Több mint egy éve, 2020. július 1-jén lépett életbe az úgynevezett TB-törvény, ami az addigi megengedőbb társadalombiztosítási rendszert szigorította oly módon, hogy aki nem fizeti ki a hozzájárulást hat hónapon keresztül, az elveszti a biztosítását. A törvény február 12-ig biztosított „türelmi időt”, ettől a naptól kezdve érvénytelenítik a tartozást felhalmozók TAJ-számát. Az ezt követő hónapokban, március 11 és május 31 között több mint 76 ezer ember veszítette el jogát az ingyenes ellátáshoz.

Egyes becslések szerint akár további félmillió embert veszélyeztethet a TAJ-szám elvesztése, sokan közülük vélhetően nincsenek tisztában azzal, hogy nem jogosultak ellátásra, és ha tisztában is vannak vele, nem biztos, hogy tudják, miképp kerülhetnének vissza a rendszerbe. Amint arról áprilisban írtunk,

a probléma elsősorban az iskolát fiatalon elhagyókat, a szegényebb régiók lakóit, az alkalmi munkákból élőket és a feketén foglalkoztatottakat érintheti.

A Gólya Szövetkezet és Közösségi Ház kezdeményezésére az Utcáról Lakásba Egyesület szakmai segítségével ezért kezdett tájékoztató kampányba, hogy ajtóról-ajtóra járva, kopogtatós-szórólapozós kampánnyal segítse a lakosok informálódását. A programhoz önkénteseket toboroztak, felvették a kapcsolatot a Józsefvárosi Családsegítővel, és egyes esetekben ők maguk igyekeznek az ingyenes egészségügyi hozzáférésüket elveszítetteken segíteni. Őket kísértük munkájuk során.

A családsegítő túlterheltsége miatt sokan csak a pályázati pénzekből, önkéntesen dolgozó civilekre számíthatnak

A Gólya Facebook-oldalán közzétett önkéntesfelhívásra vegyes társaság jelentkezett: középkorú ex-bankár nyugdíjastól, minisztériumi alkalmazotton és egyedülálló anyukán át, fiatal önkéntesig sokan szerettek volna segíteni a szorult helyzetbe kerülteknek.

A kampány a budapesti Külső-Józsefvárosban található Gólya szomszédsági programjának keretein belül valósult meg, amelynek célja elsősorban a Gólya presszó közvetlen szomszédságában található társasházakkal való jó kapcsolat kiépítése, a békés egymás mellett élés és a környék fejlesztéséért való munka. A szövetkezet dolgozói úgy sejtették, a TB elvesztése sok környékbeli lakót érinthet, így egy információs szolgáltatással valódi segítséget tudnának nyújtani az Orczy-negyed lakóinak.

Az önkéntesek házról házra, ajtóról ajtóra járva kopogtatták végig a környező utcákat, arról kérdezve a lakókat, hogy van-e valaki a környezetükben (akár ők maguk), akit érinthet a TAJ-szám elvesztése.

A kampány egyik koordinátorát a terepre elkísérve, az önkéntesek általános tapasztalatával összhangban azt láttuk, hogy a lakók túlnyomó többsége vagy nem is tud az új szabályozásról, vagy nem látja annak jelentőségét. Ugyanakkor kevesen voltak, akik teljes önbizalommal tudták azt állítani, hogy minden rendben van az egészségbiztosításukkal. Akik bizonytalanok, azoknak a gólyások különböző módszereket javasolnak a TAJ-szám ellenőrzésére. A legegyszerűbb, ha egy patikában kérdeznek rá, itt ugyanis az EESZT rendszere azonnal jelzi, ha valakinek érvénytelen a TAJ-száma. De otthonról is tudjuk ellenőrizni a biztosításunk állapotát: ügyfélkapus bejelentkezés után naponta három különböző TAJ-számot is ellenőrizhetünk.

A gólyások eredetileg azt tervezték, hogy akik náluk jelentkeznek TAJ-szám problémával, azoknak elsősorban a Józsefvárosi Családsegítővel segítenek felvenni a kapcsolatot. Azt remélték, hogy ott tudnak majd segítséget kérni szociális rászorultsági alapon, a társadalombiztosítási járulék fizetés alóli mentesség igényléséhez. A terepi munka és a személyes megkeresések egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy a családsegítő az az intézmény, amelyhez fordulhatnak az ilyen ügyeikkel. Sokan bizalmatlanok is, hiszen erről a szervről a legtöbbeknek az jut eszébe, hogy „ők azok, akik elveszik a gyereket”. A tévképzetek okozta bizalmatlanság mellett a családsegítővel való együttműködést nehezítette a szerv túlterheltsége, erőforrásaik hiányossága is.

Így a gólyások végül a programot kiterjesztették a segítségnyújtásra is, és hét-nyolc olyan környékben lakó egyén, család TAJ-szám ügyintézését is elvállalták, akik semmiképpen sem szerettek volna a családsegítőhöz fordulni. Szórólapjuk a Józsefvároson kívülre is eljutott, így kaptak megkeresést Bagról is, ahova egy segítő megjegyzésekkel kiegészített formanyomtatványt küldtek.

A Gólya szomszédsági kampánya azonban elsősorban nem az ilyen típusú feladatok ellátására alapult. Ők rendkívül limitált munkaerővel, önkéntesekkel, pályázati pénzekből működnek, így a segítségnyújtással vállalt munkákkal más projektektől kell elvonniuk az erőforrásaikat. Ráadásul az ügyintézésben való segítség nem egyszerű feladat, ahogy Hajdu Csilla, a kampány egyik koordinátora és az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa fogalmaz:

„Még szociális munkásként, diplomával is nehézkes kitölteni a 10 oldalas dokumentumokat, igénylőlapot, amit kérnek, nemhogy mindenféle tapasztalat nélkül azoknak, akik egyébként is hátrányos helyzetből indulnak.”

A TB-törvény tájékoztatási kampány másik koordinátora, a Gólya szomszédsági projektjének vezetője, Török Zsófia szerint is szörnyű a helyzet. A megszorító állam által okozott problémát az alulfinanszírozott és gyakran a segítségre szorulók bizalmát nem élvező családsegítő intézmények nem tudják kezelni, és nem is biztos, hogy a sokdimenziós problémákkal rendelkező, különböző helyzetű és igényű családokat képes egy ilyen robosztus rendszer menedzselni. Szerinte ezeket a feladatokat az önkormányzatoknak kisebb, helyi irodákban kéne elvégezniük, amelyeknek az emberek elérése érdekében a helyi civilekkel is szorosabban kellene együttműködjenek. Ezzel együtt azt is látják, hogy akik megkeresték a családsegítőt, azok már jóval előrébb járnak az ügyeik intézésében azoknál, akik nem jutottak még el idáig.

„Látjuk, hogy nem működik jól a segítségnyújtás, főleg abból, hogy sokan az egész életüket elmesélik nekünk, és azt remélik, mi majd tudjuk, mit hogyan kell megoldani. Volt egy néni, aki látta a szórólapunkat és mesélte, hogy van egy 35 éves unokája, aki végignézte fiatal korára mindkét szülője öngyilkosságát, azóta feketén dolgozik, nem mindig fizetik ki, tartozásokat halmoz fel, így TB-je sincs, de ez már egy annyira összetett probléma, hogy nem elég a biztosítást megoldani, így javasoltunk neki más segítő szervezeteket”

-mesélte el a kopogtatások során szerzett, a családsegítés sajnálatos hiányaira jól rávilágító történetet Csilla, az ULE szociális munkás munkatársa.

Az önkéntesek és a projekt koordinátorai egy hónapzáró tapasztalatcserén arról meséltek, hogy noha a legtöbben nyitottan fogadják őket, mégis szinte alig akadt valaki, aki az ajtóban álló önkénteseknek azt mondta volna, hogy gondja van az egészségbiztosításával. A Gólyában tartott nyílt fogadóórákon mégis egymás után jelentkeztek, legtöbben közülük olyanok, akik az önkéntesekkel szerették volna megoldani problémáikat, a családsegítő helyett. Persze volt köztük, akinek már egy tájékoztató beszélgetés is elég volt ahhoz, hogy azt mondja, elintézi magának rászorultság alapú szociális támogatást.

A családbarát kormány simán engedne valakit biztosítás nélkül szülni

A gólyásokhoz segítségért forduló egyik környékbeli lakos lapunknak elmondta, a projekt segítsége nélkül minden bizonnyal biztosítás nélkül kellett volna szülnie. A most 30 éves Andrea (nevét a cikk kedvéért megváltoztattuk) édesapja halála után, 10 évvel ezelőtt hatalmas adósságot örökölt meg a családi lakás mellé. A lakást, melyben Andrea felnőtt, nem sokkal később elvették tőlük, de így is maradt 22 millió forintnyi tartozása.

Így, félve attól, hogy ha bejelentett munkát vállal, azonnal rászállnak a végrehajtók, csak feketén vállalt munkát.

Mivel csak nyolc általános végzettséggel rendelkezik, elsősorban takarítói munkákat vállal, magánlakásokon, kórházakban, egyetemeken.

Andreának két gyereke van, egy nyolc és egy öt éves, így mivel már három éve nem jogosult GYES-re, hatalmas TB-tartozást halmozott fel. Összesen 500 ezer forint körüli összeget. Harmadik gyerekét októberre várja, a tartozás miatt lélekben már felkészült rá, hogy őt biztosítás nélkül, akár otthon kell majd a világra hoznia. A családsegítőhöz nem akart segítségért fordulni, rengeteg rossz tapasztalata volt velük, úgy érezte, nem foglalkoznak vele, nem a megoldást keresik számára.

Andrea helyzetét tovább súlyosbította, hogy négy hónappal ezelőtt édesanyját és párját is elvesztette. Így gyerekeit teljesen magára hagyva, egyedül neveli egy ismerőstől szívességi alapon használatra kapott lakásban, nagyrészt baráti támogatásokból, az édesanyja után maradt minimális örökségből és 8 hónapos terhesként vállalt alkalmi munkákból fenntartva magukat.

A nyár végén, a teljes kilátástalanságban találkozott ajtajára tűzve a Gólya szomszédsági projektjének szórólapjával, ahogyan nekünk fogalmazott, úgy érezte, „azt talán Isten dobta be”.

Első körben megpróbált a gólyások segítségével méltányosságért folyamodni, azonban mivel ő a bejelentés nélkül végzett munkája utáni bevételekről nem tudott igazolást bemutatni, a segítő barátok közül pedig nem volt senki, aki jövedelemigazolást tudott volna adni neki, nem kapta meg a könnyítést. Hajdu Csillának, az ULE projektben résztvevő szakértőjének végül egy elsősorban hajléktalanokkal foglalkozó budapesti szervezettől sikerült szereznie 50 ezer forint támogatást Andrea számára. Ezt neki még 10 ezer forinttal kell kiegészítenie ahhoz, hogy TB-száma pirosról sárga színre váltson. Ez azt jelenti, hogy ugyan van tartozása, de elmaradása (ideiglenesen) rendezve van. Andreának így nem kell TAJ-szám nélkül világra hoznia gyerekét.

Andrea példája is jól mutatja, a TAJ-szám elvesztése komplex probléma, ami komplex megoldás után kiált

Bár a gólyások úgy érzik, a családsegítő túlterheltsége és a kormány érdektelensége a törvény miatt az érintettek, és a nekik korlátolt eszközeikkel segíteni kívánók magukra vannak hagyva, azt örömmel látják, hogy több szervezet is érdeklődik a kampányuk iránt.

A Gólya szomszédsági kampánya és Andrea esete is arra világít rá, hogy a kormány TB-törvénye sokakat kényszerít elképesztően nehéz helyzetbe. Egyrészt a törvény megfelelő tájékoztatás nélküli életbe léptetése, a rendszerből ily módon kiesők biztosításának megoldása nélkül olyan helyzeteket szül, hogy egy önhibáján kívül rettentő nehéz helyzetben lévő anyának azon kell aggódnia, hogy hol tud majd életet adni gyerekének.

Andrea csak a szerencsének köszönheti, hogy találkozott a Gólya önkénteseivel, és legalább ideiglenesen belül tudott maradni a rendszeren. Számos sorstársa, akik sem a túlterhelt önkormányzati szervekhez, sem civil önkéntesekhez nem jutottak el, azonban ezekben a hónapokban esnek ki az egészségügyi ellátásból.

És ahogy azt Andrea példája is jól mutatja, a TAJ-szám elvesztése jellemzően a szegénységbe született, munka nélkül maradt, vagy más okból a társadalom peremére szorított emberek kifosztásának egy újabb állomása, az egészségügyi biztosítás elvesztése csak a jéghegy csúcsa. A konkrét segítségnyújtás mikéntjén dolgozók így nem egy elszigetelt problémával, hanem a szegénység megannyi vonatkozásával összefüggő, komplex problémával állnak szemben.

A problémakör összetettségével a gólyások is tisztában vannak, ezért is kezdeményeztek szélesebb körű, mélyebb együttműködést a kerület más civil szervezeteivel, így többek közt a más kerületekben is jelenlévő Idetartozunk Egyesülettel és a józsefvárosi evangélikus gyülekezetnek otthont adó Mandák házzal is, akik nyitottan fogadták a közeledést. Velük és további szervezetekkel a következő hónapokban kezdenek párbeszédet, osztják meg tapasztalataikat, és igyekeznek bővíteni elérésüket. Addig is meghosszabbították ügyeleti idejüket, így legalább szeptember végéig, hétfőnként 17 és 19 óra között továbbra is várják az Orczy út 46-48 szám alatt azokat, akik segítséget, több információt szeretnének kapni arról, hogyan tarthatják meg vagy szerezhetik vissza társadalombiztosításukat.