Az elmúlt hetekben a tálibok saját múltjukhoz képest meglepően megengedő hangon szóltak az afganisztáni nők és kisebbségek jogairól: hivatalos látogatókat tettek a Sikh és siíta muszlimok közösségeinél, nyilatkozatokat bocsátottak ki arról, hogy uralmuk alatt is járhatnak majd dolgozni és tanulhatnak felsőoktatásban a nők. Az iszlamista csoport nemrégiben fotókat közölt arról, amint női kormányzati alkalmazottakkal találkoznak és arra kérik őket, dolgozzanak továbbra is a kormánynak, és szokatlan módon egy tálib vezető interjút is adott egy afgán női televíziós műsorvezetőnek. A Talibán egyik szóvivője még az utolsó Afganisztánban tartózkodó zsidó, Zebulon Simantov személyének biztonsága felől is megnyugtatta az izraeli közvéleményt, habár a tálib szóvivő később azt is nyilatkozta, hogy fogalma sem volt, milyen médiával beszélt, amikor az erről szóló nyilatkozatot adta.
Mindez élesen különbözik a terrorista csoport 1996 és 2001 közötti működésétől, amikor uralma alatt brutálisan bánt a nőkkel és kisebbségekkel, és az Iszlám Államéhoz hasonló pusztításokat végzett a történelmi műemlékeken.
Az attitűdbeli változás mögött a tálibok nemzetközi elismerésre való szüksége állhat, nemzetközi segély nélkül ugyanis Afganisztán hamar csődbe mehet – az ország egészségügyi kiadásainak 80%-át külföldi pénzből fizetik, és az általában vett költségvetést is nagyrészt külföldről finanszírozzák. Egy az Intercept-nek nyilatkozó elemző szerint, aki közvetlen kapcsolatban áll a Talibán vezetéssel és aki neve elhallgatását kérte a jelenlegi helyzet érzékenysége miatt, „ellentmondás van a tálibok céljai, a nemzetközi közösség általi elismerés és elfogadás nagyon komoly célja, és az iszlámról alkotott elképzelésük megvalósítása között”. Az elemző szerint „mindkettőt nem tudják megvalósítani, és nagyon is tisztában vannak azzal, hogy nem tudják kormányozni Afganisztánt a nemzetközi közösség támogatása nélkül”. Joe Biden nemrégiben hasonló véleményt fogalmazott meg egy amerikai televíziós műsorban:
„Azt hiszem, egyfajta egzisztenciális válságon mennek keresztül [a tálibok], el kell dönteniük, hogy akarják -e, hogy a nemzetközi közösség legitim kormányként ismerje el őket. Nem vagyok benne biztos, hogy igen. De az is érdekli őket, van -e ennivalójuk, van -e olyan jövedelmük, amellyel pénzt kereshetnek és gazdaságot működtethetnek. Az érdekli őket, hogy képesek -e összetartani azt a társadalmat, amelyről azt állítják, hogy törődnek vele.”
De az, hogy mekkora nyomást lehet majd gyakorolni a Talibánra, a nemzetközi közösség hozzáállásán is múlik, s egyelőre nem úgy tűnik, hogy a nyugati hatalmak a nemzetközi segéllyel igyekeznének befolyásolni a tálibokat: az amerikai kormány befagyasztotta az afgán kormány amerikai számlákon tartott dollármilliárdjait és az Egyesült Királyság gazdasági szankciókat helyezett kilátásba. Ashley Jackson, a Tengerentúli Fejlesztési Intézet Fegyveres Csoportok Tanulmányozási Központjának társigazgatója szerint nem ez a megfelelő taktika:
„Ha segélyfeltételeket kívánunk szabni a tálibok feletti befolyásnövelés céljából, akkor világos diplomáciai stratégiára van szükség – nem a segélyek lefaragásával való fenyegetőzésre, még mielőtt egyáltalán kormányt alakítottak volna. A segélyekre és elismerésre vonatkozó ígéreteket arra kéne használni, hogy több engedményt nyerhessünk a kormányzásukat illetően. Mostanában sok beszédet hallunk arról, hogy őrizzük meg az afganisztáni fejlődésben elért nyereségeinket, de a valóság az, hogy senki sem fogja megtartani ezeket a nyereségeket, ha megvonjuk a segélyeket. El fognak tűnni, és nem a tálibok viszik el őket” – véli a szakértő.
Az emberi jogi szervezetek sem támogatják, hogy a nyugati hatalmak elvágják Afganisztánt a segélytől. Az Afganisztánban régóta jelenlévő UNICEF nemzetközi segélyszervezet üdvözölte a tálibok azon bejelentését, miszerint továbbra is engedélyezni fogják működésüket az országban. A Human Rights Watch sem támogatja a források megvonását:
„Ha megszakítjuk a segélyezést, akkor nem elsősorban a tálibokat büntetjük. Ha olyan dolgokat veszünk el, mint az egészségügy, akkor az afgán nőket fogjuk a leginkább bántani.” – véli Heather Barr, a Human Rights Watch nőjogi alszervezetének ideiglenes társigazgatója. A szervezet munkatársa azt is hozzátette: „A legjobb módja annak, hogy rájöjjünk, mennyire őszinték, ha hozzáférést biztosítanak, amely lehetővé teszi az emberi jogi szervezetek és az ENSZ számára, hogy figyelemmel kísérjék az országban zajló eseményeket.”
(via The Intercept)
