Új cikket közölt a Másfélfok klímaváltozással foglalkozó szakportál, amelyben az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó szervezete, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb jelentésében foglaltak alapján összegzik a klímaváltozás városokat érintő hatásait, valamint a nagyvárosok kitettségével és a lehetséges alkalmazkodási lehetőségekkel kapcsolatos kihívásokat.

Az IPCC második munkacsoportjának friss jelentése szerint az egyre nagyobb és népesebb városok az egyik leginkább kitett területei a fokozódó éghajlatváltozásnak. Ez jelentős probléma, hiszen a Föld lakosságának 56%-a, Magyarországénak pedig kb. 72%-a már most városlakó (ezek a számok minden tendencia szerint nőni fognak), így ami a városokban történik, az kulcsfontosságú a sikeres alkalmazkodáshoz.

A jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a fokozódó városiasodás klímaváltozás nélkül is óriási kihívás az emberiségnek: még az éghajlatváltozás figyelembevétele nélkül is 2,7-szeresére nő az árvízveszélynek kitett városi területek kiterjedése 2000 és 2030 között, az aszályveszélynek kitett terület megközelítőleg megkétszereződik ebben az időszakban, és az árvíznek és aszálynak egyaránt kitett városi területek kiterjedése is több mint 2,5-szeresére nő.

A jövőbeli urbanizáció fel fogja erősíteni a helyi hőmérséklet-emelkedést: 2100-ra az optimista éghajlati forgatókönyv (RCP2.6) szerint az emberi populáció fele, a pesszimista (RCP8.5) szerint háromnegyede lehet kitéve olyan életveszélyes éghajlati viszonyoknak, amelyek a szélsőséges hőség és páratartalom együttes hatásaiból erednek – mutat rá a kutatás.

A hőstressznek való kitettség jelentősen magasabb lesz a mérsékeltövi városokban, mint azok vidéki környezetében. Aránytalanul magas a kitettség mértéke a szubtrópusi városokban, ahol egész évben magas a hőmérséklet és páratartalom, így kisebb mértékű felmelegedés is elegendő a „veszélyes” küszöbértékek túllépéséhez.

A nem áteresztő felületek kiterjedésének növekedése, magyarán, hogy mindent „lebetonozunk”, olyan mértékben kihat az árvíz elvezetésére, hogy az akár klímaváltozás nélkül is súlyos kockázatot jelent.

A jelentés arra is figyelmeztet: a városi vízhiányból adódó kockázatok világszerte nagy valószínűséggel növekedni fognak: becslések szerint a világ nagyvárosainak csaknem egyharmada kimerítheti jelenlegi vízkészletét 2050-re.

Az alkalmazkodás hiányával biztosan sokat vesztünk, viszont a jól megtervezett éghajlati alkalmazkodás járulékos előnyökkel járhat a fenntartható fejlődés és a közösség jóléte szempontjából – értékel a Másfélfok írása.

Ugyan az elmúlt években sok város dolgozott ki alkalmazkodási tervet, ezek közül csak korlátozott számú valósult meg ténylegesen. Holott már az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének korábbi, ún. 1,5°C-os Külön Jelentése is megjelölte a zöld infrastruktúrát, a fenntartható területhasználatot és tervezést, valamint a fenntartható vízgazdálkodást olyan kulcsfontosságú alkalmazkodási lehetőségekként, amelyek csökkenthetik a városi területek kockázatait.

Gyors, hatékony és valódi kibocsátáscsökkentés nélkül a városok alkalmazkodóképessége is véges, azonban bizonyos elkerülhetetlen változásokhoz akkor is alkalmazkodnunk kell, ha sikerül 1,5 Celsius-fok környékén stabilizálnunk a globális felmelegedést. Városaink komoly újratervezése szükséges a vízgazdálkodástól a burkolatok mennyiségén és fajtáján át a közlekedésig és az épületek energiahatékony mélyfelújításáig – mutatnak rá a kutatók.

A Másfélfok cikke itt olvasható el teljes terjedelmében.