Adatbázist szivárogtattak ki a svájci Credit Suisse bank ügyfeleiről a Süddeutsche Zeitung lapnak. Az adatbázist 47 média dolgozta föl közösen, köztük a francia Le Monde és a brit Guardian. A nyomozás diktátorok, háborús bűnökkel és korrupcióval vádolt politikusok és hozzájuk köthető emberek bankszámláit találta.

Hivatalosan még egy svájci bank is köteles lenne átvilágítani ügyfeleit, különösen ha nagy összeget tárolnak egy bankszámlán és tudható, hogy hatalom közelében voltak. A Credit Suisseről kiszivárgott adatok jócskán kétségbe vonják, hogy elvégzi-e ezt a feladatát a svájci bank.

A 88 milliárd euróról beszámoló adatbázisból 8 milliárdot kötöttek „problematikus ügyfelekhez” az oknyomozó újságírók.

A bank úgy reagált az őt érő vádakra, hogy a kiszivárgott adatok nagy része már történelem, a múltra vonatkozik, ma már újfajta banki törvények vannak érvényben Svájcban. Minden bizonnyal arra utalnak, hogy Svájcban egy 1934-es törvénnyel vált bűncselekménnyé a banki információk átadása külföldi hatóságoknak, ezt a törvényt viszont részben felülírta egy 2014-es nemzetközi egyezmény a banki információcseréről.

Ennek az egyezménynek azonban több mint 90 fejlődő ország nem tagja, a most kiszivárogtatott adatokban pedig nagyrészt afrikai, közel-keleti, ázsiai és dél-amerikai ügyfelek szerepelnek. (Azért sem lehetnek „történelmiek” a kiszivárgott anyagok, mert az adatbázisban szereplő számlák nagy részét a 2000-es évek után nyitották, még ha szerepelnek rajta 1940-es években nyitott számlák is.)

Ilyen ügyfél II. Abdullah, jordán király vagy Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev, kazah elnök. Vagy az egy évig, 1997 és 1998 között hivatalban lévő ukrán miniszterelnök, Pavlo Lazarenko. De említhetnénk még a volt egyiptomi diktátor, Hoszni Mubarak számos emberét, köztük fiait, pénzügyi tanácsadóját és kémfőnökét. Vagy Khaled Nezzar volt algériai védelmi minisztert, akit éppen Svájcban tartóztattak le 2011-ben, háborús bűnök elkövetésének gyanújával.

Az adatbázist kiszivárogtató fél levelet is csatolt a Süddeutsche Zeitungnak elküldött adatokhoz. Levelében azt írta:

„Egyszerűen fogalmazva, a svájci törvényhozók felelősek a pénzügyi bűncselekmények lehetővé tételéért, és – közvetlen demokráciájuk révén – a svájciaknak jogában áll tenni ez ellen. Bár tisztában vagyok vele, hogy a banktitokra vonatkozó törvények részben felelősek a svájci gazdasági sikertörténetért, határozott véleményem, hogy egy ilyen gazdag országnak meg kell engednie magának a lelkiismeretet.”