Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

MOK-elnök: Az oltási tervből hiányzik a gyakorlati kivitelezés

Ez a cikk több mint 3 éves.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az ATV Startnak adott interjújában mindenkinek vírusmentes újévet kívánt, majd értékelte a kormány oltással kapcsolatos intézkedéseit. Véleménye szerint az egészségügyi dolgozók beoltásának jelenlegi helyzete rendkívül szervezetlen. A MOK erre vonatkozóan egy közvéleménykutatást is készített, melyből kiderül, hogy a vakcinával kapcsolatos tájékoztatás változó hatékonysággal működik.

„A kollégák nem tudják pontosan, hogy hogyan kell jelentkezni, még nem érzik a szervezettséget”

számolt be Kincses hozzátéve, hogy jelentkezett már oltásra de még nem kapta meg.

Kincses nagyon nem értett egyet a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) azon kijelentésével, hogy aki nem oltatja be magát és intenzívre kerül, annak saját zsebből kellene állnia az ellátási költséget . Az oltási hajlandóság növelése érdekében először a vakcinába fektetett bizalmat kell megerősíteni. Szerinte hangsúlyozni kell a tájékoztatás során, hogy az oltás kockázata, szövődménye teoretikus, míg a vírus nagyon is tartós problémákat okozhat. Viszont az a hozzáállás, hogy büntetésképp a beteg embert még anyagilag is tönkreteszik semmiképp nem jó üzenet.

Kincses Gyula az oltási tervet hiányolja az oltási tervből.

Egy prioritási lista van, azonban a gyakorlati kivitelezés is kell, amely többek között meghatározza, hogy az oltás során hogy lesznek elérve egyes csoportok. Ezt azonban még a kormány sem tudja, mivel kérdéses milyen ütemben fognak érkezni a vakcinák, hiszen globális hiány van.

A pedagógusoknál is vannak, akik kifejezetten veszélyeztetett idősebb korosztályba tartoznak, őket kellene oltani hamarabb, viszont egy fiatalabb pedagógust hátrébb lehet sorolni. Tehát ott sem abc-sorrendben, hanem veszélyeztetettség szerint kell oltani- szögezte le az orvos.

Vita van abban, hogy ki oltson, Kincses szerint ezt a kérdést az élet dönti majd el. Jelenleg a Pfizer vakcina a tárolási és szállítási igényei miatt mindenképp az oltópontokon kell hogy az oltás megtörténjen, ugyanis a háziorvosok számára nem állnak rendelkezésre olyan körülmények, melyekkel képesek lennének tárolni a vakcinákat.  Fontos szerepet játszhatnak azonban a prioritások kijelölésében. A háziorvosok tudják, hogy a saját körzetükben kik a veszélyeztetettek.

A vakcinagyártók között egy egészséges verseny is megindult ami segítheti a tömeges beoltás megkezdését, a nyájimmunitás kialakulásához azonban ez még nem lesz elég. A járványgörbe most pozitív, ami adhat okot az intézkedések visszavonására, ám azt még nem tudni, hogy az ünnepek alatti életvitel változás mennyire befolyásolta a fertőzésszám mutatóit. Ha így folytatódik a görbe, mint eddig, akkor Kincses lazíthatunk január 11-e után, bár hangsúlyozta, két napból nem lehet tendenciát levonni.

Az új mutáció bármikor megjelenhet Magyarországon, ez azt mutatja, hogy a lezárásokat nem lehet feloldani. A mutáció kapcsán leszögezte, hogy több esetet hoz, de nem súlyosabbakat.

 

Címlapkép: ATV/Youtube