Egy évvel ezelőtt, amikor a sorozatos korrupciós botrányokba és belső viszályokba belefáradt Szociáldemokrata Párt (PSD) átadta a a kormányrudat a jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), kevesen fogadtak volna arra, hogy a 2020 végi román parlamenti választások nem átütő jobbközép győzelmet hoznak.
A koronavírus járvány azonban jelentősen megtörte a nemzeti liberálisok felívelő pályáját, így a tegnapi napot az év elején még a 20 százalékos népszerűség körül mozgó PSD nyerte.
A szavazatok 99,83 százalékának feldolgozása után a képviselőházra leadott szavazatok így oszlanak meg:
- Szociáldemokrata Párt (PSD): 28,9%
- Nemzeti Liberális Párt (PNL): 25,18%
- Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR PLUS): 15,34%
- Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR): 9,05%
- Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ): 5,75%
Minden jel szerint az egykori államfő, Traian Băsescu konzervatív pártja, a PMP, és Victor Ponta ex-kormányfő balközép Pro Romániája az öt százalékos bejutási küszöb alatt maradtak, igaz a PMP-nek van esélye átbillenni rajta.
A választási eredmények értelmezésében megkerülhetetlen tényező a járvány, amely különösen súlyosan érintette keleti szomszédunkat, és amelynek első és második hulláma gyakorlatilag egybefolyt az országban.
A mostanáig több mint félmillió fertőzést és 12 320 halálesetet eredményező járványt több, halálos áldozatot is követelő kórháztűz szabdalta, rámutatva a román közegészségügy kevésbé látványos, de annál tragikusabb állapotára. Amelyre a Ludovic Orban vezette nemzeti liberális kormány nem rendelkezett kimondottan meggyőző válaszokkal, sőt a választás hajrájában a teszteléseket is jelentősen visszafogta, hogy csökkenő esetszámokat generáljon a választóknak.
Az egy éve még súlyos és többrétegű válságokkal küzdő PSD ehhez képest a médiában megbecsült egészségügyi szakemberekkel erősítette választási kampányát és listáját, és ezzel sikerült rácáfolnia azokra a politikai számításokra, amelyek egy jövő nélküli, haldokló formációként tekintettek az igencsak szürke, karizmahiányos Marcel Ciolacu szociáldemokratáira.
A kormányalakításhoz persze ez az első helyezés nem lesz elegendő a PSD számára, egy nemzeti egységkormány kevéssé valószínű forgatókönyvét leszámítva ugyanis a választási matek sehogy sem jön ki nekik egy többségi koalícióra.
Így sokan azt valószínűsítik, hogy Ludovic Orban továbbra is maradhat a kormány élén. Ám ez sem olyan biztos. A PNL-ből érkező államfőnek, Klaus Iohannisnak az alkotmány (jobban mondva, az elmúlt harminc évben kialakult közjogi gyakorlat) nagy szabadságot ad a kormányfő kiválasztásában, és a hétfői nap folyamán Iohannis magához hívatta Orbánt, akivel a Digi24 hírtelevízió információi szerint közölte: ne számítson egy újabb mandátumra az eredmények fényében.
Frissítés (18:50) – Az államfőnél tett látogatás után Ludovic Orban bejelentette, lemond a miniszterelnöki pozícióról, és nem is ambicionál egy újabb mandátumot.
A helyzet mindenesetre úgy áll, hogy az urbánus, jobboldali-liberális USRPLUS már a választások éjszakáján kizárta, hogy a maga 15 százalékával azokat a szociáldemokratákat támogassa, akik ellen megalakult és az elmúlt öt évben politizált. Bár a PNL-vel sem felhőtlen a viszonyuk, ahogy arról a szeptemberi önkormányzati választások után itt a Mércén is írtunk, de még így is ez a párt számít természetes szövetségesnek.
A választások előtt, sőt még az exit pollok közzététele után is a két jobboldali párt abban reménykedett, hogy Băsescu kispártjával kiegészülve többségi koalíciót tudnak létrehozni, ám ez a PMP gyengébb szereplése miatt ez a fogatókönyv most veszélybe került.
Elsőként így az elégségesnél picivel jobban teljesítő RMDSZ jöhet szóba potenciális partnerként, de az sem kizárt, hogy a tavaly alapított szélsőjobboldali, magyarellenes és járványtagadó AUR-t környékezik meg Orbánék. A párt látványos felfutásáról lejjebb még bővebben írunk, mindenesetre a teljes politikai elitet elutasító ultranacionalisták jelezték, formálisan kormányra nem szeretnének kerülni, ám mind a PNL-vel, mind a PSD-vel tárgyalhatnak egy esetleges kisebbségi kormány külső támogatásáról.
A jobbközép kormányalakítás és az AUR mellőzésének esélyeit jelentősen javítaná, ha a végleges összesítésben Băsescu PMP-je mégis átbillenne a bejutási küszöbön, egy PNL+USRPLUS+RMDSZ+PMP ugyanis már elég lenne egy viszonylag magabiztos többséghez.
Undor az elitekkel szemben
Bármilyen kombinációban is állnak végül össze a pártok, az szinte biztos, hogy az újonnan felálló kormánynak sovány többsége lesz csak majd a törvényhozás két házában, egy újabb instabil, dezertálásoknak kiszolgáltatott, gyenge politikai felhatalmazású kormányzást vetít előre. A potenciális bizalmatlansági indítványok és kormánybuktatások tehát kódolva vannak a rendszerbe, amit tovább feszíthetnek a járványhelyzet és a nyomában kibontakozó gazdasági válság okozta társadalmi konfliktusok is.
A politikai elit és az újonnan felálló kormány legitimitását az is gyengíti, hogy a rendszerváltás utáni parlamenti választások történetében a most vasárnapi hozta a legalacsonyabb részvételt, a választókorú lakosság alig 31 százaléka járult az urnákhoz.
A rekordalacsony részvételben két jelenség ért össze: a COVID bizonyára szerepet játszott a választók demobilizálásában, ugyanakkor a rendszerváltás utáni évtizedekben folyamatosan csökkent a választók részvételi hajlandósága, az mostanit megelőző három parlamenti választáson is csak a választópolgárok kb. 40 százaléka vett részt, ami a teljes politikai kínálat elutasítottságáról, illetve a demokratikus folyamatokból való kiábrándultságról is tanúskodik.
Ennek a kiábrándultságnak az orvoslására a mainstream politikai elit meg sem próbál bármennyire is meggyőző válaszokat adni, és alapvetően nem is érdekük a választói mobilizáció.
A rendszerváltás utáni román politika egyik sajátossága, hogy az átlagos demokratikus berendezkedésekhez képest a pártoknak nagyobb szerep jut annak eldöntésében, hogy ki is kormányozza az országot. A központi és helyi adminisztráció ellenőrzése jelentős erőforrásokat ad a pártoknak, amelyeket kiterjedt klienshálózatokon keresztül osztanak el, ez az erőforrás-allokációs képesség adja a pártok erős központi magját, húzóerejét, miközben a pártok parlamenti méretét a hozzájuk gyengén kötődő, főként egy-egy személy körül tömörülő frakciók befolyásolják, ezek a frakciók ide-oda csapódnak az egyes gravitációs pontok között, az ő mozgásuk pedig legalább akkora befolyással van a kormány összetételének meghatározására, mint maguknak a választópolgároknak a preferenciái.
Nem meglepő tehát, hogy a mostani forduló után is csak annyira futotta a politikai elit részéről, hogy az USRPLUS elnöke, Dan Barna kioktatta az állampolgárokat, hogy ha a mostani kínálat ennyire nem tetszik, miért nem alapítottak új pártokat.
Járványtagadó magyargyűlölők a parlamentben
Csakhogy mintha Dan Barna nyilatkozata elfeledkezne arról a tényről, hogy bizony alapítottak új pártot, méghozzá a szélsőjobboldali, ultrancionalista AUR-t, amelyik egy évvel alapítása után jelentős szeletet harapott ki a parlamenti mandátumokból.
Az excentrikus Corneliu Vadim Tudor nevével fémjelzett Nagy Románia Párt 2008-as kihullása óta a román parlamentben nyíltan szélsőjobbos párt nem szerepelt, még ha az összes mainstream párt rendelkezett is saját kis ultranacionalista csoportosulásokkal. Ez a helyzet változik meg most egy, a kortárs nyugati trendeket is követő új szélsőjobb megjelenésével.
A párt virulensen magyarellenes, fő alakjai korábban magyarellenes akcióikról, például a székely zászlót kihelyező magyar településvezetők feljelentéséről vagy épp az úzvölgyi katonatemető körüli feszültségkeltésről híresültek el. Egyik első választások utáni nyilatkozatában a párt egyik társelnöke, a fociultrából lett George Simion kijelentette, az RMDSZ-nek nincs helye a román törvényhozásban, ezért kezdeményezik az etnikai alapon szerveződő pártok alkotmányban történő tiltását.
Az AUR emellett ugyanazokat a szólamok hirdeti, mint kortárs kollégái kontinens-szerte: elutasítják a „genderideológiát” és a multikulturalizmust mint a „neomarxizmus” megjelenési formáit, gyengítenék az Európai Uniót, nagyobb szerepet adnának az egyháznak. És román ultranacionalistákhoz illően egyesítenék a Moldovai Köztársaságot Romániával.
Ami az általános elitellenesség és az alacsony részvétel mellett sokat dobott a formáció teljesítményén, az a járvány elleni védekezés miatt bevezetett korlátozások voltak. Az AUR az elmúlt hónapokban több megmozdulást is szervezett a járványvédelmi korlátozások és a maszkviselés ellen, kiállt az ortodox egyház mellett, amely egyre sértettebben nyilvánul meg a járványügyi korlátozások miatt, de leginkább a közösségi médiában hasítottak járványszkeptikus, maszkellenes kampányukkal.
Az AUR megjelenése nem csupán azt a mítoszt cáfolja, miszerint Románia egy kivételes hely lenne a kontinensen, ahol nem tud erősödni a szélsőjobb, de a külföldön élő és dolgozó románokhoz, az ún. nyugati diaszpórához kapcsolódó mítoszokat is lerombolt.
A román jobboldal, amely mellé ez a nem elhanyagolható méretű választói csoport – most vasárnap az összes szavazat kb. 5 százalékát a diaszpórában adták le – beáll, szereti őket az ország modernizációjának és felzárkózásának zálogaként lefesteni. Ők azok, akik nyugatra vándoroltak, hogy ott megélhetést találjanak, elsajátították a „fejlett nyugati” értékeket, és elutasítják az „elmaradott, korrupt, bizánci” vidékiek maradiságát.
Most, hogy a külföldi voksok majdnem egyenlő arányban oszlottak meg az USRPLUS, a PNL és az AUR között, ez az egyébként is gyermeteg politikai konstrukció megdőlt.
Az AUR emellett jelentős vonzóerővel bír a nyugatos-liberális USRPLUS egy másik fontos szavazói csoportjában, a fiatalok között is: a Libertatea lap számításai szerint a szélsőjobboldali párt szavazóinak 40 százaléka 35 év alatti, és ezzel az USRPLUS után a második legfiatalabb összetételű pártnak bizonyult. (Összehasonlításképp, a két nagypárt, a PSD és a PNL választóinak csupán nagyjából ötödét teszik ki a 35 évnél fiatalabbak.)
A szélsőjobboldali párt még sok kellemetlenséget fog okozni a mainstream pártoknak, amelyek az eredmények utáni meglepettségükben meglehetősen nyitottan fordultak az AUR felé, amelyet a román pártpolitikára jellemző módon minden bizonnyal megpróbálnak majd magukba emészteni, ahogy azt tették a legutóbbi rendszerellenes, főleg konzervatív szociális demagógiában utazó párt, a 2012-ben parlamentbe jutó Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) esetében.
Kérdés, hogy vajon sikerül-e nekik.
A román pártok hagyományos széljobbra nyitottsága ugyanis kétélű fegyver: nemcsak arra lehet alkalmas, hogy kooptálva semlegesítse az elitellenes energiákat, de arra is, hogy a komolyan vehetőség auráját kölcsönözze a szélsőséges erőknek.
A kelet-európai régió többi államához hasonlóan, az utóbbi évtizedben Romániában is kiéleződtek a társadalmi különbségek a biztos megélhetéssel rendelkező, városi középosztály és a főként vidéken élő szegényebb rétegek között. Ezek a konfliktusok mostanáig főként a jobbközép erők nyugatos és korrupcióellenes, a vidéki lakosságot nem ritkán megbélyegző, illetve a PSD szociális demagógián és tradicionalizmuson alapuló, de fő vonalaiban inkább defenzív retorikájában öltöttek testet.
