Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

444: Palkovics László már tavaly év végén le akart mondani, de Orbán nem engedte

Ez a cikk több mint 3 éves.

Már tavaly év végén benyújtotta a lemondását Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter, de Orbán Viktor nem járult hozzá ahhoz, hogy távozzon, írja a 444 tényfeltáró cikke.

Az írás szerint, míg Palkovics Orbán 2018-ban kezdődő kormányzati ciklusában „sztárminiszter” volt, 2019 nyarán még a legnagyobb befolyást ő gyakorolta, ő vezényelte le például a kormányzati szándéknak megfelelően az MTA szétszedését, és 2020 elejétől a „Corvinus-modell” szerinti egyetem-kiszervezéseket is (például a MoMe és az SZFE esetében is), 2020 végére azonban megromlott a viszonya Orbánnal.

A konfliktus fő forrásvidékei a lap információi alapján a következők voltak:

  • noha a privatizált egyetemi-közalapítványi formával Palkovics egyetértett, sokallta a politikai kinevezettek számát a Corvinus-modellben, Orbán azonban leállította a kifogásait.
  • Csányi Sándor OTP-vezér, Hernádi Zsolt MOL-vezér, Varga Judit és Lázár János egyetemi közalapítványi megjelenése okozott gondokat a miniszternek, legújabban Novák Katalin miniszter neve is felmerült a Szegedi Tudományegyetem esetleges  kuratóriumi átalakítása kapcsán
  • december 28-án a miniszterelnök leváltotta Fauszt Zoltánt, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tagját, Palkovics bizalmi emberét, aki addig az egyetemi informatikai közbeszerzéseket intézte,
  • korábban távoznia kellett Kaderják Péter energia- és klímaügyi államtitkárnak, és Boros Anita fenntarthatósági államtitkárnak is az ITM-ből,
  • az ITM októberben az EU-s innovációs és oktatási fejlesztési pénzek feletti felügyeletét is elveszítette, először Gulyás Gergely embere került az EU-s pénzekért felelős ITM-szaktárca élére, majd vitte is a területet vissza a Miniszterelnökségre, így az kikerült Palkovics hatásköréből,
  • így a miniszter körül elfogyott a levegő, a cikk több, Rogán Antalhoz és Mészáros Lőrinchez köthető cégcsoportot is felvet, mint akiket a felsőoktatási-informatikai piac ugyancsak érdekel.

Palkovics László, aki a német üzleti-menedzseri világból csatlakozott Orbán kormányához 2018-ban, sokáig tehát kulcsember volt, elképzeléseit viszont a cikk szerint Orbán és környezete növekvő, közvetlen politikai igényekre hivatkozva szorította folyamatosan vissza.

Úgy tűnik, hogy ezt a folyamatot Palkovics szigorúan „szakértői” átalakítási tervei, valamint a kormány klímastratégiája szenvedhetik meg.

Az eredetileg Palkovics által közvetlenül irányított 5000 milliárd forintos út- és vasútfejlesztési terv, és az EU-s koronavírus mentőhitel-csomag megérkezése után a járvány elleni gazdasági védekezés is.

További részleteket a 444 cikke közöl.

 

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benkõ Vivien Cher