Valóban osztálytársadalom a magyar társadalom? Honnan tudható, hogy olyan erős itthon az osztályszerkezet hatása? E kérdések tapasztalati úton csak társadalmi struktúra- és mobilitásvizsgálatok alapján válaszolhatók meg. Az alábbiakban egy rövid osztálydefiníció után az idevágó empirikus kutatások eredményeit összegzem.

Idén nyáron megjelent könyvem – A csepp: A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete (Budapest: Napvilág Kiadó, 2020) – meglepően kedvező fogadtatást kapott. Beszélgetések, interjúk, rádió- és podcast-adások sora készült róla, számos könyvismertetés, illetve recenzió mutatta be állításait és érveit (összegyűjtve itt). A visszajelzések túlnyomó többsége elismerő volt. Az olvasók és bírálók zöme szemlátomást elfogadta, hogy

• a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek növekednek (immár négy évtizede);
• a társadalom mindinkább egy felfelé és lefelé széthúzódó csepp formáját ölti;
• a társadalomszerkezet alakulása globálisan mélyen beágyazott;
• e mozgás csak történeti formálódásában, az egyenlőtlen fejlődés részeként, a magyar társadalom kapitalista világrendszerben elfoglalt félperifériás helyzetének szem előtt tartásával érthető meg.

Valóban osztály? Miért éppen osztály?

Ugyanakkor néhány megfontolandó kritikai megjegyzés, bírálat is megfogalmazódott. Részben kérdésként merült fel, részben kételyként fogalmazódott meg, hogy vajon miért lenne e magyar társadalom éppen osztálytársadalom? Miért éppen osztályszerkezetről van szó? Miért nem inkább rétegekről, illetve elitekről? – kérdezte az Új Egyenlőségen  megjelent írásában Szalai Erzsébet. Szelényi Iván szerint az osztálykontúroknál sokkal meghatározóbbak a rendi szerveződés jelei: „A posztkommunista magyar társadalom elsősorban rendi jellegű” – írta^[1]. Ha osztályokról van szó, akkor az empirikus-konkrét osztályhatárokról is szó kellene, hogy essen – jegyezte meg teljes joggal Turai Eszter, szintén az Új Egyenlőségen.

E felvetések mélyen elgondolkodtattak. Nem vagyok biztos abban, hogy az alábbiakban minden kételyt el tudok oszlatni e felvetésekkel kapcsolatban. Ennek ellenére igyekszem a lehető legjobb érveket felsorakoztatni az osztályszerkezet-tézis igazolására. Ebben az írásban először is az empirikus érveket. Vagyis azokat, amelyek tapasztalati úton igazolhatják, hogy a magyar társadalom erős osztálykontúrokkal rendelkezik. Méghozzá olyannyira erősekkel, hogy azok alapján megalapozottan lehessen osztálytársadalomról, illetve osztályszerkezetről beszélni.

A következőkben előbb egy keretes írásban röviden összefoglalom, milyen értelemben használom könyvemben az osztály fogalmát. Ezt követően azon empirikus vizsgálatok eredményeit összegzem, amelyek – ha nem is pontosan úgy fogták fel az osztályszerkezet kérdését, ahogyan azt én meghatároztam – empirikus eredményekkel szolgálva segítségünkre lehetnek e kérdés eldöntésében.

Az osztály azon meghatározása, ahogyan használom, nem feleltethető meg tökéletesen az alább bemutatott empirikus társadalmi struktúra-, rétegződés- és mobilitáskutatások osztályfogalmainak. Mégis, ha az osztályszerkezet valóságos hatásainak, magyarázóerejének felmérése a kérdés, akkor olyan tapasztalati kutatások eredményeit kell sorra vennünk, amelyek a rendelkezésünkre állnak, és amelyek valamilyen módon mégiscsak az osztály hatását igyekeznek megragadni – és számszerűsíteni. Akkor is, ha ezek nem pontosan ugyanazt az osztályfogalmat használják.

Az alábbiakban előbb két olyan kutatás eredményeit mutatom be, amely az osztályszerkezet kvantitatív-statisztikai értelemben vett magyarázó erejét vizsgálta meg a magyar társadalomra vonatkozóan. Ezt követően hat társadalmi mobilitással foglalkozó kutatás eredményeit összegzem, amelyek azt vizsgálták, mennyire erős a származási osztályhelyzet szerepe a társadalmi felemelkedésre vagy lecsúszásra, vagyis a társadalmi mobilitásra nézve.

Osztálytársadalom?

2006-ban megjelent „Osztálytársadalom?” című tanulmányukban Kolosi Tamás és Dencső Blanka a következő kérdést tették fel és vizsgálták meg: vajon miként befolyásolta a család osztályhelyzete a családok jövedelmi és fogyasztási helyzetét? Vizsgálatukban azt tapasztalták, hogy az osztályhelyzet statisztikai értelemben vett magyarázó ereje mind a jövedelmek, mind a fogyasztás esetében növekedett az 1995 és 2005 közötti tíz évben. (Elemzésükben a TÁRKI 1995. évi Magyar Háztartás Paneljének, illetve a 2000. és 2005. évi Háztartás Monitor Vizsgálatának adatait használták.)

Tapasztalataik szerint az osztályhovatartozás a jövedelmek szórásának mintegy 30%-át, a fogyasztás szórásának pedig mintegy 40%-át magyarázta. „Ez a magyarázó erő viszonylag magasnak tűnik, és egy kikristályosodott osztálytársadalom képét mutatja” – írták^[2]. Elemzésük szerint az osztályhelyzet statisztikai magyarázó ereje a kétezres évek közepén lényegesen nagyobb volt, mint a családszerkezeté vagy a településszerkezeté:

„A háztartások fogyasztására – akárcsak a jövedelem esetében – az osztályszerkezet van a legerősebb hatással.”^[3]

„Osztálytársadalom-e a magyar társadalom?” címmel írt tanulmányában Huszár Ákos bő egy évtizeddel később szintén feltette Kolosi Tamás és Dencső Blanka kérdését. A tanulmány a 2002 és 2016 között a European Social Survey (ESS) által nyolc hullámban felvett adatokat elemezte, így csaknem másfél évtizedre vonatkozóan vizsgálta az osztályszerkezet magyarázó erejének alakulását. Az elemzés egyfelől a munkanélküliség tapasztalatára, másfelől pedig a jövedelmi nehézségekre vonatkozóan vizsgálta az osztályszerkezet meghatározó voltát. Eredményei

„megerősítik Kolosi és kollégái eredményeit […]. Ezen túl azonban azt is megállapíthatjuk, hogy ez a tendencia a 2010-es években tovább folytatódott, sőt még erősödött is.”

Ez a vizsgálat ezentúl más társadalmakkal összehasonlítva is meg tudta ítélni a magyar társadalom osztálymeghatározottságát. A Huszár Ákos által épített logisztikus modellek magyarázó ereje szerint ugyanis mind a munkanélküliség tapasztalatára, mind pedig a jövedelmi nehézségekre vonatkozóan megállapítható, hogy 20 másik európai országgal, Oroszországgal és Izraellel összehasonlítva Magyarországon a legerősebb az osztályszerkezet magyarázó ereje^[4]. Huszár Ákos így joggal vonta le a következtetést:

„Az osztály magyarázó ereje ráadásul európai összevetésben is kimagaslónak mondható.”

E két empirikus vizsgálat alapján tehát nincs okunk kételkedni abban, hogy a magyar társadalom osztálytársadalom-e. E kutatások szerint egyre inkább az. Felmerülhet azonban a kérdés: megmutatkozik-e mindez a társadalmi felemelkedés és a lecsúszás mintázataiban is? Ha ugyanis azt tapasztaljuk, hogy egy olyan osztálytársadalomban élünk, amelyben a felemelkedés elsősorban a munka, a szorgalom, a rátermettség, a teljesítmény és az erőfeszítés gyümölcse (nem pedig az osztályhelyzeté, azaz a származásé), akkor részben érdektelenné is válhat az élethelyzetek osztályszerkezet általi meghatározottsága. Ez esetben ugyanis a nagymértékű társadalmi mobilitás ellensúlyozza, ellentételezi az osztályszerkezeti meghatározottságokat, és egy viszonylag nyitott osztálytársadalomról beszélhetünk. De vajon ilyen-e a magyar társadalom?

Osztályszerkezet és társadalmi mobilitás

A társadalmi mobilitáskutatás fogalmai szerint egy társadalom viszonylagos nyitottsága azt jelenti, hogy a születési vagy származási osztályhelyzet viszonylag kevéssé határozza meg a felnőtt korban elért osztályhelyzetet. Ez esetben a szülők osztályhelyzete nem, vagy csak kismértékben szabja meg a gyerekeik által elérhető és elért osztálypozíciót.

A viszonylagos zártság ezzel szemben azt jelenti, hogy a születési vagy származási osztályhelyzet viszonylag erősen meghatározza a felnőttkorban elért osztályhelyzetet, vagyis a szülők osztályhelyzete erősen megszabja gyermekeikét.

Viszonylag zárt társadalmak esetén az osztályhelyzetből történő kilépés (vagy kiesés) esélye alacsony, így a gyermekek a legnagyobb eséllyel a szülők relatív osztályhelyzetét öröklik meg és termelik újra.

A magyar társadalom osztályszerkezetének nyitottságát vagy zártságát kellően nagy mintán a Központi Statisztikai Hivatal (s rajta keresztül a magyar állam) az ezredforduló óta nem vizsgálta meg – erről is szól Huszár Ákos korábbi írása az Új Egyenlőségen. Az elmúlt két évtizedre vonatkozóan így csak más kutatásokból, sok esetben kisebb mintán alapuló vizsgálatokból nyerhetünk képet a magyar társadalom nyitottságáról vagy zártságáról. Az alábbiakban a magyar társadalom mobilitási folyamatairól készült hat legfrissebb kutatás eredményeit összegzem.

1. mobilitáskutatás: Az Eurofound (teljes nevén: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) az Európai Unió kutatásra és információterjesztésre szakosodott szervezeteként 1975 óta végez és közöl elemzéseket. „Social Mobility in the EU” (Társadalmi mobilitás az EU-ban) címmel 2017-ben közzétett jelentésükben a European Social Survey (ESS) 2002 és 2010 között felvett öt hullámának adataiból vizsgálták meg a nemzedékek közötti (intergenerációs) társadalmi mobilitást az Európai Unió tagországaiban.

Magyarország mind az öt adatfelvételi hullámban benne volt, így a kutatók közel 6000 megfigyelés alapján fogalmazhatták meg állításaikat. 26 európai ország összehasonlítása során megállapították, hogy az abszolút társadalmi mobilitás (strukturális mobilitás) tekintetében a magyar a legzártabb társadalom az EU-ban.

Eszerint, Bulgária mellett, az EU-ban Magyarországon a legkisebb az esélye annak, hogy érdemben javítani lehessen a származási osztályhelyzeten.

A férfiakra vonatkozó adatok kiemelkedő zártságot mutatnak, de a nők esetében sem sokkal jobb a helyzet. A relatív társadalmi mobilitás (társadalmi fluiditás) tekintetében nincsen ilyen egyértelmű rangsor, Magyarország azonban e tekintetben is a legzártabb EU-társadalmak között található (szintén Bulgária mellett). Itt is a férfiakra vonatkozó adatok mutatnak alacsonyabb mobilitást, miközben a nőké e tekintetben is valamivel nagyobb mozgékonyságot jeleznek.

2. mobilitáskutatás: „Rebuilding Walls” (Újjáépülő falak) című tanulmányukban Michelle Jackson és Geoffrey Evans az európai volt államszocialista országok társadalmi mobilitását vizsgálták szintén az egyes országokat összehasonlítva. Vizsgálatuk 13 közép-kelet-európai országra, köztük Magyarországra terjedt ki 1993 és 2007 közötti adatok alapján (Magyarországról 1500 fős adatállomány állt a rendelkezésükre).

Eredményeik azt mutatják, hogy ebben az időszakban valamennyi országban csökkent a relatív társadalmi mobilitás (a társadalmi fluiditás). De az abszolút társadalmi mobilitás (strukturális mobilitás) tekintetében is jól látszik a magyar visszaesés a vizsgált időszakban. E tapasztalat egybehangzik az Eurofound eredményeivel. Összességében a volt államszocialista Kelet-Közép-Európában a társadalmi mobilitás tekintetében inkább a társadalmi falak újjáépüléséről, mintsem a falak leomlásáról kell beszélnünk a vonatkozó időszakban.

3. mobilitáskutatás: Szintén 2017-ben jelent meg az az elemzés, amely a nemzedékek közötti (intergenerációs) osztálymobilitást kizárólag férfiak esetében vizsgálta 30 európai országot összehasonlítva. A European Social Survey (ESS) 2002 és 2010 közötti adatfelvételeinek összesen 71000 megfigyelését vizsgálva, Bukodi Erzsébet és munkatársai kimutatták, hogy a teljes vagy totális mobilitás (strukturális mobilitás) tekintetében Magyarország az összehasonlításban az utolsó előtti helyen áll (az utolsó e tekintetben Görögország, közvetlenül Magyarország előtt pedig Bulgária szerepel).

Magyarország esetében viszonylag kismértékű felemelkedés (30%) és ennél nagyobb mérvű lecsúszás (37%) figyelhető meg, összességében azonban e vizsgálat is a rögződést vagy immobilitást (az osztályhelyzet megőrzését-újratermelését), nem pedig a mobilitást tapasztalta fő tendenciaként.

A relatív társadalmi mobilitás (társadalmi fluiditás) kapcsán ez az elemzés is a nagyon alacsony magyar eredményt emeli ki, és így – a többi vizsgálattal egybehangzóan – a magyar társadalom osztályszerkezetének viszonylag erős zártságát mutatja be.

Valamennyi eddig ismertetett mobilitáskutatás 2010 előtt felvett adatokat elemzett. A fenti megállapítások tehát még nem a 2010 utáni, hanem az 1993 és 2010 közti időszakra, különösen pedig a 2002 és 2010 közötti időszakra vonatkoznak.

4. mobilitáskutatás: 2018 októberében 2700 fő megkérdezésével végzett adatfelvételt az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Mobilitás Kutatási Centruma. A Származás és integráció a mai magyar társadalomban címmel ennek eredményeit összegző kötet megismételte a korábbi állításokat. Eszerint a magyar társadalomban 2010 után is nagyon erős a származási osztályhelyzetek nemzedékek közötti újratermelődése, a relatív osztályhelyzet átörökítése, vagyis alacsony a nemzedékek közötti (intergenerációs) társadalmi mobilitás.

Ezek az újabb tapasztalatok szerint a felső vezetői, illetve értelmiségi csoportok a legzártabbak és mostanra hatalmas különbségek alakultak ki a társadalom felső 10%, illetve 20%-a, valamint az alsó 10-20% között.

E 2010 utáni vizsgálat tehát nem cáfolja a korábban ismertetett eredményeket, hanem megerősíti azokat.

5. mobilitáskutatás: Az eddigi tapasztalatokat Tóth István György és Szelényi Iván „Bezáródás és fluiditás a magyar társadalom szerkezetében” című tanulmánya foglalja össze. Mint írják, a magyar társadalom általában vett zártsága mellett kiemelendő, hogy a felső 10-20%-ra különösen jellemző a bezáródás, amelynek fő mechanizmusai a vagyon átörökítése, az elit egyetemek diplomáinak kizárólagos megszerzése és e lehetőség átörökítése, valamint az, hogy e felső csoportok házasság révén bezáródnak.

A szerzőpáros – az OECD 2018-as jelentése nyomán – a „ragadós padló” és a „ragadós plafon” fogalmaival értelmezi e bezáródást. A ragadós padló azt jelenti, hogy a társadalom szerkezetében alulról igen nehéz felemelkedni, vagyis erősen fogva tart az alsóbb osztályhelyzet. Eközben azonban a plafon is ragadós, vagyis a felsőbb osztályhelyzetek is megtartják az odaszületetteket, így a kedvező pozíciókban különösebb teljesítmény nélkül, megörökölt tőkével és erőforrásokkal (például kapcsolatokkal) is fent lehet maradni.

Tóth István György és Szelényi Iván szerint a magyar társadalom osztályszerkezete meglehetősen ellentmondásos: a jövedelmek egyenlőtlensége – csaknem négy évtizednyi növekedés után – nemzetközi összehasonlításban inkább közepes mértékűnek számít, miközben alacsony a társadalmi mobilitás mértéke. E jelenséget általában is bezáródásként, különösképpen pedig az általuk felső-középosztálynak nevezett felső 20% bezáródásaként értelmezik.

6. mobilitáskutatás: Vajon oldja-e az iskolarendszer ezt a bezáródást? Vajon az oktatáson keresztül nagyobb-e az esély a felemelkedésre? Vajon mennyire szelektív osztályszempontból a magyar iskolarendszer? Ad-e érdemi esélyt az alsóbb osztályokba született gyermekeknek és fiataloknak, hogy kilépjenek származási osztályukból és magasabb osztályhelyzetet érjenek el?

Ezt a kérdést Róbert Péter (2018) vizsgálta meg nemzetközi összehasonlításban „Intergenerációs iskolai mobilitás az európai országokban a válság előtt és után” című elemzésében. A European Social Survey (ESS) 2002 és 2014 közti hét adatfelvételi hullámának adatai alapján négyféleképpen vizsgálta az iskolai mobilitást, és közben kiemelten foglalkozott Magyarország helyével is az országok rangsorában. Elemzése összefoglalójában ezt írja:

„Összességben az ESS 2002–2014 közötti adataira épülő intergenerációs iskolai mobilitás tanulmány megerősíti azokat a megállapításokat, hogy a magyar iskolarendszer szelektív, a származási hátrányokat nem csökkenti, s mindebben nincsen javulás, bizonyos mértékben inkább a helyzet rosszabbodásáról lehet beszélni.”

További oktatáskutatások: Ehhez járulnak hozzá a közoktatás nagymérvű szelektivitásáról szóló elemzések. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok tapasztalatai szerint Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a legnagyobbak az iskolák közötti különbségek.^[5] Az osztályhelyzet alapú szelekció (szelektivitás) a magyar iskolarendszerben igen korai életszakaszban megkezdődik, és áthatja a teljes közoktatást. Kifejezetten nagy a születési-családi háttér teljesítményt meghatározó ereje, így pedig a magyar oktatási rendszer csak nagyon csekély mértékben képes az iskolai esélykülönbségek kiegyenlítésére.

Összegezve: zárt osztálytársadalom

E vizsgálatok eredményei egybehangzók: a magyar egy olyan osztálytársadalom, amelyben a társadalmi mobilitás – nemzetközi összehasonlításban – kifejezetten alacsony. Nem nyitott osztálytársadalom tehát, amelyben az iskolarendszer, illetve ezen keresztül a társadalmi mobilitás hatékonyan ellensúlyozná az életpályák osztályszerkezet általi meghatározottságát. Ellenkezőleg: mind a társadalmi mobilitás, mind pedig az iskolai mobilitás legújabb kutatásai azt mutatják, hogy a magyar társadalom – nemzetközi összehasonlításban – egy kifejezetten zárt osztálytársadalom.