A mai napon, október 31-én tartják a japán képviselőházi választásokat. A Liberális Demokrata Párt (LDP) szeptemberben megválasztott új miniszterelnöke, Kisida Fumio alig több mint egy héttel beiktatása után feloszlatta a parlament alsóházát, és előrehozott választásokat írt ki október végére. Bár a döntés nem példa nélküli, a 17 napos szűk határidő felkészületlenebbül érte az ellenzéket, mely most összefogással igyekszik megszerezni a hatalmat, noha kevés esélye van az 1955 óta szinte folyamatosan kormányzó párttal szemben. Kérdéses azonban, hogy az új miniszterelnök képes lesz-e a az elmúlt években meggyengült LDP hatalmát stabilizálni, vagy a kiábrándult választókat megszólítva az ellenzék tudja parlamenti helyeinek számát növelni. A tét: gátat szabni Japán komolyabb felfegyverzésének és az amerikai nagyhatalmi törekvések kiszolgálásának.

2020 szeptemberében Abe Sinzó, a Liberális Demokrata Párt politikusa, nyolc éve tartó miniszterelnökségét megszakítva váratlanul lemondott, és a párt Szuga Josihidét, az Abe-kabinet főtitkárát válaszotta meg párt- és miniszterelnöknek. Szuga kezdeti támogatottsága hamar visszaesett, és a koronavírus-járvány elégtelen kezelése, illetve a jelentős társadalmi elutasítás ellenére megtartott nyári olimpiai játékok következtében rekordalacsony szintre zuhant, így egy alig évvel később, szeptember 3-án lemondott miniszterelnöki és pártelnöki pozíciójáról.

A kormánypárt belső szavazásán 2021. szeptember 29-én a mérsékelt konzervatívnak tartott korábbi védelmi, illetve külügyminiszter, Kisida Fumio nyert a sokkal népszerűbb Kóno Taróval szemben. Kisida az Abe-kormány oszlopos tagjaként várhatóan nem fog igazán új irányt mutatni az LDP politikájában.

Kampányában ígéretet tett ugyan egy „új kapitalizmus” bevezetésére – mellyel meg kívánja törni pártja neoliberális intézkedéseinek sorát, és a gazdasági növekedés mellett az elosztási szempontokat helyezné előtérbe – azonban nehezen elképzelhető, hogy a nagytőkével szorosan összefonódott párt elszakadjon piacpárti politikájától.

Az is egyértelmű, hogy az LDP továbbra is kitart az Egyesült Államok érdekeinek és nagyhatalmi törekvéseinek kiszolgálása mellett többek között katonai fejlesztésekkel és Kína-ellenes politikájával.

A felemás japán demokrácia

A második világháborút követően a japán demokráciának esélye sem nyílt kiépülni, hiszen azért, hogy szembeszálljon a kommunizmus ázsiai terjedésével, az amerikai kormány a megszállás éveiben felmentette a japán háborús bűnösöket, és őket felhasználva tette meg konzervatív, antikommunista szövetségesévé Japánt. (Így került miniszterelnöki székbe a mandzsúriai megszállás alatt végrehajtott kegyetlenségeiért bebörtönzött Nobuszuke Kisi, Abe Sinzó nagyapja is.)

Az Amerikát kiszolgáló állam kiépítésének részeként hozták létre az 1950-es években a Liberális Demokrata Pártot is, amely a CIA támogatásával sikeresen maga alá gyűrte a szocialista politikai erőket. A párt két rövid megszakítástól eltekintve^[1] azóta is folyamatosan kormányon van, és az USA szövetségeseként máig a legerősebb politikai erő Japánban. A párt számos képviselője, illetve korábbi miniszterelnöke (köztük Abe Sinzó is) máig tagja a Nippon Kaigi nevű ultranacionalista, monarchista szervezetnek.

Hosszan tartó kormányzásuk alatt kiépítették az úgynevezett vasháromszög rendszerét, melyben a kormányzat (azaz az LDP), az államapparátus és a nagytőkés elit kölcsönös szívességekkel biztosították érdekeik érvényesülését és hatalmuk hosszútávú bebetonozását. Ez az érdekszövetség adja Japán felemás demokráciájának alapját, amely az USA hódító törekvéseiből született, és a mai napig azt is szolgálja.

Abe miniszterelnöksége alatt a párt még erősebben jobbra tolódott. Kormányzásának egyik fő célja az amerikai megszállás alatt írt alkotmány kilences cikkelyének módosítása volt, mely lehetővé tenné a jelenleg önálló haderőtől megfosztott Japán „normalizációját”, azaz katonai erővel való felruházását. Az 1947-ben elfogadott alkotmányban Japán örökre lemondott a háborúindítás jogáról és földi, tengeri vagy légi erők fenntartásáról. Az ország ennek értelmében az Egyesült Államok katonai védelme alatt áll, és pusztán Önvédelmi Haderővel rendelkezik.

Ez a haderő azonban részben az Abe-kormány intézkedéseinek köszönhetően mára a világ egyik legfejlettebb hadserege, önvédelmi funkciója pedig egyre tágabban értelmezett. Japán felfegyverzését nemcsak a nacionalista kormány, hanem Washington is sürgeti, mivel Ausztrália és India mellett, Japán haderejére is szüksége van a Kína-ellenes Négyoldalú Biztonsági Párbeszédben (Quad).

Továbbá az Egyesült Államok óriási katonai kiadásainak csökkentése érdekében a kliensállamok adófizetőitől várja a külföldön állomásozó katonák ellátását és katonai bázisok fenntartását, valamint újak építését – a helyiek minden tiltakozása ellenére.

Ehhez a tervhez azonban már elengedhetetlen az alkotmány módosítása. Sokáig úgy tűnt, Abe lehet az a miniszterelnök, aki képes a militarizációval szembeni jelentős társadalmi ellenállás ellenére is megszerezni a pacifista alkotmány felülírásához szükséges parlamenti többséget. Erre a tökéletes alkalmat a fukusimai hármas katasztrófa^[2] utáni nagyhatalmi visszatérésként kikiáltott nyári olimpiai játékok sikere jelenthette volna. A koronavírus-járvány azonban meghiúsította ezt, és egészségügyi okokra hivatkozva lemondásra késztette Abét, az őt követő Szuga Josihidének pedig esélye sem volt a japánokat is erősen megosztó kérdést napirenden tartani. Eközben az olimpia alatt rekordmagasra ugró koronavírus-fertőzöttek száma, valamint a centrumországokhoz képest lassú oltási program jelentősen aláásta az LDP támogatottságát, így a választások közeledtével Szuga kénytelen volt elhagyni pozícióját.

A helyébe lépő Kisida Fumio szintén Abe közeli szövetségese, aki kormányának felét az ő körébe tartozó nagyágyúkkal töltötte fel, míg a helyek másik felére olyan új kormánytagokat ültetett, akik kevés befolyást tudnak majd kifejteni. Kisida beiktatása után rögtön feloszlatta a parlament alsóházát, és előrehozott választásokat rendelt el, állítása szerint azért, hogy mielőbb elkezdhessék a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó gazdasági és társadalmi intézkedéseket. Valójában azonban a koronavírus-járvány enyhülését és a belső választásokat követően a párt kissé megemelkedett támogatását igyekszik kihasználni. Az ellenzék elfogadhatatlannak nevezte, hogy csupán 17 napon belül rendezik meg a választásokat, ráadásul anélkül, hogy az új kormány megkezdte volna munkáját a parlamentben.

Mi az alternatíva?

Az LDP támogatottságának korábbi visszaesése összefogásra ösztönözte a széttöredezett ellenzéket, és 2021. szeptember 8-án a legnagyobb pártok – a Japán Alkotmányos Demokrata Párt (CDPJ), a Japán Kommunista Párt (JCP), a Szociáldemokrata Párt (SDP) és a Reiva Sinszengumi^[3]– vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, melyben elköteleződtek a japán alkotmány pacifista elvei mellett. Tanulva a 2017-es választásokon elszenvedett bukásból, melyen az LDP és koalíciós partnere, a neobuddhista vallási mozgalomból politikai párttá avanzsált Komeito kétharmados többséggel nyert, az idei választásokon a pártok már egymásra javára visszalépve indítják jelöltjeiket az LDP ellen.

Négy évvel ezelőtt mindössze 57 választókerületben indult közös ellenzéki jelölt; 63 körzetet úgy nyert meg a kormányzó koalíció, hogy a külön induló ellenzéki pártok jelöltjei összesen több szavazatot kaptak, mint az LDP jelöltje. Idén a 289 egyéni választókörzetben 217 helyen indul ellenzéki koalíció által támogatott jelölt, a négy éve elveszített 63 körzet közül már 52-ben.

Az ellenzéki összefogás legerősebb, vezető pártja a CDPJ (Japán Alkotmányos Demokrata Párt) a korábbi Szociáldemokrata Párttal való összeolvadásból jött létre. Programjuk ellenzi a militarizációhoz szükséges alkotmánymódosítást, illetve támogatják a nukleáris energia kivezetését, a melegházasságot, és fő céljük az Abenomics (azaz az Abe-kormány piacpárti gazdasági intézkedéseinek) hatására elmélyülő társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése.

Mi várható?

Hiába az általános kiábrándultság az LDP kormányzásából és az ellenzéki pártok összefogása, a kormányváltás esélye továbbra is igen alacsony. A választók jelentős része nem támogatja egyik pártot sem, és a japán választások részvételi arányai az OECD-átlag alatt vannak. Nem meglepő ez az apátia egy olyan országban, ahol fél évszázada évről évre egyre jobban bebetonozta hatalmát egy nacionalista tőkés blokk, kiélveze a nyugati világ teljes támogatását. Ahogy eddig is, az alacsony részvétel most is az LDP-nek kedvez, ugyanakkor előfordulhat, hogy az olimpiai játékok megrendezése, a szakszerűtlen járványkezelés vagy a LDP közelmúltbeli korrupciós botrányai arra sarkallják majd a japán választókat, hogy frusztrációjukat a szavazólapokon is kifejezzék.

A viszonylag magas támogatottság ellenére Abe Sinzó hirtelen lemondása, a Szuga-kormánya népszerűtlensége és az LDP-n belüli frakciók szembenállása, majd a közvélemény által kevésbé kedvelt jelölt, Kisida megválasztása mind a kormány párton belüli turbulenciákról tanúskodnak. Ha sikerül is megnyerniük a választásokat, a korábbi évek politikai stabilitásához már nem fognak tudni visszatérni.

A szétnyíló társadalmi olló és stagnáló gazdaság okozta feszültségek túlmutatnak azokon a problémákon, amelyeket az LDP intézkedései hagyományosan még kordában tudtak tartani; a párton belüli megosztottság és a gyorsan cserélődő miniszterelnökök pedig ellehetetlenítik a hosszútávú intézkedéseket.

Mindeközben a nyugati imperializmus továbbra is számít Japán erőfeszítéseire Kína előretörésének megakadályozásában, így egy bizonytalan lábakon álló japán kormány az Egyesült Államok számára sem kielégítő csatlós. A politikai apátia eddig kiszolgálta az LDP-t, hiszen a japán választók az elégedetlenségük ellenére is inkább választották a stabilitást ígérő ismert uralkodókat, mint egy új kormánnyal járó bizonytalanságot. Ahogy azonban ez a stabilitás is megkérdőjeleződik, és a globális kapitalizmus krízisei egyre inkább kiélezik a társadalmi konfliktusokat, az elmúlt közel 70 évben felépített politikai gépezet is változni kényszerülhet. Egyelőre viszont nem látszik olyan alternatíva, amely képes lenne a népre építve, annak érdekeiért küzdeni.