A francia civilek előválasztási kezdeményezésén („primaire populaire”) közel 400 ezer szavazó mondta el január 27-e és 30-a között, hogy kit tart alkalmasnak a progresszív térfél közös államfőjelöltjének. Az eredmények alapján a résztvevők legszívesebben Christiane Taubirát, François Hollande igazságügyi miniszterét látnák egy esetleges összefogás élén. Csakhogy Taubira volt az egyetlen, aki a primaire populaire eredményeire bízta a döntését: így ő elindul, a többiek pedig együtt elégedetlenkednek a további aprózódáson, majd folytatják külön a kampányukat.

Jelen állás szerint jobboldali és szélsőjobboldali jelöltekre ikszelhetnek a franciák a második fordulóban.

Franciaországban április 10-én tartják az államfőválasztás első fordulóját, amely után a két legtöbb szavazatot kapó jelölt vehet majd részt az április 24-i második fordulóban. A közvélemény-kutatások régóta azt jelzik előre, hogy erre a két jobboldali, illetve a két szélsőjobboldali jelöltnek van a legjobb esélye. A Harris Interactive január 26-i előrejelzése szerint közöttük jelenleg így alakulnak az erőviszonyok:

Ezzel szemben a baloldalon csupán Jean-Luc Mélenchon (Engedetlen Franciaország) éri el jelenleg a 10%-os lélektani határt (stabilan 10%-on áll), az 5%-os küszöböt – ami az állami kampánytámogatások visszatérítése miatt nem csak szimbolikus – pedig Yannick Jadot zöldpárti jelölt, illetve Christiane Taubira (a francia guyanai Walwari párt tagja, a kontinentális terület baloldali pártjai közül még egyik sem támogatja) lépheti át. Rajtuk kívül indulni készül Anne Hidalgo párizsi főpolgármester a Szocialista Pártból (huzamosabb ideje 3%-os a támogatottsága), Fabien Roussel a Francia Kommunista Párt színeiben (2%), Philippe Poutou az Új Antikapitalista Párt jelöltjeként (1% környékén) és Nathalie Arthaud, a trockista Lutte Ouvrière színeiben (a szavazók kevesebb mint 0,5%-a szavazna rá).

A franciaországi civileknek rég föltűnt, hogy a baloldali (vagy annak mondott) jelöltek támogatottságát összeadva akkora számot kapunk, ami biztosítaná a közös jelölt helyét a második fordulóban. A primaire populaire előválasztás ötletével még 2020 végén álltak elő független aktivisták és szociális vállalkozók, akik aztán igyekeztek maguk mellé állítani minden olyan politikust, aki szerintük élére állhatott volna az „igazságosságok blokkjának” (a neoliberális és identitárius blokkokkal szemben).

Ám az államfőjelöltek meggyőzése a primaire populaire legnagyobb kudarcává vált.

Mélenchonék például kifejezetten kérték, hogy távolítsák el az „engedetlen” jelölt nevét a kezdeményezés minden felületéről – hiába. Jean-Luc Mélenchon szerint ugyanis nem az összefogás hiányzik a baloldalról, hanem a toborzás. Az alacsony részvétel hagyományosan a jobboldalnak kedvez, így Mélenchon szerint a baloldal áttörése a marginalizált rétegek szavazásra ösztönzésével is elérhető lenne. (A kampányban rengeteget standolnak és kopogtatnak emiatt külvárosi szegénynegyedekben, amire a szélsőjobb is válaszol. Zemmour például szereti riogatni a híveit Mélenchon „muszlim szavazóbázisával”, csakhogy érzékeltessem meddig rohasztotta a rasszizmus az épp folyó kampányt.)

Mélenchonék a mobilizációs érv mellett úgy érzik, a primaire populaire egy állandó zaklatás és támadás az államfőválasztáson induló baloldali jelöltek legitimációjával szemben, ami ráadásul a sokéves programalkotó munkával is tiszteletlen. Hasonló érvekkel határolódott el az Európai Ökológia – Zöldek Pártja (EÉLV) színeiben Yannick Jadot, akinek a pártja (ahogy a Szocialista Párt is) már hónapok óta túl van a saját előválasztásán, amit a primaire populaire-rel szemben érdemi viták kísértek (esetükben ezek főleg a nemnövekedésről szóltak). Mélenchon és Jadot mellett pedig Hidalgo is arra jutott, hogy nem kívánja figyelembe venni a primaire populaire eredményeit, miután temetni kényszerült saját előválasztási nekifutását.

Mélenchon, Jadot és Hidalgo döntésével szemben Christiane Taubira volt az, aki vállalta, hogy a primaire populaire eredményeihez igazítja a döntését. Taubirát régóta sokan várták az államfőjelöltek versenyébe, civil mozgalom is alakult korábban az indulásáért, amelyet novemberben bő hetvenezer aláíró követelt nyílt levéllel. Végül január 15-én jelentette be hivatalosan, hogy rajthoz áll áprilisban, ha a primaire populaire őt jelöli meg a legelfogadottabb baloldali aspiránsként.

A primaire populaire szervezői végül Taubira mellett – kérésük ellenére – Mélenchont, Jadot-t és Hidalgot is versenyben tartották, az októberi ajánlásgyűjtés alapján. Rajtuk kívül elindulhatott Pierre Larrouturou szociáldemokrata EP-képviselő, és a civil társadalom képviseletében Charlotte Marchandise és Anna Agueb-Porterie is. Három olyan politikust azonban nem vettek be a kínálatba, akik már bejelentették indulási szándékukat áprilisban: ők Fabien Roussel, Philippe Poutou és Nathalie Arthaud.

Az államfőválasztástól eltérően a primaire populaire-en pontozásos módszerrel történt a szavazás. Így minden szavazó hét jelöltről fejezhette ki véleményét ötféle osztályzattal (gyakorlatilag: kitűnő, jó, közepes, elégséges, elégtelen).

Christiane Taubira kapta a legjobb értékeléseket, az összesített osztályzatok alapján Hidalgo csak az ötödik legnépszerűbb.

Végül a szavazatok alapján a következő eredményt kaptuk:

Mindebből az következik, hogy Christiane Taubira tartja magát a szavához, és a primaire populaire eredményei alapján elindul az államfőválasztáson. Bár győzelmi beszédében egységre hívta a primaire populaire-en legyőzött társait, ezt azóta Mélenchon, Jadot és Hidalgo is visszautasította. Mindannyian folytatják egyéni kampányukat, amely szempontjából már az előválasztást követő hétfő gazdag napra sikerült: Jadot a korzikai autonómiáról értekezett Bastiában, Hidalgo pedig Alfortville-ben tartott beszédet a Chronopost futárcég irat nélküli munkásainak sztrájkján (amely nagyjából negyvenük regularizációját célozza).

Fölmerül a kérdés, hogy egyébként miben különbözik Taubira programja a többiekétől, bár nehéz rá válaszolni, hiszen egyelőre csupán néhány elemét jelentette be.

Január 15-i, lyoni beszéde alapján a fő tengely az elszegényedett fiatalok helyzetének rendezése lesz, akiknek havi 800 eurós jövedelmet ígér; emellett nettó 1400 eurós szintre erősítené az alapjövedelmet. Szintén Lyonban az évszázad ügyének titulálta az ökológiát, többek között európai szinten szeretne küzdeni a biogazdaságok termékeinek 0%-os áfájáért. Taubira népszerűsége a progresszív oldalon egyébként főleg korábbi eredményein támaszkodik, ő vitte keresztül például a brutális jobboldali obstrukción az egyenlő házasságról szóló törvényt.

Végül tehát a primaire populaire legfontosabb következménye Christiane Taubira részvétele lesz a választáson, de egyelőre nem látszik, hogy hogyan lehetne nem „plusz egy” jelölt belőle. Bár egyelőre mindenki tartja magát saját kampányához, azért nem teljesen kizárható, hogy a hétvégi eredmények érvként még elhangzanak koordinációs tárgyalásokon – elvégre majdnem beszélhetünk egy négyszázezres közvélemény-kutatásról, de fontos kiemelni, hogy a minta igen elfogult a választható jelöltek attitűdjei alapján.

Érdekes lesz az is, hogy hogyan hat az eredmény az ún. parrainage-okért vívott versenyre: Franciaországban az államfőjelöltnek össze kell gyűjteni 500 választott tisztviselő ajánlását az induláshoz. Ez a nagy pártoknak formalitás, a kevesebb tisztviselővel rendelkezőknek viszont igen sok kilincseléssel és udvarlással járó mutatvány. Ráadásul az idei évben minden eddiginél kínkeservesebb, miután Hollande idejében, 2016-ban törvényt hoztak az egyes jelöltek ajánlóinak kötelező nyilvánosságra hozásáról. Bajban is van szegény Zemmour, aki így nem tudja begyűjteni asztal alatt a látensradikális republikánus polgármesterek leveleit, de Mélenchon is csak január közepén tudta megszerezni a 400 tisztviselő aláírását. Az ötszáz ajánlást március 4-ig kell összegyűjteni, kérdés például, hogy Taubira színrelépése megbolygatja-e az eddig tett ígéreteket.