Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A tüntetési tilalom ellenére több ezren vonultak utcára az egyetemi iskolaőröket bevezető törvény ellen Görögországban

Ez a cikk több mint 3 éves.

Több ezren vonultak utcára Athénban, Thesszalonikiben és Krétán egy felsőoktatási reform ellen tüntetve. A két nagyvárosban órákra megbénult a közlekedés. A felvonuló diákok és tanárok a jobboldali Új Demokrácia kormánypárt oktatási törvénye ellen tiltakoztak.

A görög kormány a múlt hét végén jelentett be egy törvénytervezetet, ami korlátozná a tanulmányi idő túllépést, azaz az egyetemek eltanácsolnák azokat a diákokat, akik túllépik a rendes képzési idő másfélszeresét, illetve rendőröket vezényelnének ki a kampuszokra (elsősorban az Athéni Egyetemen rendszeresen zajló zavargásokra és kábítószer-bűnözésre hivatkozva) akiknek feladata lenne többek között az egyetem területére belépők személyazonosságának ellenőrzése, és az „általános rendvédelem”.

A tervezet ellenzői szerint a konzervatív kormány így akar beavatkozni az egyetemek autonómiájába és mindennapi életébe.

 

A görög kormány már kedden egy hetes tüntetés tilalmat vezetett be minden 100 főnél nagyobb megmozdulásra, a koronavírus terjedésének megállítására hivatkozva, azután, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is robbantak ki kormány ellenes zavargások országszerte. A tüntetéseken való részvételért 300 eurós, a szervezéséért magánszemélyekre 3000 eurós, szervezetekre és csoportokra 5000 eurós büntetést szabhatnak ki.

A baloldali Sziriza párt szerint a tiltás célja nyilvánvalóan a véleménynyilvánítás jogának csorbítása és a törvény miatti eseteleges megmozdulásoktól való elrettentés.

Az Amnesty International görögországi irodája az elmúlt hónapokban több alkalommal is felhívta a figyelmet a kijárási korlátozások alatti, tüntetőkkel szembeni rendőri brutalitás megnövekedésére. A jogvédő szervezet szerint több alkalommal használtak a karhatalmak a kelleténél több tömegoszlató kémiai fegyvert, könnygázt, és többször brutális erőszak áldozatai lettek azok, akik a jobboldali kormány intézkedései ellen az utcán emelték fel a hangjukat.

Az országban szerdán 858 új koronavírus esetet regisztráltak és 32-en vesztették életüket annak szövődményeiben.A járvány kezdete óta a 11 milliós országban 154 ezer fertőzés és 5724 halálozás volt, eddig 213 ezren kaptak oltást.

(TheNationalHerald, Politico, GreekReporter)