Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kormánypropagandába hajlott a gyáli polgármester ünnepi beszéde, felháborodtak a civilek

Ez a cikk több mint 2 éves.

Bár túl vagyunk az államalapítás ünnepén, Pápai Mihály fideszes polgármester augusztus 20-ai beszéde nagy hullámokat vert: az Eleven Gyál civil közösség tagjai megdöbbenve értesültek a beszéd kormányzati propagandát sulykoló részleteiről, melyekre – mivel magukat is megszólítva érezték – most válaszoltak is néhány pontban.

A polgármester arról beszélt: egy felmérés szerint a magyarok több mint 80%-a büszke magyarságára, és fontosnak tartja, hogy a magyarokat a magyarok irányítsák. Szerinte ez komoly muníció mindannyiunk számára akkor,

„amikor olyanokkal kell megküzdeni, amelyek nem valók intézményekbe, és meg kell, hogy mondjam, hogy Magyarországon idén találkoztunk vele először intézményesített szinten, illetve próbálták meg bevezetni. Gyál városában 2018-ban már ezt elkezdték volna, de a képviselő-testület fideszes oldala ezt leszavazta.  Bizonyára mindannyian emlékeznek, vagy gondolnak arra, hogy miről beszélek”

– fogalmazott rejtélyesen Pápai.

Azoknak, akiknek mégse lenne egyértelmű, hogy a polgármester épp a kormány homofób propagandakampányát próbálja finoman belecsempészni beszédébe az államalapítás ünnepén, és egyben támadni vele a helyi ügyekben igencsak aktívan felszólaló civil közösséget, egy kis emlékeztető: 2018-ban az Eleven Gyál adott be módosító javaslatokat a Helyi Esélyegyenlőségi Programhoz, amely tartalmazott LMBTQ, roma és fogyatékkal élők helyzetére vonatkozó ajánlásokat, a képviselő-testület azonban egyiket sem fogadta el.

„Ezek az ajánlások mind azt a célt szolgálták, hogy induljon el felvilágosító párbeszéd azokban az intézményekben, ahol előfordulhatnak ilyen irányú kisebbségek. Az intézményekben dolgozó emberek ismerjék, értsék ezeket a helyzeteket és megértően tudják kezelni. Hogy ne tabusítás, hanem a megismerés legyen a cél”
– fogalmaznak a civilek, akik szerint ez alapján, ha kimondatlanul is, de egyértelműen őket szólította meg a polgármester.
„Felháborító az LMBTQ emberek és a magyarság szembeállítása. Megint sikerült valakiket kizárni a nemzetből…Gratulálunk hozzá, „méltó” az államalapítás ünnepéhez!”
– írják a civilek.

Az Elven Gyál 2018-as javaslata az LMBTQI emberek megjelenítésére a helyi esélyegyenlőségi programban:

  • érzékenyítő programok és szakmai továbbképzés az önkormányzati fenntartású szociális és egészségügyi intézmények dolgozóinak;
  • LMBTQI témájú programok (előadások, kerekasztal beszélgetések, filmvetítések) a helyi kulturális eseményeken, fesztiválokon;
  • LMBTQI témájú tájékoztató anyagok kihelyezése közösségi terekben;
  • LMBTQI témájú hírek a helyi nyomtatott, elektronikus és online sajtóban.
„Ma az ellenzéki képviselők nincsenek itt, de a Pride felvonuláson ott voltak, fényképezkedtek, és fontosnak tartották, hogy feltegyék a világhálóra ezeket. Ők nem ünneplik az államalapítást, ők nem abban gondolkodnak, hogy a haza az a mienk, és hogy meg kell, hogy maradjunk”
– folytatta ünnepi beszédét Pápai.
A civilek azonban nem értik: hogy jön a Pride az államalapításhoz, és miért zárná ki az egyik a másikat? Ha valaki ünnepli az államalapítást, nem mehet el a Pride-ra vagy fordítva? És ha valaki egyiken sem volt, az jelent bármit? – kérdezik, hozzátéve:

szégyenteljes és méltatlan egy nemzeti ünnepet a gyűlöletkeltés szolgálatába állítani; ez a beszéd hangulatkeltés és figyelemelterelés az emberek valós problémáiról.

Hiszen mindeközben szerintük bőven lenne olyan helyi ügy, amiről fontos lenne beszélni: ilyen többek közt a kiserdő, aminek a területére egy olyan idősek otthonát telepítene a fideszes önkormányzat, melynek magas árai a helyi idősek számára megfizethetetlenek lennének, vagy épp az Elios-ügy, amellyel kapcsolatban épp a minap mondta ki az Európai Unió Törvényszéke, hogy ki kell adni az Olaf visszaéléseket feltáró vizsgálati jelentését.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán