2021. október 17-én volt a szegénység elleni küzdelem világnapja. Ennek alkalmából arról szeretnék írni, hogy hány ember él ma Magyarországon szegénységben. Pontosabban arra akarok kitérni, hogy mennyi ember él olyan kevés összegből, amely még a létminimumhoz sem elég. Gondolok itt a 28 800 forintos nyugdíjakra vagy a 22 800 forintot kitevő szociális segélyekre. A szegénység és az emberek ellehetetlenítése napról napra egyre csak nő.

A személyes történetemet már ismerhetik, hiszen erről a Mérce oldalán beszámoltam. Ezúton is köszönöm nekik, mert ez az egyetlen újság, amely foglalkozik az embereket sújtó szociális problémákkal.

63 éves együlálló nő vagyok, két év választ el a nyugdíjba vonulásig. Több éve küzdök folyamatosan azért, hogy el tudjak helyezkedni a munkaerőpiacon, de sajnos esélytelen. Túlképzett vagyok, mert van középfokú végzettségem az idegenforgalom területén, és van középfokú nyelvvizsgám. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország olyan részén élek, ahol az elhelyzekedés nem kis problémát jelent.

Jelenleg 22 800 forintból „élek”, ha ezt életnek lehet nevezni. Kérdezem én, hogy ebből az összegből hogyan lehet megélni és kifezetni a közüzemi számlákat?

Vajon a törvényhozók belegondoltak-e abba, hogy mi lenne, ha nekik ebből a pénzből kellene tengetniük az életüket? Ekkora összegben mérnek egy emberi életet? Olyan törvényeket hoztak, ami lehetetlen helyzetbe hozta a korombeli, azaz az 55-65 év közötti munkavállalókat. 2015. március 1-jén eltörölték az 55 év feletti munkavállalók járulékkedvezményét is. Ebből kifolyólag – a tudomásom szerint – 500-660 ezer ember vagy több van hozzám hasonló helyzetben.

Hogyan lehet ebből a pénzből kifizetni a számlákat? Jelenleg 240 ezer forintos fizetési hátralékom van a a gázszolgáltató felé, amit részletekben törlesztek, de ott a többi fizetnivaló is.

Nem az a célom a levél megírásával, hogy sajnáljanak, hanem az, hogy szeretnék munkát találni még két évre, amíg elérem a nyugdíjkorhatárt.

Az Alaptörvény szerint az állampolgárnak joga van a munkához, a lakhatáshoz, az orvosi ellátásához, a tisztességes megélhetéshez, de úgy vélem, nekem már semmihez sincs jogom, mert kormányunk ettől a jogtól is megfosztott. És mi történik akkor, ha nem tudom a rezsiköltséget fizetni? Elárverezik a lakásomat és kitesznek az utcára? Ezt nem szeretném megélni.

A harcomat évek óta keményen folytatom. Többek között megkerestem több parlamenti párt vezetőjét, országgyűlési képviselőket, a TASZT, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), és a Népjóléti Bizottságot is. Volt, hogy csak ígérgetéseket kaptam és volt olyan eset is, hogy válaszra sem méltatták a levelemet.

Az ígérgetésekkel nem megyek/megyünk semmire. Enni, fűteni, világítani kell. Lehet, hogy a tövényhozóknak ez nem fontos, hiszen a többmilliós fizetésből képesek kifizetni a számláikat. A szegény ember pedig majd visszafejlődik 60-70 évet, és meleg cserepet, téglát rak az ágyába, ha nem akar megfagyni.

Nagyon szomorú, hogy manapság olyan világot élünk, hogy sokan közülünk anyagi gondokkal küzdenek. Megalázó és szégyenteljes a 28 800 forintos nyugdíj és 22 800 forintos segély kifizetése. Európa országaiban a szociális háló sokkal jobban műküdik: felkarolják a nehéz sorsú embereket és segítik a megélhetésben.

Tudom, sokan vagyunk nehéz helyzetben ebben a járványos időszakban, de azt érzékelem, hogy a bajban lévő emberek nem állnak ki a saját érdekükben.

Én nem csak magamért, de másokért is próbálok tenni. A harcomat tovább folytatom, mert az élethez, mint mindenkinek, nekem is jogom van.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.