Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Erdogan milicistái lőttek egy kurd kézen lévő települést, egy nő és két gyermek meghalt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Törökország által támogatott milicisták lőtték szombaton az észak-szíriai kurd többségű Tal Rifaat települést, melynek következében négy civil életét vesztette, valamint további hat ember megsebesült.

A Rojava Információs Központ (Rojava Information Center – RIC) jelentése szerint a négy meggyilkolt civil közül kettő gyerek, 5 illetve 12 évesek, a harmadik pedig egy 55 éves nő. A súlyos sebesültek között is van gyerek.

Az Észak-Szíriai Autonóm Régió (Rojava) területén, Aleppo-tól északra fekvő Tal Rifaat lakossága Erdogan török elnök által 2018-ban megindított „Olajág” offenzíva során duzzadt fel. Ekkor menekült több tízezer ember, többségében kurd lakos a megtámadott Afrin városának környékéről az akkor még békésebbnek látszó Tal Rifaatba.

A török hadsereg első alkalommal 2016-ban vonult be Szíriába, ekkor az Iszlám Állam török határ menti területeit foglalták el, majd 2018 januárjában elindították az „Olajág” hadműveletet, melynek keretében a török hadsereg és a velük szövetséges, különböző szíriai dzsihadista milíciák bevonultak Szíria észak-nyugati – mindaddig a kurd YPG által ellenőrzött – Afrin tartományába.

Afrint mindig is kurdok lakták, így amikor a szíriai polgárháború elején a szíriai hadsereg kivonult innen, a kurd YPG egyből átvette az ellenőrzést, nekik köszönhetően ez volt Szíria egyetlen olyan területe, ahol egészen a 2018-as török-dzsihadista megszállásig béke volt. A török hadsereggel szövetséges dzsihadisták civilek ellen elkövetett kegyetlenkedések mellett, nem kevés hadizsákmányt is harácsoltak a régióban, sok kurd civilt elüldöztek földjeikről és házaikból, ahova aztán dzsihadisták költöztek be. Azóta élet és halál urai lettek, tavaly például egy mindössze tíz éves, Down-kóros kisfiút raboltak el édesapjával és nagyapjával együtt, szabadon engedéséért pedig 10 000 dollárt kértek a családtól. Miután azt nem tudták kifizetni nekik, ők kivégezték a három fogva tartottat.

A török hadsereg mindeközben azzal volt elfoglalva, hogy mindenhonnan eltüntessék a kurd feliratokat, és az iskolákban a kurd nyelv helyett a törököt tegyék meg az oktatás nyelvének.

Tal Rifaat városát 2016-ban foglalták a kurd erők az iszlamistáktól, azóta gyakran fenyegetőzik Erdogan azzal, hogy offenzívát indít annak elfoglalására. Afrin régió 2018-as törökök, illetve általuk támogatott milíciák általi lerohanása óta Tal Rifaat gyakori célpontja a különböző tüzérségi- illetve dróntámadásoknak. Az egyik legismertebb eset 2019 decemberi, ekkor az Ankara támogatását élvező milicisták 11 emberrel, köztük 8 gyerekkel végeztek egy támadás során.

(Kurdistan24)