Szerdán hozta nyilvánosságra álláspontját az Európai Uniós ombudsman, Emily O’Reilly, miszerint összeférhetetlenséget feltételez, ezért aggályos, hogy az Európai Bizottság a BlackRock Egyesült Államokbeli székhelyű, és kiemelkedően szennyező portfólióval gazdálkodó globális tőkealapot bízta meg az Unió befektetési és pénzügyi szabályrendszerének zöldreformjával. Az eredmény a Corporate Europe Observatory (CEO) és a Change Finance (CF) szintén szerdán kiadott jelentése szerint nem meglepő, ugyanis a döntés nemcsak olyan, mintha a rókára hagynánk a tyúkok őrzését, de még a tyúkól tervezésével is megbíznánk.

Összeférhetetlenségek tömkelege terheli tehát ezt az együttműködést, ami igen sötét jövőt fest az uniós befektetési szabályozások terén. Az Európai Unió a zöld átmenet terén felismerte, hogy rengeteg befektetésre lesz szükség a jövőben – konzervatív becslések szerint évente 260 milliárd euróra – aminek jelentős részét a döntéshozók privát, profitorientált cégek befektetéseiként képzelik el.

Ha eltekintünk attól a kérdéstől, hogy a befektetők és tulajdonosok profitjára építő, fenntarthatóságát a növekedésre alapozó gazdasági rendszer működése összeegyeztethető-e a klíma- és környezetbarát célokkal, akkor is súlyos aggályok merülnek fel a tekintetben, hogy az EU – saját erőforrások híján – jól döntött-e, mikor a helyzet felmérésére és a szabályozásokra vonatkozó javaslatok kidolgozásával a BlackRockot bízta meg.

A vállalati és pénzügyi szféra ugyanis jellemzően tompítani igyekszik a környezetvédelmi szabályozások élét, szereplői jelenleg is amellett kardoskodnak, hogy az Unió ne hozzon szigorú szabályokat a bankok befektetéseit illetően – például, hogy ne finanszírozhassák befektetéseikkel a fosszilis energiaipart – hanem a gazdasági szereplők ajánlások alapján önmaguk hozhassanak fenntarthatósággal kapcsolatos döntéseket. Például hogy feltüntetik, hogy tevékenységük milyen mértékben szennyező, hogy ügyfeleik maguk dönthessenek arról, igénybe kívánják-e venni szolgáltatásaikat – ezzel eltolva maguktól a felelősséget, ugyanakkor lehetőséget teremtve arra, hogy a fogyasztói igényekre hivatkozzanak. (Más területről szemléletes példája ennek a hozzáállásnak a Coca-Cola, a világ egyik legnagyobb műanyagszennyezőjének a hozzáállása az eldobható műanyag palackok kérdéséhez: nem vezetik ki őket, mert a „fogyasztók ragaszkodnak hozzá”.)

A döntés április nyolcadiki nyilvánosságra hozatala után csaknem három hónappal, július elején Damien Carême (G/EFA) és Marisa Matias (GUE/NGL) képviselők a zöld és a baloldali képviselőcsoportok részéről, valamint a CEO és a CF indítványoztak ombudsmani vizsgálatot. Az Európai Parlament több tucat, jellemzően zöld és baloldali frakciókhoz tartozó képviselője levélben fordultak a Bizottsághoz a megbízás miatt, valamint több környezetvédő szervezet is tiltakozott az ellen, hogy a BlackRockra bízzák az európai befektetési piac zöldítését. A jelentés három fő ponttal indokolja az álláspontját.

• A BlackRock a világ legnagyobb fosszilis energiaipari befektetője, de jelen van más környezetromboló, például erdőirtással járó iparágakban.
• A tőkealap az egyik, ha nem a legnagyobb befektetője az európai bankoknak – amikre az új szabályok is vonatkoznának, veszélyeztetve profitabilitásukat.
• Ráadásul már most is nagy volumenű lobbikampányt folytat más pénzügyi cégekkel együtt a „fenntartható finanszírozásra” vonatkozó szabályozások ellen, a gazdasági szereplők önszabályozása mellett.

A tőke egyik keze ellenőrzi a másikat

A Bizottság által a párizsi klímaegyezmény 2015-ös aláírása után felállított Fenntartható Pénzügyi Főcsoport (FPF) 2018-ban hozta nyilvánosságra tízpontos akciótervét, ami a befektetések zöldítését célozza, hogy így biztosítva legyen a zöld átmenet finanszírozása, és többek között a magán tőkealapok tevékenységét is befolyásolná. Ennek egyik legfontosabb pontja egy osztályozási rendszer, ami az egyes gazdasági tevékenységekről állapítaná meg, hogy mennyire egyeztethetők össze az uniós klímavédelmi célokkal, és támogatói szerint a zöldrefestés – vagyis a szennyező tevékenységek környezetbarátnak álcázása – ellen is hatékony eszköz lehetne. Így iránymutatásul szolgálhatnának a tőkealapoknak is, vagy szigorúbb szabályozás esetén egyenesen tilthatnák az egyes környezetkárosító iparágakat finanszírozó befektetéseket.

Ez nagyjából úgy hiányzik a nagy tőkealapoknak, mint üveges tótnak a hanyattesés: amennyiben ugyanis nem fektethetnének szennyezőnek ítélt iparágakba, úgy profitjuk szemmel látható részének kellene búcsút inteniük, és hiába röppen fel időről időre a hír, hogy a környezetbarát befektetések megtérülése minden korábbinál magasabb, azért a fosszilis energia még mindig elég jó üzlet. Ezt pedig a BlackRock, mint láthattuk, nagyon is jól tudja.

Ezért az osztályozási rendszer ötletének felmerülése óta az Európában jelenlévő pénzintézetek túlnyomó többségével együtt küzd az ellen, hogy bevezessék, pláne kötelező érvénnyel. Hovatovább a befektetési alapok az önszabályozás propagálása mellett saját osztályozási tervezetet is kialakítottak, olyan kitételekkel, mint hogy az „átmeneti tüzelőanyagok” támogathatók, ezek között értve a gáz- és nukleáris energiaipart. Környezetvédő csoportok szerint ugyanakkor amennyiben a gázipari beruházásokat támogatandóként ismerné el az Unió, úgy a szükséges nagy infrastrukturális beruházások megtérülési ideje miatt évtizedekre gázfüggővé válhat – ami akárhonnan nézzük, még ha tisztább is, továbbra is fosszilis energiahordozó.

Az FPF az európai bankrendszerrel kapcsolatban is megfogalmazott javaslatokat. Ezek abból a szempontból radikálisak (már az eddigi gyakorlathoz képest), hogy komolyan befolyásolhatják a környezetszennyező befektetések jövedelmezőségét az európai bankok számára, amennyiben sikerül őket gyakorlatba ültetni.

A bankoknak és biztosítási alapoknak a jelenlegi szabályozás fényében is kockázatelemzést kell végezniük egy-egy befektetéssel kapcsolatban, és minél kockázatosabb az adott befektetés, annál nagyobb tőketartalékot kell készenlétben tartaniuk, hogy abban az esetben, ha az üzlet befuccsolna, ne veszélyeztesse saját stabilitásukat. Az FPF javaslata szerint ezen szabályok alapján biztosítani kellene, hogy a bankok és a biztosítók a hitelezés és a hosszú távú finanszírozás esetében egyszerre ügyeljenek a környezeti fenntarthatóságra és a pénzügyi stabilitásra. Jelenleg azonban a környezeti kockázatok nem részei a bankok kockázatelemzésének – annak ellenére, hogy a klímaváltozással és az egyre beláthatóbb közelségbe kerülő környezeti katasztrófával a jelenleg fennálló pénzügyi rendszer is könnyen bukhat, de ha nem is, a következmények nagyon súlyos gazdasági hatásokkal – is – fognak járni.

A környezeti kockázatok (környezeti, társadalmi és kormányzati, röviden ESG kockázatelemzés) bankszabályozásba való integrálásának módjával 2020 végén, vagy 2021 elején fog előállni a Bizottság. Aggodalomra ad okot azonban, hogy a vita előkészítéséért, valamint, a jó gyakorlatok és irányelvek összegyűjtéséért, felvázolásáért jelen állás szerint a hathatós szabályozással szemben ellenérdekelt BlackRock lesz a felelős.

Mindazonáltal az Európai Bizottság tenderkiírása is problematikusnak hathat, ez ugyanis egyrészt elemző munkáról szól, másrészt a jó gyakorlatok és irányelvek előkészítéséről – az elemzések tekintetében azonban a CEO és a CF tanulmánya szerint a kiírás megközelítése túlságosan szűk értelemben a bankokat fenyegető kockázatokra koncentrál, holott a klímaváltozás az egész gazdasági és társadalmi szférát veszélyezteti. A tanulmány szerint komoly meggondolatlanság és elfogadhatatlan a feladatokat, a felmérésektől a javaslatokig fizetett tanácsadóként a BlackRockra bízni, ami az ilyen szabályozások ellen küzdő lobbi- és érdekvédelmi csoport, az European Fund Asset Manager Association (EFAMA) tagja.

A tőkealapok lobbiszervezetei a befektetések környezeti hatásokat figyelembe vévő osztályozásával szemben kritikusak, vagy nyíltan ellenzik őket, kettő közülük, az EFAMA és az AFME pedig a három legfőbb ellenző közé tartozik az InfluenceMap szervezet által végzett felmérés szerint. Ezek a szervezetek lobbiznak egy sokkal megengedőbb, önkéntes alapon vállalt rendszer mellett, ami ráadásul csak néhány kiválasztott termékre vonatkozna. A globális pénzintézetek legnagyobbjait tömörítő IIF pedig azt az álláspontot képviseli, hogy európai osztályozásra semmi szükség sincs, ehelyett egy globális rendszert alakítanának ki a befektetők számára. Aminek a szabályait maguk hoznák meg.

Sőt, a BlackRock egymaga is kiállt az ilyen szabályozások ellen, nem is olyan rég, 2020. elején, mikor a cég úgy fogalmazott,

„a túlzott részletesség és az előírások végső soron korlátozhatják az innovációt és a [pénzügyi] eszközök tulajdonosainak döntéseit”

– vagyis világossá tette, hogy – tőkealaptól egyébként nem túl meglepő módon – a pénzügyi eszközök tulajdonosainak a szavát tartja előbbre valónak, és a pénzintézeteknek, valamint a befektetőknek kellene meghatározniuk, mit tekintenek fenntarthatónak. Magyarán elutasítja, hogy politikai megegyezés alapján állítsanak fel a fenntarthatóságot meghatározó és a zöldrefestést megakadályozó mércét.

El sem nyerhették volna a megbízást

Az ESG, vagyis a környezeti, társadalmi és kormányzati kockázatelemzés integrálása az uniós pénzügyi szabályozásba már csak azért is lenne nagy horderejű lépés, mert ezzel a privát tőkebefektetések irányát direkt tudná befolyásolni az Unió a káros befektetések esetében megkövetelt magasabb tőketartalék követelményekkel, vagy a zöld befektetések gazdasági könnyítésével, illetve a hatóságoknak adott jogosítványokkal, hogy az egyes, hibásnak ítélt pénzintézeti döntéseket felülbírálják. Néhány pénzintézet ugyan egyetért az ösztönzők közül a pozitívval, a zöldbefektetések könnyítésével, azonban a másik két eszközt elutasítják, a teljes tagadásban lévő lobbicsoportokkal együtt.

Abban az esetben pedig, ha a BlackRock fogja szállítani az Európai Bizottságnak a jó gyakorlatokat és irányelveket, amik alapján dönthetnek az uniós szabályozásról, ami évtizedekre meghatározhatja az EU jövőjét, ne legyen illúziónk, hogy – ahogy eddig is – a befektetési alapok és a pénzintézetek érdekeit fogják képviselni.

Ráadásul a BlackRocknak a tenderben foglaltak szerint olyan javaslatokat is kell vizsgálnia és értékelnie, a Bizottság megbízásából végzett munkája során, melyekre magának is befolyása volt. Így az IIF fenntarthatósági munkacsoportjának (SFWG), és a G20 Gazdasági Stabilitási Testületének klímaügyi döntésekkel foglalkozó munkacsoportjának (Taskforce on Climate Related Financial Disclosures, TCFD) javaslatait is, miközben utóbbinak úgyszintén tagja. A tanulmány szerint ennélfogva lehetséges, hogy a BlackRock a javaslatcsomagját egy az egyben a nagy, globális pénzpiaci szereplők szájíze szerint fogja összeállítani.

Azt ugyanakkor szintén megjegyzi a tanulmány, hogy ezen érdekkonfliktus miatt a BlackRock az Unió saját szabályai szerint nem nyerhette volna el a megbízást.

Az EU gazdaságfelügyelete, valamint a Bizottság saját belső szabályozása szerint szakmai érdekkonfliktus miatt ki kell zárni a közbeszerzésekről azokat, amelyek esetében felmerül a veszélye annak, hogy olyan projektet kell értékelnie, amelyben maga is részt vett.

Ezt az Európai Unió ombudsmanja is aggályosnak találja szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, és véleménye szerint a Bizottságnak jobban kellene figyelnie arra, milyen cégeket bíz meg egyes feladatokkal. Mint az ombudsman jelentésében írja,

„megkérdőjelezhető a Bizottság döntése, miszerint nem volt jogi alapja a BlackRock Investment Management kizárásának a közbeszerzési eljárásból.”

Azonban az ombudsman úgy véli, ez az eset olyan kérdéseket vet fel, melyeket legjobb, ha az uniós jogalkotók vizsgálnak ki.

Az EB ezt annyival intézte el, hogy a BlackRock csak egy tagja a TCFD-nek és az SFWG-nek – ami abból a szempontból nem igaz, hogy az előbbinek alapító tagja, utóbbinak pedig szóvivője az IIF szerint, vagyis mindkét szervezet munkássága fölött komoly befolyással rendelkezik.

Noha 2020. januárjában Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója a cég ügyfeleinek címzett levelében a vállalat zöld fordulatáról biztosította őket, a valóság egészen mást mutat. Ugyanis a tőkealap csak azon cégekből vonult ki, melyek a szenet mint energiahordozót értékesítik, ugyanakkor továbbra is jelen van a szenet felhasználó, elégető cégekben, mint a német RWE energiaipari vállalat, ami évente több mint 80 millió tonna szenet termel ki saját bányáiban, hogy aztán saját erőműveiben égesse el. Ami azt jelenti, hogy fennáll érdekkonfliktus a BlackRock befektetői és uniós tanácsadói pozíciói között, hisz a cég profitabilitása végső soron attól is függ, hogy az Unió milyen pénzügyi szabályozást fogad el.

A legnagyobb szennyezéseket pörgetik

Környezetvédő szervezetek, többek között a Föld Barátai, a Rainforest Action Network, az Urgewald, az InfluenceMap és az Amazon Watch az elmúlt években rengeteg adatot halmoztak és dolgoztak fel, amik – még ha a BlackRock nem is tesz nyilvánossá hasonló kimutatást – segíthetnek eligazodni, mekkora szerepet játszik a cég a fosszilis iparban. Röviden: hatalmasat. Az InfluenceMap tanulmánya szerint

„[fosszilis befektetések terén] abszolút értelemben a BlackRock és a Vanguard amerikai óriások a vezetők, melyek együtt potenciálisan 8 gigatonna széntartalék felett rendelkező cégeket birtokolnak. Ez az IPCC legfrissebb számításai szerint csaknem két százalékát teszi ki az elégethető széntartaléknak, ha a globális felmelegedést 1,5 fok alatt akarjuk tartani. Ez a 9,5 gigatonna a Nemzetközi Energiaügynökség szerint egyenlő a globális energiatermeléssel kapcsolatos szén-dioxid kibocsátás harminc százalékával.” A tanulmány bevezeti a szén fűtőérték intenzitás (thermal coal intensity, TCI) mértékegységét, amit tonna/millió dollárban kezelt vagyonban fejeznek ki, és ami lehetővé teszi az azonos egységekben kifejezett mennyiségek összehasonlítását. Vagyis a TCI az egyes tőkealapok portfóliójának összehasonlítását teszi lehetővé a tekintetben, hogy mekkora arányban tartalmaznak szennyező befektetéseket. Ebben a BlackRock vezet a legnagyobb szénsűrűségű portfólióval a tíz legnagyobb, tőzsdén jegyzett befektetési alap között.

A hasonló vádakat a cég azzal igyekszik hárítani, hogy nincs befolyása a nem direkt módon kezelt portfólióira, melyek uszkve 4,3 billió dollárt, portfóliójának több mint felét teszik ki. Mindazonáltal sok más befektetési alappal szemben a BlackRock nem dolgozott ki alacsony szénintenzitású befektetéseket segítő szamárvezetőket befektetői számára, az pedig, hogy ilyen nagy arányt képviselnek portfóliójában a passzív alapok, melyekre nincs ráhatása, az alap döntése. Hovatovább, míg a passzívan kezelt alapjaiban 2016 és 2018 között csökkent a szénbefektetések aránya, az alap aktívan kezelt portfóliójában nőtt, és jelenleg a párizsi egyezmény által 16 legkárosabbnak ítélt vállalat mindegyikében rendelkezik részesedéssel.

De a szénipar mellett egyéb környezetszennyező iparágakban is tekintélyes mértékben van jelen a BlackRock, így fontos szereplő például az acél- cement- és vegyipar területén is, de az amazóniai esőerdők irtásából is kiveszi a részét, miután összesen nagyjából 2,5 milliárd dollár értékben rendelkezik részesedéssel a GeoPark, a Frontera Energy, és az Andes Petroleum olajvállalatokban, melyek számlájára jelentős erdőirtások írhatók. Az olajbányászaton túl is jeleskedik ugyanakkor az erdőirtással járó befektetések terén, a Föld Barátai, az Amazon Watch és a Profundo környezetvédő szervezetek tanulmánya szerint

„a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett erdőirtási kockázattal bíró cégei közül 25-ben a BlackRock a három legnagyobb részvényes között van, az 50 legnagyobb erdőirtási kockázattal rendelkező cégben pedig a tíz legnagyobb részvényes között találjuk.”

Szintén a BlackRock összeférhetetlenségét veti fel, hogy a bankok befektetéseire is vonatkoznának az új szabályok – és még ha nem is bank, de a cégnek több európai befektetési bankban is van tulajdonrésze, nem is kevés. A 15 legnagyobb európai bank közül 12-ben a BlackRock a legnagyobb, vagy a második legnagyobb részvényes, így a cég profitja szempontjából nem mindegy, hogy milyen szabályok fognak rájuk vonatkozni. Ezek a bankok pedig jelenleg jelentős fosszilis befektetések felett rendelkeznek.

Amennyiben egy részvényes öt százalék feletti tulajdonnal rendelkezik, akkor jelentős hatása lehet az adott vállalat irányítására, a BlackRock pedig sok ilyen cégben rendelkezik befolyással. Ez pedig nem jelent jót a klímavédelem szempontjából: az Egyesült Államokbeli Majority Action nevű szervezet 2019-es jelentése szerint

„a BlackRock […] túlnyomorészt a jelen jelentésben áttekintett, klíma szempontjából kritikus fontosságú megoldások ellenében szavazott […] 41-ből mindössze ötöt támogatva. […] Ezek között voltak javaslatok, melyek az ExxonMobil igazgatótanácsát felelősségre vonta volna, mert nem tudott felelősen működni a klímaváltozással kapcsolatban, és ami biztosította volna a Duke Energy, az Egyesült Államok legnagyobb, legszennyezőbb, és a legnagyobb szénfelhasználó elektromos energiaipari vállalata lobbitevékenységének átláthatóságát.”

Hasonló megállapításokra jut a 2020-as jelentés is, és a vizsgált 12 befektetési alap közül csak a Vanguard és a Fidelity Investment teljesített rosszabbul klímabarát szempontból.

Összeférhetetlen, de olcsó

Az, hogy a cég hogyan fog eleget tenni klímabarát vállalásainak, egyelőre nem igazán látszik, de a tanulmány szerint nagyjából sehogy, ellenben zöldrefestéssel igyekszik elterelni a figyelmet valódi, szennyező tevékenységéről. A Fossil Free Funds felmérése szerint 450 alapcsomag, vagyis az egyes befektetőknek felkínált részvényportfóliók közül mindössze 17 felelt meg a fenntarthatósági követelményeknek, míg ha megnézzük a vállalat saját, igen lazán kezelt kritériumrendszerét, kiderül, hogy „zöld elkötelezettségük” mellett is befektetésre alkalmasnak találják például az ENEL, Chevron és Lukoil olajvállalatokat. De adatelemző eszközökkel azt is kiderítették, hogy a BlackRock ESG alapjai épp az erdőirtások legnagyobb finanszírozói.

A fentiek alapján jól látható, hogy a BlackRock befektetési alapkezelő korántsem jó választás arra, hogy kijelölje az EU pénzügyi szabályozási rendszerének a zöldítését.

Ennek ellenére az Európai Bizottság nem hajlandó tudomást venni a nyilvánvaló összeférhetetlenségről, melyek kiderülnek az Unió belső szabályozásából, de az ombudsmani jelentés is alátámasztja őket. Az Európai Unió intézményeinek valamennyi közbeszerzés esetében meg kell vizsgálniuk, hogy a pályázók nem állnak-e érdekkonfliktusban, nem összeférhetetlen-e tevékenységükkel a tender kiírása, és a BlackRock esetében úgy tűnik, a Bizottság nem tett eleget ezen kötelezettségének, miközben felelősségét azzal hárítja, hogy a vizsgálatokat a megfelelő mélységig elvégezte.

Mindazonáltal ha eltekintünk az összeférhetetlenség vádjától, magyarázhatja a cég megbízását az árajánlata: míg a legtöbb pályázó 500 és 550 ezer euró közötti összegért vállalta volna a feladatot, a BlackRock még a második legolcsóbb pályázó 400 ezres ajánlatát is jócskán alulmúlta 280 ezer eurós díjazásigényével. Ráadásul a Bizottság szerint a pályázó ajánlata minőségben a legjobb volt – ami ugyancsak nem keltett gyanút az elbírálás során.

Pedig a tanulmány szerint

a befektetési alap a 280 ezer eurós díjazásnál valami jóval értékesebbre tett szert a pályázat elnyerésével: arra, hogy befolyásolja a gazdasági környezetet, amelyben működik.

A tanulmány konklúziója szerint mindenképp fontos lépés a klímaváltozás elleni küzdelem és az alkalmazkodás terén, hogy megváltoztassuk azokat a finanszírozási rendszereket, melyek eddig – és jelenleg is – a klímaváltozás súlyosbítását támogatták működésük során. Ebbe azonban hatalmas hiba egy olyan céget bevonni az alapok lefektetésénél, amely épp olyan tevékenységekből csinál profitot, amilyeneket vissza kellene szorítani az élhetőbb jövő érdekében.

A BlackRock és az Európai Bizottság együttműködésének példája ugyanakkor rámutat még egy különösen fájó pontra. A kapitalista rendszerben a tőke érdekérvényesítő képessége oly hatalmas, hogy még a fent vázolt, bohózatba illő helyzetet is védelmébe veszi a magát a világ egyik vezető hatalmának valló Európai Unió egy igen fontos intézménye egy olyan kérdésben, ami túlzás nélkül állítható, hogy az egész emberiség jövője szempontjából meghatározó lesz.

Noha első (vagy akár második) blikkre úgy tűnhet, a jelenlegi, folyamatos növekedésre épülő globális kapitalista berendezkedés nélkül nem lehet fenntartani a világgazdaság működését, fel kell tennünk a kérdést, hogy a rendszer jelenleg zajló, a bolygó tönkretételében érdekelt szereplők által végzett zöldítésén keresztül biztosítható jelenlegi és a jövő generációk jóléte, lehet-e valóban zöld a kapitalizmus?

Ha pedig nem, akkor felmerül a kérdés: nem kellene inkább az emberiség többségének jövőjét néhány befektető érdekei elé helyezni?