Október végén támogatási felhívást tett közzé az egyik legismertebb erdélyi online hírportál, a Transindex. Az 1999 óta működő portált eredetileg az Index elődjének számító Internetto erdélyi kiadásának szánták, ám végül önálló lapként alakult meg. A szerkesztőség ma úgy látja, hogy az elmúlt években jelentősen beszűkült azon közszereplők köre, akik szívesen nyilatkoznak a legnagyobb független erdélyi hírportálnak – eközben pedig a lap működésének finanszírozása is egyre nehezebbé vált. Ezért az olvasók támogatását kérik, hogy tovább folytathassák a munkát.
A felhívás közzététele óta számos fontos erdélyi és magyarországi közszereplő fejezte ki szolidaritását a lap mellett. A Mércén is rendszeresen publikáló Tamás Gáspár Miklós szerint a Transindex mára már elválaszthatatlanul összefonódott Erdéllyel, megszűnésének pedig még azok is kárvallottjai lennének, akik egyébként nem értenek egyet a portálon megjelenő tartalmakkal.
Az erdélyi magyar kisebbség történelmének elismert kutatója, Stefano Bottoni is a lap támogatására buzdít, mivel szerinte nagy szükség van az erdélyi médiapiacon az általuk képviselt, minőségi tartalomra és szókimondó hangvételre. A Marosvásárhelyi Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila szerint a portál fennmaradásának kérdésessé válásával eljutottunk oda, hogy 35 év után újra aggódni kell az erdélyi sajtószabadságért.
A kialakult helyzetre a Transindex jelenleg is keresi a megoldást olvasóival közösen, akik maguk is számos támogatói kampányötlettel álltak elő. A hosszú távú cél azonban az önfenntartó működés megvalósítására, amelynek eléréséhez az anyagi támogatás mellett arra kérik a független erdélyi nyilvánosság iránt elkötelezett újságolvasókat, hogy a Transindex tartalmainak megosztásával juttassák el minél több emberhez azokat.
A lap bajba kerülése mögött – a szabad sajtó világszinten tapasztalható romló problémáin túl – felsejlenek olyan okok, amelyek elválaszthatatlanok a magyar kormány és szövetségeseinek egyre növekvő térnyerésétől az erdélyi médiában. A Transindex főszerkesztőjével, Vig Emesével ezekről az okokról, valamint a lap jövőjéről beszélgettünk.
Az erdélyi magyar politika esete a szabad sajtóval
Vig Emese szerint hosszú évek óta jellemző folyamat, hogy az erdélyi magyar politikai szereplők egy része egyre kevésbé tolerálja azoknak a sajtótermékeknek a működését, amelyek az általuk elvárt irányvonallal akár szembe menve, független hangot kívánnak képviselni. Azonban az erdélyi újságírót is meglepte, hogy ez a tendencia milyen intenzitással erősödött az elmúlt öt évben.
Vig felhívta rá a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy a mai napig egymillióra tehető az erdélyi magyar kisebbség lélekszáma – a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben nem alakult ki olyan modell, amely lehetővé tenné, hogy a piaci folyamatok kényszere legalább részben enyhüljön a független médiaműhelyek esetében.
Ez szerinte különösen problémás akkor, amikor, noha korábban sosem látott mértékű tőke áramlik az erdélyi magyar sajtóba, de ebből szinte kizárólag a Fideszhez és a magyar kormánypárttal „se veled, se nélküled” viszonyt ápoló Románia Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) köthető médiumok profitálnak.
MTI/Baranyi Ildikó
Aggodalomra ad okot az is, hogy az Átlátszó Erdély közel öt évig perelte ezen források leosztásának nyilvánosságra hozatalát, és csak részleges sikerrel. A közzétett, vázlatos adatokból megtudhatjuk azonban, hogy az RMDSZ 2019-ben 1 013 000 lejjel (közel 200 000 EUR / 7.300.000 HUF) támogatta a Maszol kiadásáért felelő Progress Alapítványt, amely nagyjából megegyezik azzal az összeggel, amelyet abban az évben az összes, a Communitas Alapítvány Kuratóriuma által támogatott erdélyi magyar sajtótermék (közöttük a Szabadság, a Transindex) támogatására fordítottak.
A korábbi évek sajtótámogatásait tekintve hasonló, bár a különböző sajtóorgánumokat tekintve kiegyenlítettebb arányokat figyelhetünk meg. Kiemelhető a 2016-os választások előtti évben az RMDSZ-től a Progress Alapítványnak folyósított összeg ugrásszerű (majd 60%-os) növelése, amely támogatás a 2016, 2017 és 2018-as évek folyamán fokozatosan növekedett. Ehhez képest, egészen a 2019-es kiegyenlítődésig, a Communitastól a többi sajtónak utalt támogatások aránya csökkent. Az alapítványtól emailben igényeltük a 2020-as költségvetést is – válaszukban biztosítottak, hogy ennek feltöltése folyamatban van.
Ezek a tendenciák önmagukban nem feltétlenül vetnek fel kérdéseket. Azonban a Maszol – Új Magyar Szó online igazgatóját, Nagy-Debreczeni Hajnalt tekintve már igen. Az ő esetében ugyanis felmerül, hogy az ilyen nagymértékű támogatás mennyiben függ össze a korábban nyilvánosságra hozott, ugyancsak az RMDSZ-hez kapcsolódó Iskola Alapítvány körüli L’Alchimiste-botránnyal, amely akkor robbant ki, mikor az Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nagy Zoltán beleegyezésével kedvező áron adta ki a kolozsvári Jósika-palota üzlethelyiségét annak a cégnek, amelyben Nagy felesége 50%-os részesedéssel rendelkezett. Erről 2017-ben az Átlátszó Erdély, majd a Főtér.ro cikkezett*, a Transindex szemléje után azonban magyarázat nélkül megemelték az akkor még az alapítvány épületében működő Transindex bérleti szerződését. Érdeklődésünkre, hogy erdélyi magyar újságírók tapasztaltak-e politikai nyomást, illetve számíthatnak-e hasonló „meglepetésekre” – névvel sajnos senki nem vállalta a választ.
Arról, hogy a magyar kormány mekkora összegeket áramoltat Erdélybe az RMDSZ-körüli intézményeken keresztül, csak sejtéseink lehetnek, mivel az alapítványok a román jogrend szerint (az 544/2001-es törvény alapján) csak olyan esetekben kötelesek nyilvánossá tenni költségvetésüket, ha bizonyítható, hogy közhasznú tevékenységet folytatnak. Az RMDSZ és a Communitas nyilvánosan elérhető közpénz-menedzsmentje felvet kérdéseket, és alátámasztja a Víg által leírt fojtogató helyzetet, viszont egyértelműen nagyságrendekkel nagyobb az az összeg, amelyet az Erdélyi Médiatér Egyesület költ erdélyi magyar médiatermékek finanszírozására.
Nagy pénz, kis kritikus hangvétel
A magyarországi KESMA-médiabirodalomhoz köthető botrányokhoz képest relatíve kevés szó esik itthon a kormánypártok terjeszkedéséről az erdélyi médiában, pedig ez igencsak jelentős, az ottani közélet állapotát alapvetően meghatározó erejű.
Néhány hónapja szintén az Átlátszó Erdély írta meg, hogy 2018 és 2021 között a magyar kormány 7,45 milliárd forintos (körülbelül 20 millió eurós) támogatásban részesítette a korábban nem túl ismert, ám az utóbbi időben számos sajtóorgánumban tulajdont szerző Erdélyi Médiatér Egyesületet. A támogatásokat a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósították. Az alapnak saját meghatározása szerint az a célja, hogy a „a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való – egyéni és közösségi – boldogulása, anyagi és szellemi gyarapodása, nyelvének és kultúrájának megőrzése és továbbfejlesztése, az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolatának fenntartása és erősítése érdekében támogatást nyújtson”, és „fedezetet biztosítson Magyarország határain belül és kívül élő magyar közösségek kölcsönös megismeréséhez, valamint a nemzeti teljesítmény legfontosabb példáinak bemutatásához”.
Az összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy a román kormány által az erdélyi magyar kisebbségnek juttatott éves támogatás nagysága 5 és 6 millió euró közé tehető. Ráadásul a Médiatér (amelyhez olyan sajtóorgánumok tartoznak, mint a Székelyhon vagy a Krónika) nemcsak Erdélyben számít a legnagyobb médiavállalkozásnak: befolyása a magyarnál jelentősen nagyobb méretű, nagyszámú sajtótermékből álló, ám néhány külföldi óriásvállalat és jó politikai kapcsolatokkal rendelkező hazai nagyvállalkozó uralta román médiapiacon is jelentős.
Ahogy az Átlátszó is megírta, a Médiatér 2020-ban produkált 18 millió lejes (körülbelül 1,3 milliárd forintos) bevételénél nagyságrenddel nagyobb jövedelemmel csak a legnagyobb médiavállalatok, mint például a svájci Ringier romániai leányvállalata, az itthon is ismert internet- és televíziószolgáltató Digi vagy az ország egyik legolvasottabb napilapját megjelentető Adevărul Holding rendelkeznek.
A Médiatérhez köthető orgánumokban ugyan nem tapasztalható a hazai Fidesz-sajtót jellemző felülről irányított, központosított propaganda, azonban olyan írások, amelyek magyar kormánypártokat vagy az azokkal az utóbbi években megbékélő RMDSZ-t bírálnák – nem jelenhetnek meg.
Vig Emese szerint ezek a médiapiaci átalakulások jelentős szerepet játszottak abban, hogy az elmúlt években elfogyott a levegő a kolozsvári szerkesztésű független Transindex körül.
Azonban nem csak a független magyar nyelvű sajtó lehetetlenül el Romániában, de az Orbán-kormány és az RMDSZ támogatottságát élvező lapok is folyamatosan szorulnak vissza. Ahogy arra Parászka Boróka erdélyi újságíró emlékeztet egy év eleji cikkében, hiába áll rendelkezésre korábban sosem látott mennyiségű pénz, most először fordul elő, hogy nincs országos terjesztésű magyar lap Romániában, miközben erre még a soviniszta román nacionalizmus dominálta két világháború közötti és a Ceaușescu-érában is volt példa.
A piaci lehetőségek hiányában a politika foglyává vált az erdélyi magyar sajtó
Ahogy Víg is kiemelte, mivel az erdélyi magyar médiatermékek jóval kisebb közönségnek szólnak, mint a román nyelvű vagy a magyarországi médiák, elképzelhetetlen piaci alapú üzleti modellekként működtetni ezeket az intézményeket. A Médiatér és annak piaci modelljéről optimistán nyilatkozó Demeter Szilárd meglátásai ellenére az is látható, hogy az egyesület bevételének csupán tíz százalékát teszik ki a hirdetések.
A reklámokkal való finanszírozás elviekben természetesen lehetséges, és ezt a modellt mondhatni sikeresen használják a Romániában tevékenységet kifejtő trösztök, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a médiák ne kapcsolódnának pártokhoz, hogy ne lenne olykor szinte nyilvánvaló a közzétett tartalmakból, hogy egyik vagy másik médiatermék melyik pártot favorizálja.
Sajnos az sem teljesen idegen a politikai pártoktól, hogy a független román médiák, mint amilyen a Casa Jurnalistului, a Recorder, vagy a RISE project működését próbálják ellehetetleníteni. Az egyik legnagyobb visszhangot kapott példa az lehet, hogy milyen jogi következményekkel járt a „Teleorman leaks” címen futó, közpénzek és uniós források felhasználásának mikéntjére rákérdező anyag megjelenése.
Annak tehát, hogy létezhessen politikai érdekektől független magyar sajtó, vannak buktatói. Bár a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-rangsora szerint a vizsgált 180 ország közül Románia az előkelő 48. helyet foglalja el a 92. helyen lévő Magyarországhoz képest, a helyzet távolról sem olyan rózsás. Egyrészt az erdélyi magyar sajtó tükrözni látszik a magyarországi politikai-gazdasági hatalmi viszonyokat, másrészt, ahogy a GDPR-szabályok újságírók munkájának megnehezítését célzó felhasználása nem egyszeri és sajátos eljárás, úgy a közérdekű adatokhoz való hozzáférés is egyre nehezebbé válik mind Romániában, mind Magyarországon.
Arra a kérdésünkre, hogy vajon számíthatnak-e a politikai szereplők támogatására vagy legalábbis a szolidaritásukra, Vig Emese nem túl bizakodóan reagált, mivel szerinte az elmúlt években általánossá vált, hogy az erdélyi civil kezdeményezések támogatásáért cserébe az erdélyi magyar politika feltétlen lojalitást vár el. Elmondása szerint az utóbbi időben olyan üzeneteket kaptak egyes politikai szereplőktől, hogy „a Transindex képtelen felismerni, mi lenne a jól felfogott érdeke”.
Szerinte
a legtöbb, amit az erdélyi magyarságot képviselni hivatott politikai szereplők tehetnének a magyar nyelvű sajtóért, az egy átlátható feltételekhez kötött támogatási rendszer kidolgozása, amelyben nem a lojalitás az elsődleges szempont.
