A magyar médiában a magát kritikusnak, progresszívnek vagy egyenesen feministának valló felületeken is gyakran jelennek meg pornót propagáló, mentegető vagy védelmező cikkek, amelyek előszeretettel festik fel a pornó betiltását követelő, másokat megszégyenítő, elvakult feminista rémképét. Az ezekben a cikkekben vagy épp podcastekben megjelenő pornómentegető hangok saját magukat (és a velük egy állásponton lévőket) általában a „józan észt” képviselő, objektív, tudományos vagy épp megértő, elfogadó és empatikus szereplőként tüntetik fel, így diszkreditálva az általuk radikálisnak titulált pornóellenes álláspontokat.
Ennek a legutóbbi, de korántsem egyetlen példája Sárosi Péter január 22-ei „Pornóellenesség helyett pornókritikusságra van szükség” című cikke, amely a 444.hu egyik alblogján jelent meg. Írásunk többek között erre válaszol.
A cikkünknek nem célja, hogy Sárosi minden állítására tételesen válaszoljunk, és az sem, hogy az általa felhozott tudományos kutatások módszertanát és validitását vizsgáljuk. A Mércén jelenleg is futó, pornóval foglalkozó cikksorozatunkban részletesen körüljárjuk a pornóellenes álláspont főbb érveit. Helyette arra a Sárosi által is képviselt „pornócentrista” álláspontra reagálunk, amely a pornóellenes feminizmus érveit igyekszik cáfolni, azok félreértésével és módszertani kikezdésével.
A „pornócentristák” által hangoztatott egyik szempont, hogy „a pornó betiltása nem oldana meg semmit”, ami egy viszonylag kevés energiabefektetéssel megvédhető gondolat (lásd: „a drog tiltva van és az emberek mégis drogoznak”). De valóban léteznek a mai magyar diskurzusban a pornó „betiltásáért” (akármit is jelentsen ez tulajdonképpen) lobbizó, azért tevékenykedő egyének vagy szervezetek?
Ha valaki megfogalmazza, hogy egy olyan társadalomban akar élni, amiben nincsen pornó, az egy vízió, nem pedig a tiltásra való felszólítás, és a legkevésbé sem foglal magában olyan elképzeléseket, mint hogy egyetlen jogszabály-módosítás eltörölheti a pornóipart és minden velejáróját –
az a feltételezés, hogy a pornóellenesség mögött ilyen tévképzetek állnak, megalapozatlan és kifejezetten infantilizáló. Így az érvelés, ami a pornóval kapcsolatos kritikát azzal kívánja lesöpörni, hogy „a tiltás nem oldana meg semmit” alapvetően hibás. A pornóellenes hangok jellemzően tisztában vannak a probléma összetettségével, és ahhoz mérten tesznek közpolitikai javaslatokat.
Ezért, bár léteznek olyan kifejezett jogszabályok, amelyek közpolitikai eszközökkel kívánnak fellépni egyes pornóoldalak vagy pornográf tartalmak ellen,
a pornóellenes feminizmusban kiemelt szerepet kap annak a hangsúlyozása, hogy a kortárs mainstream pornó nem egyfajta anomália, piszkos kis titok a társadalmunkban, hanem éppen ellenkezőleg: kapitalista patriarchális társadalmunk közvetlen (és logikus) produktuma.
Emiatt nem is szüntethető meg önmagában, alapvető társadalmi reformok nélkül. A kapitalizmus, amely az emberi szexualitást árucikként kezeli és profitszerzésre használja, és a patriarchátus, amely a nők társadalmi (így a pornóban való) alárendeltségét meghatározza, együtt teszik lehetővé, hogy a pornóipar nők bántalmazásából szakítson óriási, és egyre nagyobb bevételeket.
Éppen abból a belátásból fakadóan, hogy a pornó a minket körülvevő társadalmi rendszerek terméke, egy pornóellenes feminista elmélet sem állítja, hogy a pornó önmagában tenne erőszakossá bárkit. Sárosi cikkének így már a legelső mondata is a pornóellenes nézetek félreértése. A pornó egyszerre képezi le a patriarchátus alapvető szexizmusát és termeli újra azt, ezáltal megerősítve a társadalomban már amúgy is fellelhető problémákat. Ha tehát valami csoda folytán egy csapásra eltűnne a világból a pornó, akkor is létezne nőgyűlölet, nők elleni erőszak és szexizmus. De azzal érvelni egy alapvetően káros dolog mellett, hogy az általa okozott károkat annak hiányában más dolgok is kitermelnék, nem más, mint tiszta cinizmus.
A pornóellenes feminizmussal szemben a másik gyakran felhozott implicit vagy explicit érv a prüdéria: a vád, hogy a pornótól való viszolygás valamiféle morális felsőbbrendűségből, szexellenességből, korlátoltságból ered. Sárosi is ehhez az eszközhöz nyúl, amikor az incelek pornóellenességével mossa össze a feminista pornókritikát, vagy azzal, amikor a BDSM-pornó bírálatát abból eredezteti, hogy „van, akinek bizarr”. Ez az érvelés azonban előfeltételezi, hogy a pornófogyasztás elválaszthatatlan a szexualitás szabad megélésétől és teljesen figyelmen kívül hagyja a pornókritikus érvelés egyik lényegi pontját, miszerint a pornó és a szex nem egy és ugyanaz.
A pornóban látható aktus nem szex, mert a valódi szexualitás nem áruba bocsátható, a konszenzus nem megvásárolható, az emberi test nem kommodifikálható.
Miért lenne szükséges a saját szexualitásunk megéléséhez, hogy olyan tartalmakat fogyasszunk, ami annak egy kifordított paródiája?
A pornóellenes feminizmusnak nem célja emberek megszégyenítése a pornófogyasztási és/vagy szexuális szokásaik miatt, bármit is sugalljon a Sárosi által is képviselt liberális pornódiskurzus. A cikkben is felemlegetett, illetve hiányolt pornókritikus szexuális felvilágosítás az iskolákban például olyasmi, amelyet nagyrészt a pornóellenes feminista mozgalmak teremtettek meg (itthon is), és amelyek célja és gyakorlata (mily meglepő) nem az, hogy az iskolákba bekerülve gyerekeket alázzanak meg amiatt, hogy pornót fogyasztanak. A pornóellenes feminizmus éppen azt igyekszik elérni, hogy a pornóra elkezdjünk kritikusan tekinteni, hogy beazonosítsuk a benne fellelhető problémákat és ezek forrásait – azzal együtt, hogy tagadhatatlanul azt állítja, a jelenlegi kapitalista és patriarchális társadalmi berendezkedésben a pornó szükségképpen nem lehet jó. Kevéssé látható, hogy ha nem a pornóellenes feminizmus, vajon ki fogja ezt a munkát elvégezni egy olyan liberális, szexpozitív, pornópárti közvélekedésben, ami – főleg a „fejlett” nyugaton – egyre inkább uralkodó.
A pornó esetében tehát, hasonlóan például a bántalmazáshoz, egy olyan sajátos diszkurzív térbe kényszerülünk, amiben azért nem létezhet neutrális álláspont, mert a magát semlegesnek vagy elfogulatlannak tartó pozíció – Sárosié is – valójában a fennálló helyzetet legitimálja, miközben pl. módszertani problémákra hivatkozva diszkreditálja a kritikus hangokat. A tudományos megalapozottság és módszertani kikezdhetetlenség természetesen kívánatos volna a pornókritika akadémiai szintjein – ugyanakkor, mint oly sok nagy társadalom- vagy szellemtudományi problémánál, nem remélhető, hogy az alapfogalmak körüli szkanderozásnak lesz valamiféle értéksemleges, ideológiamentes feloldása; és ilyen például az a Sárosi által is részletezett kérdés is, hogy egyáltalán mit nevezünk erőszaknak.
Persze ilyenkor érdemes felidézni olyan tényszerűen leírható jelenségeket (ebben a cikkben sokat összeszedtünk), amiket hajlamosak figyelmen kívül hagyni vagy elbagatellizálni a pornó és a mindennapi szexualitás erőszakossága közötti összefüggést tagadó narratívák, mint hogy mondjuk egyre több nőt gyilkol meg a partnere „breath-play” során. Vagy hasznos például azt az egyszerű kísérletet is elvégezni, amit Jonah Mix javasol: amikor legközelebb egy ingyenpornó-oldalra tévedsz, csak olvasd át és értelmezd a címeket a kezdőoldalon, és gondold át, hogy elfogadható-e más emberekről (nőkről) így beszélni vagy megtenni velük a leírt dolgokat.
De életszerűtlen a pornót kizárólag statisztikák citálásával megközelíteni, szemérmesen eltagadva, hogy a legtöbben bőséges személyes tapasztalattal bírnak a téma mindennapi valóságáról. Feltételezhető, hogy a legtöbben, akik ezt a cikket olvassák, fogyasztottak már pornót és szexeltek is. Így nem lehet-e egyértelmű pusztán a saját tapasztalataink nyomán, hogy
ha a szexualitás mintájának tekintjük a nők megalázását, az szükségszerűen az erőszak normalizálásához vezet? Nem evidens-e az, hogy ha a kamaszok megfelelő felvilágosítás híján a pornóból tanulják a szexet, akkor annak hatása lesz a saját szexualitásukra? És nem képzelhető-e el intuitíven, hogy milyen lehet, ha bármit megtehetnek a testeddel, csak azért, mert kifizették?
Ha mindemellett figyelembe vesszük a pornólobbi iszonyatos kiterjedtségét, vagy azt, hogy a szex áruvá tétele milyen mértékben szövi át a mindennapjainkat, nyilvánvalóvá válik, hogy a pornóellenes hangok alapjaiban való (de megalapozatlan) elhiteltelenítése éppen a nüanszos pornókritika lehetőségét ássa alá. Ebben a környezetben pedig az egyrészt-másrésztozós, állást-nem-foglaló attitűd helyett valódi pornóellenességre van szükség.
