A kezdő tanárok és tanítók számára súlyos problémát jelent a lakhatás megoldása, ugyanis miközben a tanárbérek stagnálnak, ellenben a lakbérek – a COVID miatti rövid megbicsaklástól eltekintve – kitartóan emelkedtek az elmúlt években – írja az Eduline.

A lap szerint sok pedagógusnak komolyan fontolóra kell vennie, hogy melyik munkát vállalhatja el, amiben fontos szempont, hogy az álláshoz jár-e szolgálati lakás, vagy lakhatási támogatás.

A lap állást kereső pedagógusokat és pedagógusállásokat tömörítő, több tízezres Facebook csoportokat vizsgált, amiből az a kép rajzolódott ki, hogy az tanárok jelentős része eleve valamilyen lakhatási támogatással keres állást, legyen szó szolgálati lakásról, anyagi támogatásról, vagy akár kollégiumi elhelyezésről. Ennek megfelelően számos iskola is eleve a lakhatási lehetőségek kihangsúlyozásával hirdeti üres álláshelyeit.

A probléma országszerte fennáll, de Budapesten különösen súlyos a helyzet. Jellemzően ugyanis vidéki iskolák tudnak szolgálati lakást, vagy más lakhatási megoldást biztosítani a pedagógusoknak, Budapesten ezzel szemben többnyire nincs ilyen lehetőség. Ugyanakkor a lakhatási költségek a fővárosban a legmagasabbak.

Míg vidéken a Magyar Falu Program keretében száz kistelepülésen építettek szolgálati lakásokat, addig Budapesten nem volt ilyen fejlesztés, és napjainkban többnyire nem is építenek lakásokat az egyes intézmények dolgozói számára. Az Eduline szerint Budapesten nagyjából 100 ezer forint egy egyszobás lakás bérleti díja, rezsi nélkül, ez pedig nehezen gazdálkodható ki a nettó nagyjából 150 ezres kezdő tanári fizetésből – de még többéves gyakorlattal sem rózsásabb a helyzet.

A helyzet évek óta lelombozó, ahogy erre a Periféria Központ (PK) gondozásában, megjelent, a Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közreműködésével összeállított Szakszervezetek és lakhatás: nemzetközi példák, hazai lehetőségek című kiadvány is felhívja a figyelmet.

A kiadvány mindazonáltal megoldási lehetőségeket is felvet, ilyenek lehetnek többek között a lakásfejlesztés állami költségen, a szakszervezeti lakhatási megoldások, de a lakásszövetkezetek is. Ezek megvalósításához ugyanakkor – még ha nem is mindegyikhez feltétlenül szükséges – nem árt a támogató hozzáállás az állam részéről. A jelenlegi kormány azonban mostohán kezeli a lakhatási kérdéseket, és elsősorban a tehetősebbeket támogatja lakhatási politikájával.

Pedig nem lenne lehetetlen megfizethető, jó minőségű lakhatást biztosítani a dolgozóknak: a füzetben számos, különböző jellegű példát sorolnak fel, melyek mintául szolgálhatnának egy magyarországi rendszer kialakításához, ami reflektál a lakhatási válságra. A szakszervezetek ingatlanvagyonát is célszerű lehet ilyen célokra felhasználni.

Ahogy azon is célszerű elgondolkodni, hogy a lakhatást lehet-e, kellene-e áruként kezelni, vagy ki kellene vonni a kapitalista piacról, hisz a jelen rendszer szemlátomást nem képes biztosítani mindenki számára az elérhető és jó minőségű lakhatást.