Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Dolgozók öngyilkosságairól elhíresült cég komáromi beruházását támogatja a kormány

Ez a cikk több mint 2 éves.

5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban a Cloud Network Technology Kft., a Foxconn cégcsoport tagja. A beruházást a magyar kormány egymilliárd forinttal támogatja – írja az MTI. Szijjártó Péter külügyminiszter a beruházás kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a kormány „a világjárvány alatt sem tért le a bevált útról”, azaz folytatta a „beruházásösztönzést” és „segély helyett munkát adott az embereknek”.

Az új beruházással a Foxconn komáromi alkalmazottainak száma elérheti a 600 főt és 17 ezer négyzetméterrel növelheti magyarországi raktárainak területét. A tajvani tulajdonban álló cég elektronikai eszközök gyártásával foglalkozik, beszállítója többek között az Apple-nek, a Sony-nak és a Dell-nek. A cég telephelyei világszerte, Indiától Brazíliáig helyezkednek el, az európai kontinensen Szlovákiában, Csehországban, Törökországban és Magyarországon vannak gyárai.

2010-ben a Foxconn azzal vált hírhedtté, hogy a cég kínai gyáraiban a dolgozók nagy számban követtek el öngyilkosságot.

A cég sencseni telephelyén 2010-ben 18 öngyilkossági kísérletről lehetett tudni, amelyek 14 esetben végződtek halállal. Elemzők szerint az Apple-termékek 70%-át akkoriban ezen a helyen gyártották, ezért az öngyilkossági botrány kitörése után az Apple alapítója, Steve Jobs is magyarázkodni kényszerült a gyárban tapasztalt munkahelyi viszonyok miatt. A cég akkori vezérigazgatója, Terry Gou a helyszínen kért bocsánatot az öngyilkosságokért, látogatása után csupán pár órával azonban újabb dolgozó végzett magával.

Végül ugyanebben az évben hálókat feszítettek ki a gyár épületei köré, hogy a dolgozók ne tudjanak leugrani a tetőről és egy szerződést is  aláírattak az alkalmazottakkal, amelyben kijelentették, hogy amennyiben öngyilkosak lesznek, halálukért nem a Foxconn a felelős. Utóbbit a közvélemény nagy felháborodásának nyomására végül visszavonták.

A Foxconn sencseni munkaerejét nagyrészt fiatal, vidékről városba érkező, zsúfolt szobában elszállásolt fiatal dolgozók teszik ki, akik a munka monotonságára, hosszú munkanapokra, nagyfokú munkahelyi kontrollra és nyilvános megalázásra panaszkodtak.

2012-ben egy másik kínai telephelyen 150 dolgozó tömeges öngyilkossággal fenyegette meg a céget, amennyiben nem javítanak a munkafeltételeken. Ugyanebben az évben egy fiatal dolgozó agyának felét el kellett távolítani egy munkahelyi baleset következtében és a cég adminisztrációs okokra hivatkozva arra akarta kötelezni a kómában fekvő dolgozót, hogy egy másik városban végeztessen felmérést egészségének állapotáról, különben megtagadják tőle a kártérítést. Az orvosok szerint a lesérült dolgozó másik városba való átszállítása életveszélyes lett volna. A bíróság a Foxconnak adott igazat, s habár bizonyos összegű kártérítést mégis felajánlott a cég a dolgozó apjának, az apa visszautasította azt.

Címlapkép: MTI / Krizsán Csaba