Ma választást tartanak Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában. Mivel a lakosság közel ötöde – 18 millió ember – él a nyugatnémet tartományban, ezért az ottani választásokat hagyományosan „mini szövetségi választásként” szokták felfogni.
Ez most különösen igaz lehet, mivel a megszokottal ellentétben idén nem a helyi ügyek és személyiségek domináltak a kampányban. A fő viták az Ukrajnában zajló háborúval, valamint – a relatív új és ismeretlen jelöltek miatt – inkább a szövetségi (országos) ügyekkel kapcsolatban zajlottak. Éppen emiatt a kampányban Olaf Scholz, a szociáldemokrata SPD kancellárja és Friedrich Merz, a legerősebb ellenzéki párt, a kereszténydemokrata CDU markánsan konzervatív vezetője is aktívan részt vettek. Ebből következőleg a mai választás könnyen tekinthető az ő politikájukról való döntésnek is.
A közvélemény-kutatások szerint a két néppárt fej-fej mellett áll. A Forschungs-gruppe Wahlen héten felvett telefonos kutatása alapján
a tartományt jelenleg is kormányzó CDU a szavazatok 32, az SPD pedig 29 százalékára számíthat.
Ez mindkét párt esetében gyengülést jelent az 5 évvel ezelőtti eredményükhöz (CDU 38,3 – SPD 34,5 százalék) képest. A különbség szinte teljes egészében a Zöldeknél jelent meg, akik 17%-on állnak (2017-ben 6%-ot kaptak), és ezáltal az a párt alakíthat majd kormányt, amellyel koalícióra lépnek.
A tartományi és szövetségi kormányban is koalíciós partner, a piaci fundamentalista, liberális FDP – 2017-hez képest közel 3 százalékot gyengülve – 6%-on áll. A Linke a szövetségi választáson történt összeomlása óta még mindig nem talált magára – amin a párton belüli viták és a nyilvánosságra került szexuális visszaélések aligha segítenek. A baloldali párt támogatottsága 3% körül alakul, s ez alapján aligha kerül be a tartományi parlamentbe. Legutóbb 4,9%-os eredményt értek el, azaz 0,1 százalékponton múlott a siker. Nem úgy a szélsőjobboldali AfD esetében, amely most 7%-on áll, azaz 1,6 százalékponttal még növelheti is a 2017-ben elért eredményét.
Az SPD „Oroszországgal kapcsolatos problémája”
A kampány legjelentősebb témája az Oroszország Ukrajna ellen elkövetett agressziója volt, amely megannyi belpolitikai következménnyel is járt. Szintúgy vitaponttá váltak a szövetségi kormányt alkotó közlekedésilámpa-koalíció (SPD – piros, FDP – sárga, Grünen – zöld) tagjainak a háborúra adott reakciói, köztük különös tekintettel a szociáldemokraták egyre többet kritizált, a pártot magát is megosztó Oroszország-politikája.
Az SPD Oroszországgal kapcsolatos politikája sokak szerint Willy Brandt egykori szociáldemokrata kancellár idején formálódott ki, aki az új keleti politika (Neue Ostpolitik) programjában a kialakult helyzetet és erőviszonyokat – Kelet-Európa szovjet érdekkörbe való tartozását – tudomásul véve a keleti blokk országaival való kapcsolat normalizálására törekedett. Azonban legkésőbb Gerhard Schröder – a harmadikutas szociáldemokrácia németországi képviselője, 1998 és 2005 között kancellár – óta a normális kapcsolatok keresését felváltotta az orosz gázcégek érdekeinek képviselete, ami a legvilágosabban az Északi Áramlat-2 gázvezeték támogatásában öltött testet.
Mindössze 17 nappal azután, hogy Schröder 2005-ben elvesztette a választást Angela Merkellel szemben, barátja, Vlagyimir Putyin felhívta telefonon, hogy állást kínáljon neki a Gazprom felügyeleti bizottságában. Schröder elfogadta a felkérést, s egyben az orosz gáz egyik első számú németországi lobbistájává vált. Ő volt az arca annak az egyébként újságírók, politikusok, ipari vezetők által is széles körben osztott nézetnek, hogy a szoros kereskedelmi kapcsolatok túlságosan kockázatossá teszik Oroszország számára, hogy nyílt konfliktust vállaljon Európával. A megteremtett függőségi helyzet persze Németországnak is kedvező, hiszen profitál az olcsó orosz gázból. Schröder az elmúlt másfél évtizedben jelentős vagyont halmozott fel a felügyeleti bizottsági tagságának köszönhetően, amiről Ukrajna Oroszország által történt lerohanása óta sem volt hajlandó lemondani. A New York Timesnak tett nyilatkozata miatt – amelyben elmondta, hogy nem mea culpázik, mivel az nem vallana rá – az SPD társelnöke, Saskia Esken a volt kancellár pártból történő kilépését szorgalmazta.
Azonban az SPD „Oroszország-problémája” túlmutat Schröderen. Az Északi-Áramlat-2 gázvezeték megépítésének egyik legjelentősebb támogatója a Mecklenburg–Elő-Pomerániát vezető szociáldemokrata Manuela Schwesig, aki azért is különösen érdekelt a beruházás megvalósulásában, mivel az rengeteg munkahelyet teremtene az amúgy gazdaságilag meglehetősen elmaradott keletnémet tartományban. Schwesiget azonban nem csak azért érte kritika, mert a tartománya gazdasági érdekeinek ilyen módon történő képviselete nem összeegyeztethető az energiaátállással és klímavédelemmel, valamint növeli Németország kitettségét Oroszország felé az energiaellátás kérdésében, hanem a projekt kivitelezése nem transzparens: létrehoztak egy állami alapítványt – Klíma és Környezetvédelem Mecklenburg–Elő-Pomeránia néven – amely azonban a nevével ellentétben valójában az amerikai szankciók kijátszására és a gázvezeték építése körüli gazdasági tevékenységek elrejtésére szolgál, valamint részben a Gazprom támogatásából működik.
Szintén az Északi Áramlat-2 és gazdasági kapcsolatok védelmében tett nagy vihart kiváltó nyilatkozatot Kevin Kühnert, aki a párt ifjúsági tagozatának forradalmi hevületéről ismert vezetőjéből gyors tempóban vált pragmatista pártfunkcionárissá. Az SPD főtitkára még januárban arra szólította fel a Zöldeket, hogy hagyják abba a gázvezeték politikai okokból történő támadását és ne keltsék annak a látszatát, hogy Oroszország meg akarja támadni Ukrajnát a projekt leállításának érdekében. A mondat nemcsak hogy nem öregedett jól, de a Krím-félsziget 2014-es nemzetközi jogot sértő annektálása, és az azt követő katonai akciók figyelembe vételével már akkor sem volt igaz.
Scholz és Merz párharca
Olaf Scholz azonban nem egy alkalommal nemcsak a pártja Oroszországhoz való viszonya, hanem a háború és annak kezelése miatt is kritikák kereszttüzébe került. Az általa vezetett német kormány ugyanis sokáig nem volt hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnának, valamint az Oroszországgal kapcsolatos szankciók mellett sem volt maradéktalanul elkötelezett. Áprilisban az óvatos, visszahúzódó magatartása miatt a német közszolgálati ZDF az egyik adásának a „Hol van Olaf Scholz?” címet adta. Andrij Melnyk, Ukrajna németországi nagykövete – akit a Bundestag (szövetségi parlament) korábban tapssal fogadott, – többször is hevesen kritizálta Scholz szerinte nem egyértelmű állásfoglalásait. Az egyik legemlékezetesebb példa erre az volt, amikor a kancellár kijelentette, hogy egyelőre nem utazik Kijevbe, mert az ukrán fél április közepén egyoldalúan lemondta a német köztársasági elnök, Frank-Walter Steinmeier látogatását. Melnyk nem habozott Scholzot „sértett májas hurkának” nevezni.
Ebből próbált politikai tőkét kovácsolni Friedrich Merz, a CDU vezére, aki vonattal Kijevbe utazott, ahol több vezető politikussal, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is beszélt. A beszélgetésről beszámolt a kancellárnak, miközben persze mindezt szorgalmasan közvetítette a közösségi média felületein.
Az Észak-Rajna–Vesztfáliai választás azért is fontos mindkét politikusnak, mert a Schleswig-Holsteinban a múlt héten tartott választás eredményei mindkettőjük politikájának népszerűsége kapcsán különböző értelmezési lehetőséget kínál. Az SPD 11,3 százalékpont rontott a 2017-es eredményéhez képest és mindössze 16%-ot ért el, miközben a CDU 11,4 százalékpontot erősödve 43,4%-ot szerzett.
Mindezt első ránézésre könnyű lenne Olaf Scholz kormányzati teljesítményével magyarázni, akit a teszetoszasága mellett a meghozott döntéseivel kapcsolatban is ért kritika, ugyanis például a fegyverszállításokkal ledöntötte a német külpolitikának az egyik alapvetését, miszerint nem szállítanak fegyvert háborús területre, valamint a háború apropóján elfogadott – a fegyverbizniszben érdekelt cégek részvényeit az egekbe lövő – fegyverkezési csomagra költött pénznek is sokan találtak volna jobb helyet.
Ugyanakkor az eredmények mégsem értelmezhetőek az országos politika szintjén, ugyanis Schleswig-Holsteinban az észak-rajna–vesztfáliai kampánnyal ellentétben erősen érvényesültek helyi sajátosságok. Legalábbis Daniel Günther, a választást megnyerő kereszténydemokrata inkumbens népszerűsége önmagában sokat megmagyaráz az eredményekről. Főleg annak a fényében, hogy arra kérdésre, hogy ki legyen a tartomány miniszterelnöke, maguk az SPD szavazói is nagyobb arányban mondták Günther nevét, mint a saját jelöltjük, Thomas Losse-Müllerét, aki egyébként meglehetősen ismeretlen a választók körében.
Amíg a helyi sajátosságok Scholz számára inkább kedvezőbb értelmezéseket tesznek lehetővé, addig Friedrich Merz számára inkább megnehezítik, hogy a saját politikájának visszaigazolását olvashassa ki az eredményekből. Ugyanis a meglehetősen konzervatív Merz, aki szakítani kíván a merkeli hagyománnyal, a CDU jobbra fordítására tett ígérettel lett többszöri nekifutás után hatalmas támogatottsággal a kereszténydemokrata párt elnöke. Ám Günther a CDU progresszív szárnyához tartozik: idejekorán támogatta az egyenlő házasságot, valamint egy „modern” bevándorlási politika híve. Ez abban is megmutatkozik, hogy a CSU-s Alexander Dobrindt Genosse Günthert Günther elvtársnak nevezte, mikor az 2018-ban amellett érvelt, hogy az AfD-t és Linkét nem szabad egyformán kezelni: utóbbi esetén nincs szükség karanténra, és keleten koalícióképesnek is minősítette őket.
A világnézeti ellentéteken túl Günther az elmúlt években több esetben is éles kritikával illette Merzet, és a korábbi pártelnöki választások során Annegret Kramp-Karrenbauert és Armin Laschetet támogatta vele szemben. Mára azonban, saját bevallásuk szerint jó viszonyt ápolnak, és a választások előtt Merz a Spiegelben méltatta Günthert. Ennek ellenére a választási kampányban nem igazán mutatkoztak együtt. Mindezek miatt Merznek különösen fontos, hogy pártja jól szerepeljen az észak-rajna–vesztfáliai választáson, mert Günther kapcsán már többen arról írtak, hogy ő lehet a CDU következő kancellárjelöltje.
Észak-Rajna–Vesztfália a szövetségi politikán túl
Viszont ott már korántsem olyan egyszerű a képlet a kereszténydemokraták jelöltjének, mert hiába kormányozza éppen a nyugatnémet tartományt Hendrik Wüst, mégsem számolhat a hivatalban lévő jelölt bónuszával, mert csak 2021-ben vette át a miniszteri széket Armin Laschettől, a párt csúfos vereséget szenvedett kancellárjelöltjétől.
Habár az észak-rajna–vesztfáliai kampányt alapvetően országos témák határozzák meg, vannak olyan sajátosságok, amelyek kedvezőek lehetnek Scholz számára. Itt található ugyanis a szociáldemokrata párt „szíve”, a Ruhr-Vidék, ahol a mai napig erőteljes az SPD eredeti választói bázisa, a szervezett ipari munkásság. Körükben Scholz óvatos politikája támogatásnak örvend, hiszen a termelés és ezáltal a munkahelyek fenntartásához elengedhetetlen az Oroszországból származó olcsó energia, ahogyan azt egy szakszervezeti vezető kifejtette a Frankfurter Allgemeine Zeitung podcastjében.
Ugyanakkor ez a szavazóbázis sem egységes mára, mivel pont a szociáldemokrata intézkedéseknek köszönhetően több munkáscsaládból származó fiatal mehetett egyetemre az elmúlt évtizedekben, akik még a társadalmi mobilitás élménye miatt közel állnak az SPD-hez, kulturálisan azonban már inkább az értelmiségi közeghez tartoznak. Ez a megosztottság már a migráció témájában is tetten érhető volt, ahol a párt inkább tartozkodó volt, miközben ez a közeg sokkal progresszívabb politikát várt volna el a témában. Számukra fontos lehet a szociáldemokraták helyi jelöltje, Thomas Kutschaty, aki úgy utalt arra, hogy az SPD képes a változásra, hogy a német gasztronómiát meghódító currywurst 70. szülinapja alkalmából párhuzamot vont az étel és a pártja között a Twitteren, mondván, hogy minden évvel csak jobbak lesznek, és az ő személyes szerencséjére, most már tofuból készült is van.
Vasárnap kétségkívül királycsináló pozícióba kerülnek a Zöldek, akik szintén a szövetségi kormányban betöltött szerepüknek köszönhetik a megerősödésüket, s még nem nyilatkoztak arról, kivel lépnének koalícióra. Annalena Baerbock külügyminiszter és Robert Habeck messze a legnépszerűbb politikusok jelenleg, akik annak köszönhetik az elismertségüket, hogy ők azok, akik az Ukrajnában zajló orosz agresszió kapcsán cselekvőként tudnak megjelenni. Annalena Baerbock a héten volt Kijevben – ahol újranyitotta a német nagykövetséget – és a korábbi német külpolitikához képest egy árnyalattal mindig keményebben fogalmaz, miközben Robert Habeck új üzletekkel igyekszik csökkenteni az ország energiaügyekben meglévő kitettségét Oroszország felé. Az, hogy mindezt a szintén nem éppen humanizmus értékei mentén történő kormányzásáról híres Katarral kötendő megállapodással érné el, az már kevésbé idegeníti el a jelenlegi szavazótáborukat.
Ugyanakkor úgy néz ki, hogy ez a kormányképes, pragmatikus megközelítés a Zöldek politikájában ahhoz vezet, hogy például a klímaváltozással, vagy épp a képviseleti demokrácián túlmenő demokratikus elképzeléssel kapcsolatos ügyek politikai képviselet nélkül maradnak, ahogyan az most Észak-Rajna–Vesztfáliában is történt. A kampányban fel sem merült a tavaly nyári árvízek kérdése, nem képezte vita tárgyát az energiaátállás részeként a szélerőművek fentről irányított, bürokratikus – a vidék-város ellentétet tovább élező – telepítése, a szénbányák miatt lerombolt falvak, vagy éppen a Hambach-erdő kivágása ellen tiltakozókat ért rendőri erőszak.
