…a „jó szabadság” – mindenkié. Ehhez pedig az kell, hogy mindenkinek legyenek polgári és politikai jogai, és mindenki rendelkezzen azokkal a feltételekkel – civilizált életkörülményekkel, állampolgári tudással – amelyek lehetővé teszik, hogy e jogokkal élhessen is. A feltételek csak egy demokratikus, szolidarisztikus és toleráns társadalomban jöhetnek létre, mert csak így lehet elfogadhatatlanná tenni azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek már korlátozzák az egyes egyén autonómiáját, szabadságát, és mert a társadalmi szolidaritás sem működhet egy olyan társadalomban, amely kettészakad a konszolidált helyzetűekre és a szegényekre, a kizártakra, a leszakadókra.

Ferge Zsuzsa: Kinek az érdeke? A szociálpolitika mint szakma Esély : Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat 1. évf. 1. sz. (1989), p. 4-14.

Az idézetet Tausz Katalin választotta.

A javak és esélyek igazságosabb elosztása, illetve újraelosztása nyilván szükséges, de nem elégséges feltétel. Az embereknek nemcsak egyenlőbb létfeltételekre van igényük, hanem annak elismerésre is, hogy mindenkit egyenlő tisztelet illet, hogy senki emberi méltósága nem sérthető.

Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Állam, kormányok, civilek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, ELTE Szociológiai Intézet, Budapest, 2000.

Számomra ez a néhány sor Ferge Zsuzsa egyik legfontosabb „tanítása”, üzenete a sok közül. Valahogy így képzelném el Magyarországot, a magyar társadalom-és szociálpolitikát és a magyar társadalom működését.

Az idézetet Farkas Zsombor ajánlotta.

Annyi azonban valószínű, hogy az általános szakképzettségi, oktatási és kulturális szint emelése lenne a legfontosabb emelő, ami egyfelől indokolhatná a keresetek közelítését, másfelől lehetővé tehetné a felelősség bizonyos megosztását, a tényleges felelősségvállalás demokratizálását és ezzel a „hatalmi” hierarchia lépcsői közötti távolságok csökkentését, végül könnyítené a rétegek közötti kapcsolatok létrejöttét és zavartalan fenntartását.

Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. Elvek és tények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1969.

A Társadalmunk rétegződése vitathatatlanul a mai magyar szociológia egyik meghatározó alapműve, vagy másképpen fogalmazva, egyike a sokat vitatott alapműveknek. Álljon itt a szerző személyes gondolkodását tükröző idézet.

Az idézetet Győri Péter választotta.

Az állam felelősségét durván a következőképpen foglalnám össze: Az államnak (is) dolga, hogy enyhítse az ember cselekvését bénító, a jövő tudatos építését aláaknázó szorongásokat, a belátható kockázatok intézményes, de a polgárok részvételével és ellenőrzésével működő kezelésével, azaz a – mindenkor változó tartalmú – létbiztonságok erősítésével.

Az államnak (is) dolga, hogy segítse azon értékek érvényesülését, amelyeket a társadalom többsége fontosnak tart, és amelyek „spontán módon” nem érvényesülnek, kivált akkor nem, ha a domináns mechanizmusok, hatalmi viszonyok ez ellen hatnak. Ilyen érték például a megfoghatatlan és mégis elevenen élő igény a „társadalmi igazságosságra”, vagy arra, hogy egy eleve egyenlőtlen társadalomban ne váljanak végzetesen szét fizikai és társadalmi életesélyek, egyeseket-sokakat reménytelenül kizárva abból, hogy sorsukat és gyermekeik sorsát egyáltalán befolyásolni tudják.

Az államnak (is) dolga, hogy hasson azok ellen a tendenciák ellen, amelyek a társadalmat bomlasztják, amelyek egyeseket-sokakat kirekesztenek, megbélyegeznek, a teljes állampolgáriságból kiszorítanak, létalatti létre kárhoztatnak.

Mindeme ügyekben az állami felelősség kifejezésének eszköze gazdasági, szociális és kulturális jogok garantálása – e jogok köre természetesen változó, de nemzetközi egyezmények és tendenciák éppúgy nem hagyhatók figyelmen kívül, mint a gazdasági lehetőségek és a polgárok akarata. E két utóbbi tényező ma nálunk szokatlan erővel ütközik. A politikának aligha lehet fontosabb dolga, mint hogy erre megtalálja a politikai (nem diktatórikus, nem ideologikus) megoldást.

Ferge Zsuzsa: A rendszerváltás megítélése, Szociológiai Szemle, 1. sz. 1996.

Az idézetet Sík Endre választotta.

A társadalomtudományokban nincsenek semleges tettek.

Ferge, Zsuzsa (1979) A Society in the Making: Hungarian Social and Societal Policy 1945-75, London: Penguin, New York: Sharpe, p 15)

Zsuzsa „The individulisation of the social” [A társadalmi individualizálódása] című esszéje pedig nagyon tisztán mutatja meg, hogy a közszolgáltatások privatizációja miként hoz létre magánhasznot társadalmi költségek árán. A privatizáció gyengíti a szegényeket és erősíti a jobbmódúakat: az egyenlőtlenség és a szegénység csökkentése pedig egyre nehezebbé válik.

Hosszú évek óta használom előadásaim felvezetéseként ezt a diákokat is kiválóan megszólító idézetet Zsuzsa nagyszerű, A Society in the Making: Hungarian Social and Societal Policy 1945-1975 című könyvéből. Ennek a gondolatnak abszolút központi jelentősége van a társadalomtudományos munkában, mivel a szociálpolitika középpontjában az értékek állnak.

Az idézetet Adrian Sinfield választotta.

A fizikai életesélyek egyenlőtlensége ma azt jelenti, hogy a társadalmi és a települési hierarchia, a hatalmi helyzet, a végzett munka jellege, a pénz és a kultúráltság nagymértékben meghatározzák, hogy ki hány évet él, mennyire beteg vagy egészséges, mennyire kellemes körülmények között él, azaz hogyan lakik, eszik, alszik. A társadalmi életesélyek egyenlőtlenségei még sokrétűbbek. Magukban foglalják azt, hogy eleve, amikortól beleszülettünk egy családba (vagy még család sincs), egyenlőtlenek az esélyeink mindenre (lakásra és iskoláztatásra, jó munkára és „jó” kapcsolatokra). Egyenlőtlen az esélyünk az anyagi, a társadalmi, a szimbolikus tőkékhez való hozzájutáshoz, ahhoz, hogy képesek legyünk jogaink érvényesítésére. Ezért egyenlőtlen eséllyel, egyenlőtlen lehetőségekkel, szinte kiszámíthatóan egyenlőtlen kimenetellel választunk sorsot önmagunknak és gyermekeinknek. Mindezért nem vagyunk egyformán autonóm, saját törvényeink szerint élő állampolgárok – és ezért nem vagyunk egyformán szabadok sem.

Ferge Zsuzsa: A negyedik út. A társadalompolitika esélyei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989, 74.

Az idézetet Darvas Ágnes és Lévai Katalin választotta.

Arany János írta egyszer, hogy ‘kész boldogság’ lehet a ‘szenvedés hiánya’ (Enyhülés). Ennek analógiájaként mondanám, hogy a biztonság a szorongás hiánya. (…) Ha tudás és hatalom hiányoznak, akkor gyakorta nincs lehetőség olyan menekülésre, védekezésre, vagy éppen támadásra, amelynek révén ‘a dolgok jól végződhetnének’.

Ferge Zsuzsa: Szabadság és biztonság. 2000, 6. évf., 1994/8. 3-9. ill. Ferge Zsuzsa: Vágányok és vakvágányok a társadalompolitikában. L’Harmattan – Könyvpont, Budapest, 2012. 18-19.

Zsuzsa egyik központi gondolata, hogy szabadság és biztonság nem egymást kizáró értékek. Freud-ot (és Aranyt) továbbgondolva azt mondja, ha megadatik a napi betevő, a meleg szoba, a félelem nélküli élet, azaz létbiztonság, és hozzájutunk a megfelelő tudáshoz, akkor ezek hatalomnövelő tényezők, amelyek hozzásegítenek sorsunk szabad megválasztásához.

Az idézetet Szikra Dorottya választotta.

A „fizikai származásúak segítése” ma teljesen az egyes iskolákra hárul, eszközei formálisak és sokszor adminisztratív jellegűek: az osztálykönyv F betűvel jelöli őket, és ez az F betű kell ahhoz, hogy valaki ingyen színházjegyet kapjon, előkészítő tanfolyamon részt vehessen, előnyt kapjon egyik-másik területen. A megkülönböztetés a gyerekek nagy nyilvánossága előtt zajlik, és igen sok, az eredeti szándékkal ellentétes eredményt szül: gyakran sérti az „F betűseket”, ok nélkül bántja meg azokat a gyerekeket, akik nem felelősek egy társadalom örökölt hibáiért vagy adott körülményeiért; éppen a kevésbé tehetségesek (és szüleik) tőkét igyekeznek kovácsolni a megkülönböztetésből; olyan merev elkülönülést hoznak létre a két gyerekcsoport között, melynek távolabbi következményei biztosan rosszak; a sokszor formális kategorizálás nem veszi figyelembe azt, amit már elmondottunk, hogy valójában szinte minden nem értelmiségi „hátrányban” van.

Ferge Zsuzsa: A társadalmi struktúra és az iskolarendszer közötti néhány összefüggés. Szociológia, 1972/1. sz.

Az idézet kiválasztásának személyes vonatkozása van – számomra ez a tanulmány az első olyan szövegek közül való volt, ahol nyíltan és egyszerűen mutatta meg valaki nekem, hogy milyen erővonalak mentén rendeződik el a világ. És hogy mennyire fájdalmas betűkkel vagy csillagokkal vagonokba rakni az embereket.

Az idézetet Bass László választotta.

Végezetül ismételten hangsúlyozom: a biztonságigény nem a szabadság leértékelése. Csak – úgy tűnik – elemibb szükséglet, amikor veszélyben van, mint a szabadság. Vagy másként: biztonságban szabadabb lehet az ember.

Ferge Zsuzsa: A rendszerváltás társadalmi hatásai nemzetközi összehasonlításban. In: Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Hischler Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest, 2000, 431.

Az idézetet Szalai Erzsébet választotta.

Az iskola nem tehet mást, minthogy kielégíti a jogos társadalmi igényt: azok számára biztosítja a továbbtanulást, akik akarnak továbbtanulni, és korábbi iskolai eredményeik alapján alkalmasak erre. Ez az egyetlen lehetségesnek és racionálisnak tűnő eljárás azonban, ha hosszú távon fennmarad, szükségképpen a társadalmi mobilitás csökkenéséhez és a társadalmi rétegek közötti távolságok növekedéséhez vezet.

Ferge Zsuzsa: A társadalmi struktúra és az iskolarendszer közötti néhány összefüggés. Szociológia, 1972/1. sz.

„Mit gondol, mennyi esélye lenne Magával szemben egy olyan fiatalnak felvételeznie ide, aki minden reggel lavórban mosakszik egy vidéki kistelepülésen?” Ott és akkor szembesültem vele, hogy a többgenerációs értelmiségi családi háttér, a jó gimnázium, a nyelvtudás micsoda ajandékba kapott előny… Rettentő fiatal voltam, nagyon érdekelt a képzés, de roppant keveset értettem a körülöttem lévő világból, védett és zárt környezetben növekedtem addig. Ez az egy kérdés meghatározó pillanattá vált az életemben, igazi „aha élmény” volt. Onnantól máshogy tekintek a saját helyzetemre és másokéra. Zsuzsától rengeteget tanultam az évek során, talán mondhatom, hogy barátok is lettünk, de ez a több mint 30 éves rádöbbenés hajt azóta is mindenben, amit csinálok. Köszönöm, Zsuzsa.

Kedvenc idézetet keresni Ferge Zsuzsától nagyon nehéz. Egyrészt nem egy könnyen idézhető szerző – nagyon fontos gondolatait a tárgynak megfelelő finomsággal, részletességgel fogalmazza meg, mintsem egy-egy hangzatos mondatban. Másrészt oly sok mindenről mondott el annyi fontosat… Mindenképp az iskola és társadalmi egyenlőtlenségek témában akartam idézetet hozni, amely területtel Zsuzsa jó régen (a születésem táján) foglalkozott elmélyülten. Azért ezt választottam, mert első találkozásunkkor, 1990 júniusában, 18 éves koromban az ELTE szociális munkás és szociálpolitikus szakra való szóbeli felvételimen Zsuzsa erős kérdéssel indított.

Az idézetet Kósa Eszter választotta.

A társadalomban két nagy törésvonal rajzolódik ki, amelyek (egyelőre?) politikafüggetlenek. Fent az oligarchák, hatalmasok, nagytőkések, nagybirtokosok, magukat nagyúrnak álmodók, a tőkés és feudális világ furcsa posztszocialista kevercse alkot egyre összetartóbb, a társadalom egészétől mind jobban távolodó csoportot. Lent a szegények, mélyszegények, munkanélküliek, prekáriusok, hajléktalanná válók, romák milliós tömege nemcsak távolodik, hanem egyre inkább kiszakad a társadalomból, szorul be szegregátumokba, leszakadó falvakba és kistérségekbe, a reménytelen sorsvesztésbe.

Ferge Zsuzsa: Társadalom-és szociálpolitika. Magyarország 1990-2015. Osiris, Budapest, 2017, 420.

Az idézetet Farkas Zsombor választotta.

A társadalmi ügyekkel foglalkozó politikák együttesét, pontosabban ezek mögöttes elv- és eszmerendszerét társadalompolitikának tekintjük. A társadalompolitikának nincs önálló eszközrendszere vagy intézményrendszere. Inkább valamilyen értékrend és elképzelés arról, hogy a közpolitikai beavatkozásoknak milyen irányba kellene befolyásolniuk a társadalmi viszonyokat. Akkor tud hatni, ha céljai és értékei beépülnek a gyakorlati politikákba.

A mi általunk vállalhatónak tartott társadalompolitika értékeinek három nagy forrása van. Az egyik a zsidó-keresztény vallási parancsok sora, többek között a gyengébbek segítéséről, az adakozó szeretetről, az idegen elfogadásáról. A másik a felvilágosodás öröksége szabadságról, egyenlőségről, testvériségről vagy szolidaritásról, igazságosságról, jogokról, méltóságról. A harmadik a szociáldemokrata eszmerendszer, amely a kapitalista piaci társadalom igazságtalan és létbiztonságot aláásó működését kívánja demokratikus módszerekkel korlátozni, közakarattal kidolgozott állami beavatkozások segítségével ellensúlyozni.

Ferge Zsuzsa: Magyar társadalom- és szociálpolitika 1990-2015, Osiris, Budapest, 2017.

Számomra mindig élvezetet és intellektuális kihívást jelent Zsuzsát olvasni, hallani és beszélni Vele. Sokat jelent, hogy személyesen is ismerhetem.

Az idézetet Mózer Péter választotta

A társadalompolitikai osztályon a legfontosabb belső vitáink már úgy ‘87 táján arról szóltak, hogy van-e a rendszer összeomlásához vezető válság, vagy nincs. A többség szerint volt. Azt hiszem, egyedül maradtam a véleményemmel, hogy a rendszer nem tud összeomlani, ezért nem beszélhetünk válságról. Nem mintha azt szerettem volna, hogy maradjon minden a régiben, hanem mert nem tudtam elképzelni, hogy ez összeomlik. Tévedtem, amit elég hamar beláttam. Legalább annyira, hogy a következő szervezkedést, ami 1988 tavaszán a TDDSZ (Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) megalakulásához vezetett, már együtt csináltuk. […] Látszott, hogy a rendszer gyorsan halad az összeomlás felé, az igazi kockázatok megszűntek. Közben azért az intézetben valószínűleg halmozódtak a feszültségek. Ezek végül ahhoz vezettek, hogy egy nagy osztálybeszélgetés során megkérdőjelezve éreztem a kompetenciámat. Így ‘89-ben eljöttem az intézetből.

Ferge Zsuzsa: Nem cserélek elveket – életút-beszélgetések, Noran Libro Kiadó, Budapest, 2016, 184-185.

Tekintve, hogy a Zsuzsa által itt fölidézett beszélgetéseknek – szégyellem, de meglehetősen passzív – részese voltam, számomra máig is megrendítően emlékezetes példái ezek a helyzeteinkről és véleményeinkről szóló vitának, a tévedés tiszteletre méltó belátásának és a kompetencia méltatlan megkérdőjelezésének.

Az idézetet Závada Pál választotta.

A társadalmi kirekesztés aktív szándékolt cselekvést sejtet. Valakik-valakiket valamiből ki akarnak zárni: a kirekesztődés inkább arra utal, hogy a társadalmi folyamatok, a hatalmi viszonyok rejtettebben, de hasonló következményekkel működnek. A kirekesztettség a végeredménye a mindentől megfosztó állapotra utal. A szegénység kirekeszt a méltányos megélhetést biztosító jövedelemből, a munkanélküliség a munkaerőpiacról, s az azzal járó előnytől és erőforrástól, a diszkrimináció kirekeszthet a társadalmi erőforrás bármelyikéből, tevékenységekből, intézményekből, jogból, megbecsülésből, térből, időből…

Ferge Zsuzsa: Magyar Társadalom- és Szociálpolitika 1990-2015. Osiris, Budapest, 2017, 22.

Ferge Zsuzsa pontos, mindenki számára érthető fogalmi keretet adott több munkájában. Megállapította, hogy a társadalom- és szociálpolitika dolga, hogy a maga eszközeivel küzdjön a kirekesztés minden formája ellen. Ennél kevés nehezebb feladat van. Nem is egy emberes feladat. Szerencsére, sokan értünk egyet Zsuzsa alaptanításával. Harcoljunk még sokáig együtt ezért – most különösen aktuális!

Az idézetet Hegyesi Gábor és Talyigás Katalin választotta.

A gyerekszegénység elleni küzdelmet és az abban való részvételemet nem tekintem politikai szerepvállalásnak. Egyrészt egyszerű emberi felháborodás. Másrészt szakmai meggyőződés. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerekek sorsa a jövő Magyarországának legfontosabb kérdése… Aki rossz helyre született, még rosszabbra kerülhet, de jobbra csak csoda folytán. Az ’elitnek’ meg nem kell aggódnia. Oktatási kiváltságaikat is egyre erősebb védelem veszi körül.

Ferge Zsuzsa: Nem cserélek elveket. Életút-beszélgetések. Noran Libro, Budapest, 2016, 211.

Azt tudom hozzáfűzni, hogy egyre inkább ugyanaz van. Szeretettel gratulálok,
Spiró György

Az idézetet Spiró György választotta.

Jaj az országnak, melyben a közösségi szellem bűn!

Gyenge önismeret, gyenge közintelligencia, gyenge civil ön-és közvédelem, szolidaritás-és bizalomhiány mellett manipulálhatók és megfélemlíthetők vagyunk. Mindebben, vélem én, a hosszú múlt mellett sok politikai tényező is szerepet játszik. A rendszerváltás tévelygései, a politikai osztály sorozatos gyávaságai és hatalomféltése miatt nem mozdult előre a múlttal való szembenézés, a közös nemzeti traumákról való közbeszéd. A konfliktusok okának közös keresése és megvitatása elmaradt. Sok előítélet és tévhit rögződött, a múlt társadalmi értékelése egyre megosztottabb. Megjelentek a „rossz” civil szervezetek, amelyek nem a demokrácia építése és az önismeret mellett, hanem ezek ellen dolgoznak. A civil társadalom nem hozott „egységesülést”, lassan ugyanolyan megosztott lett, mint a társadalom egésze.

Ferge Zsuzsa emlékbeszéde, 20.o. (Széchenyi Emlékbeszéd 2016. április 7.)

Az idézetet Gönczöl Katalin választotta.

A családon belüli generációs segítés a nagyszülők és unokák között működik, de az, hogy nem családtagok között is kialakuljon, mint Amerikában, ahol öt család összeáll, ha azonos korú gyerekeik vannak, és hol az egyik, hol a másik viszi iskolába a gyerekeket, nálunk alig elképzelhető. Állami busz jöhet, de az, hogy mi megszerveződjünk valamire, nem megy. Ez a fajta individualizmus a legjobban a közügyeknek árt. Ha nincsenek közösségek, ahol beszélgetni, kezdeményezni, tenni lehet, akkor maradnak az egyéni utak.

A közfoglalkoztatás azonnali megszüntetése éhséglázadáshoz vezetne. 168 óra, 2017. május 14. Ónody-Molnár Dóra interjúja

Zsuzsát olvasni muszáj, de talán ennél is többet nyújt beszélgetni és vitázni vele. A „Ferge-iskola” mindig is beszélgetős közösség volt, ahol az őszinte nyitottság és bizalom mindig erősebb volt bármilyen udvarisakodási és diplomáciai késztetéseknél. Na ja, persze a Ferge-iskolában könnyű akár éles és komoly vitákba is bonyolódni Zsuzsával: a nagyrészt a Mestertől tanult közös alapok úgyis annyira masszívak, hogy ezen úgysem változtathat semmilyen részkérdésben kialakuló, akár éles nézeteltérés sem. Manapság különösen nagy értéke van annak, ha komoly, tartalmi ügyekben, tanulságokig eljutva, őszintén lehet beszélgetni, vitázni valakivel. És, Zsuzsa nem akárki, vele különösen…

Az idézetet Krémer Balázs választotta.

A civilizáció a társadalmi együttélést teszi lehetővé, azaz a társadalom egészéé. Elvben mindenkié, ám ‘magától’ nem jut el mindenkihez. […] Többnyire szükség van úgynevezett civilizációs ágensekre, […] Ha ezek nincsenek, vagy ha egy bizonyos szint elérése után az erőfeszítések meggyengülnek és a források beszűkülnek, akkor a folyamat elakad, s előbb-utóbb visszájára fordul. Ez a ma még beláthatatlan decivilizációs veszély, a társadalom szétesése bentmaradókra és kirekesztettekre.[…] A nyomor új fenyegetései pedig ‘odafent’ kiváltják a köz-és magánerőszak új formáit. Az iskolákra, gyógyításra fordított pénzből az elnyomó szerveket kell erősíteni, börtönöket kell építeni. […] A sokasodó új szegényeket, hogy kirekesztésük legitimálható legyen, a hatalom bűnbakká teszi, s ebben a mechanizmusban tenyészik a rasszizmus és idegengyűlölet. Mindezzel gyengül a társadalmilag oly nehezen elsajátított tolerancia, idejétmúltnak tűnnek az átfogó szolidaritások, s a civilizáltnak vélt társadalmak eljutnak oda, hogy ismét tagadják minden egyén méltóságra való jogát. Mindez pedig végső fokon az európai civilizáció feladásához vezethet, vagy olyan átalakulásához, amelynek már nem sok köze van a humanista európai álmokhoz.

Ferge Zsuzsa: A civilizációs folyamat fenyegetettsége. Magyar Tudomány, 1999, 10. 1153-1170, 1169.

Zsuzsa számomra egyik különösen emlékezetes előadása (és írása) volt az akadémiai székfoglalója, amelyben – több mint húsz évvel ezelőtt – arról a decivilizációs veszélyről beszélt, ami mára a magyar valóság egyre aggasztóbb részévé vált.

Az idézetet Orosz Éva választotta.

A szegénység ellen valójában nem lehet „szegénypolitikával” küzdeni. […] a kifejezett szegénypolitika nemcsak hogy nem elégséges, de nem is szükséges feltétele a szegénység csökkentésének. […]

A „szegénypolitika” lényegében a következőket jelenti: „A” politika a relatív, egyenlőtlenségekkel összefüggő szegénységet nem vagy kevéssé érzékeli problémaként. Zavaró, kezelendő jelenségnek az abszolút, létfenntartási küszöb alatti szegénységet tekinti. A szegénypolitika célja az, hogy a küszöb alatt élő egyének, illetve családok helyzetén javítson. E törekvésből következően a szegénység egyéni problémaként jelenik meg, ami tehát valamilyen módon összefügg az egyén adottságaival.

Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Magvető, Budapest, 1986. p. 199-201. Újaközölve: Szociálpolitika – szegénypolitika. In. Szociálpolitika és társadalom. ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, Budapest, 1994. p. 280-281.

Az idézetet Misetics Bálint választotta.

Minden számítás és gyakorlatban megvalósított kísérlet (mindkettőből sok van) azt mutatja, hogy nálunk jóval szegényebb országokban is sikerrel bevezethető, igaz, alacsony szinten, a minimumjövedelem. Az ára nem túl nagy, a haszna a kis, kirekesztett közösségekben felbecsülhetetlen. Ahol a GDP, a nemzeti termék, fejenként 1000 dollár alatt van, ott a jövedelmi minimum bevezetéséhez kellhet külföldi segítség. Ahol 10 000-nél magasabb, mint nálunk, ott erre nincs szükség. De nagyon fontosnak tűnik legalább három feltétel: halasztható kiadások átcsoportosítása – ilyeneknek bővében vagyunk; kormányzati politikai akarat – ez egyelőre hiányzik; a polgárok jelentős részének elfogadó támogatása – ezzel valahol félúton lehetünk.

Ferge Zsuzsa és Pásztor Béla vitája „Köthető-e feltételekhez a szociális juttatás?” címmel. Új Egyenlítő, 2013. július, 10.

Ez Ferge Zsuzsa egyik – rá jellemzően árnyalt – megfogalmazása arról, hogy Magyarországon nemcsak kívánatos, de reálisan adható is minimumjövedelem – feltétel nélkül. Ez a szellemi és közéleti magatartás olyan – fájdalmasan ritka – példa, amit Zsuzsától szintén meg kell tanulnunk.

Az idézetet Bánfalvi István választotta.

Ezek a problémák újra meg újra felszínre hozzák azt a liberális gondolatot, hogy a legjobb lenne egyáltalán nem beavatkozni a dolgok folyásába. […] Régi igazság, hogy a be nem avatkozás is csak a beavatkozás egy formája. Ilyenkor ugyanis az ún. „spontán” törekvések, azaz a részérdekek játéktere nagyobb. Ebből pedig a mai feltételek mellett az előbbinél is élesebb konfliktusok születhetnek. Egyenlőtlen objektív feltételek, s ennek megfelelően objektíve ütköző érdekek mellett a társadalmilag erősebbeknek van több esélyük saját céljaik közelítésére, saját érdekeik érvényesítésére – a be nem avatkozás tehát szükségképpen nekik kedvez.

Ferge Zsuzsa: Társadalmi újratermelés és társadalompolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982, 11–12.

Amikor mindezt Ferge Zsuzsa papírra vetette, akkor időhatározója – mint írta: „a mai feltételek mellett” – még az 1980-as évek elejét jelentette. Ez az időszak nemcsak Magyarországon volt válságos. Itthon a magyar állam külső eladósodása, az adósságspirálba kerülés, az első restrikciós (azaz megszorító) intézkedések, a kenyérár-drágulás, az IMF és a Világbank-tagságért folyamodó magyar társadalom és állam belső konfliktusai voltak éppen napirenden. E „mai feltételek” azonban – utólag látjuk – egy másutt is lezajló radikális fordulatra is utalnak. A nyolcvanas évek elején került hatalomra Margaret Thatcher és Ronald Reagan. A fordulat, amit elhoztak, olyan politikai retorikával történt, amit Ferge Zsuzsa ekkor liberálisnak nevezett. ‘Az állam csak ne avatkozzon bele a társadalom és a gazdaság ügyeibe! Váljon csak éjjeliőrré, vonuljon csak vissza a bódéjába!’ Thatcher és Reagan politikája persze csak az állam „balkezét” gyengítette meg. Azokat a funkcióit, amelyek a jólétért, az esélyteremtésért, a szociális felelősségvállalásért felelősek. Az állam „jobbkezét” ténylegesen megerősítették: ez a büntető állam hajnala, a rendőri és katonai apparátus megerősítésének újbóli kezdete. Az utókor Reagan és Thatcher e politikai irányvonalát a leggyakrabban neoliberálisnak (olykor pedig neokonzervatívnak) nevezi. A kifejezésben és a „neo-” előtagban benne rejlik, hogy e fogalom nem a klasszikus liberalizmust jelöli és bírálja, hanem annak új, nyíltan társadalomellenes mostohatestvérét. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a mai magyar liberálisok szembenéztek Ferge Zsuzsa 40 évvel ez előtt papírra vetett és máig érvényes mondataival – és társadalmi következményeivel. Még mindig nem lenne késő.

Az idézetet Éber Márk választotta.

Kapaszkodókra szükség van. Ha új, a mai kornak megfelelő étosz nincs, a tegnapi meg működésképtelen, akkor sokan a mai vákuumot a tegnapelőtti intézmények újraélesztésével, ismét egyoldalúan kiválogatott normák és tradíciók felélesztésével próbálják kitölteni. Így kerül a ma széthulló család helyére egy idealizált patriarchális család képe. A hiányzó laikus morál helyett a valláserkölcs látszik az egyetlen lehetséges alternatívának. A torz internacionalizmus helyére a kétségkívül erősödő nemzeti öntudat mellett nacionalista tendenciák is lépnek.

Ferge Zsuzsa: Variációk a társadalmi integráció témájára. Esély, 1990/1. 15.

Az idézetet Nyilas Mihály választotta.

---

A kiemelt grafika Juhász Vanessza munkája. Köszönet illeti a fényképekért Szigeti Tamás fotóriportert, Hajós Lucát, Fadgyas-Freyler Petrát és Kiscsatari Mariannát, továbbá Ferge Zsuzsa családját, Tausz Katalint és az ELTE Szociálpoltika Tanszéket, valamint Darvas Ágnest és a Gyerekesély Egyesületet.

A cikket készítették: Dobsi Viktória, Misetics Bálint, Juhász Vanessza és Füzessi Károly.

Publikálva: 2021. április 25., 8:00.