Az oktatással és kutatással kapcsolatos hírekre szakosodott francia sajtóiroda, az AEF info Bruno Karsentit kérte meg arra, hogy az École des Hautes Études en Sciences Sociales párizsi felsőoktatási intézmény rektorhelyetteseként reagáljon Jean-Michel Blanquer miniszter kijelentéseire, amelyek az egyetemek „baloldali iszlamizmusára” („islamo-gauchisme”) vonatkoztak. Az interjút Zoé Courtois készítette, eredetileg az www.aefinfo.fr oldalán jelent meg 2020. október 26-án, a magyar verziót a sajtóiroda jóváhagyásával Lafferton Sára fordításában közöljük.

AEF info: Hogyan reagálna Jean-Michel Blanquer miniszternek azon kijelentésére, miszerint az egyetem „a terrorizmus intellektuális cinkosaként” viselkedik, ahol „pusztít” a „baloldali iszlamizmus”?

Bruno Karsenti: Ilyen általánosságban beszélni „az egyetemen” uralkodó helyzetről szerintem sértő és támadó, és egészen biztosan nem segíti az oktatási és kutatási intézményeket abban, hogy a munkájukat végezzék – ami, többek között, a közbeszéd tájékoztatása lenne az egyes szituációk objektív elemzésével. Ezek nagyon általános kijelentések, amelyek ezért – az általánosságnak ezen a szintjén – nyilvánvalóan hamisak. Azt állítani, hogy a baloldali iszlamizmus az egyetem minden jelenlegi tevékenységét áthatja, egy olyan kijelentés, ami végső soron semmi mást nem jelez, mint a témával kapcsolatban jelenleg uralkodó nyugtalanságot. A legkevesebb, amit el lehet mondani ennek kapcsán az az, hogy ez nem a legjobb reakció arra a sokkra, amelyet most szenvedtünk el.

AEF info: Az egyetemen lehet szabadon beszélni az iszlamizmusról?

B.K.: Ez a kérdés rendszeresen felmerül, tévedés lenne az ellenkezőjét állítani. 2015 óta számos egyetemi kutatási program foglalkozik ilyen kérdésekkel. Az iszlamizmust nevén nevezik, még ha ez időnként nehézségekbe is ütközik. Például figyelemmel követtem számos felsőoktatási intézmény Samuel Paty meggyilkolására adott reakcióját. Néhányan „iszlamista támadásról” beszéltek, mások viszont nem említettek ilyesmit.

Egy hivatalos intézményi nyilatkozatban, amely a republikánus intézmények történetében abszolút példátlan támadásra vonatkozik, elkerülni az „iszlamista” szót olyan ellenállásról tanúskodik, amely ebben a kontextusban elfogadhatatlan.

Szavakról és fogalmakról beszélek, mert a társadalomtudományok feladata éppen az, hogy kibontsa ezek jelentését, megállapítsa használatukat, és hogy legalább annyira foglalkozzon az eseményekhez való viszonyunkkal, mint magukkal az eseményekkel. Az egyes tudományterületek megkérdőjelezik a közbeszéd kategóriáit és a legitimitásukat, hiszen ez a dolguk. Az iszlamizmus egy ilyen, a közbeszédre jellemző kategória, amely egy társadalmi és politikai realitást jelöl, és amely elől nem a tekintetünket kell elfordítanunk, hanem amelyet jobban kell árnyalnunk annál, mint ahogyan azt különböző politikusok teszik.

Időnként felbukkannak olyan kategóriák, amelyeket bizony szét kell szálaznunk azért, hogy megértsük a jelentésüket. Ma ez a helyzet például a „szeparatizmus” fogalmával,^[1] melynek kapcsán olyan eltérő gondolatok keverednek egymással, mint a Köztársaság törvényeivel való szakítás elképzelése, illetve egy többségi csoporton belül egy kisebb csoport sajátos szokásainak és gyakorlatainak együttese. Ebből látható, hogy attól függően, hogy melyik gondolatot fogadjuk el kiindulópontként, egészen más következtetésekre fogunk jutni.

AEF info: Pontosan mi ez az „ellenállás”, amely például az „iszlamista” kifejezés használatának kerülésében nyilvánul meg? Hogyan magyarázná el?

B.K.: Világos, hogy ilyen létezik, és hogy egyfajta rossz közérzetre utal, amelyet jogosan vonunk kérdőre. Ennek számos oka van, amelyek a francia társadalom általános állapotában gyökereznek.

Hogy válaszoljak a kérdésére, maradjunk az egyetemnél. Számomra ez a típusú ellenállás azt jelöli, hogy az előítéletektől független kutatás milyen nehézséggel jár az ilyen kérdések kapcsán. Ez épp úgy igaz az egyetemre, mint az iskolára. Az elmúlt évtizedekben egyre erősödött a kívülről jövő, politikai feltevéseken vagy különböző társadalmi elvárásokon alapuló nyomásgyakorlás. Ebből származik a rossz közérzet. Bizonyos esetekben az aktivizmus beszivárog magába a kutatásba, ez utóbbinak a legnagyobb kárára.

Ekkor történik az, hogy egyes szavakat elkerülünk azért, hogy megússzuk a valóságnak egy olyan elemzését, amely ellentmondana a korábbi pozíciónknak. Ez nem baloldali iszlamizmus, ez aktivista restség.

AEF info: Ön szerint az egyetemek antirepublikánus irányba politizálódtak?

B.K.: Nem. Az igaz, hogy az egyetemeken megkérdőjeleznek egyes republikánus értékeket, de ez teljesen normális. A társadalomtudományok vizsgálják a társadalomnak a saját értékeihez való kapcsolatát, amelyek köré ezek a társadalmak szerveződnek, legyenek ezek republikánus értékek vagy másmilyenek. Ha a tudomány az értékeket névértékükön venné, akkor nem végezné el a munkáját. Ugyanakkor a társadalomtudósok tisztában vannak azzal, hogy a munkájuk bizonyos értéktelített feltételekhez van kötve, és ezen értékek változtatásával, más politikai kontextusban ez a munka lehetetlenné válna.

Az egyik olyan érték, amely lehetővé teszi ezt a tudományos munkát, éppen a szekularizmus („laïcité”, a világi és egyházi kérdéskör szigorú szétválasztása), amely megakadályozza, hogy vallásos hitelvek befolyásolják az ítéleteinket a tudás és annak alkalmazása során. Viszont a szekularizmus védelme nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk azoknak az időben változó jelentésegyütteseknek az elemzéséről, amelyeket ez a fogalom a francia társadalomban felvett és felvesz ma is. Vagyis, a szekularizmus mai jelentése nem a puszta átvétele a III. Köztársaság idején használt azonos alakú kifejezésnek.

Ma kritikus helyzetben vagyunk, ugyanis a társadalomtudományok hozzájárulása a nekünk szükséges republikánus értékrend érvényesítéséhez nehezebb, mint korábban volt, amikor is az intézményeink nagyobb függetlenséget élveztek.

Két francia minisztériumnak, nevezetesen a Nemzeti oktatás, ifjúság és sport minisztériumának, illetve a Felsőoktatás, kutatás és innováció minisztériumának az a feladata, hogy a társadalomtudományos oktatás és a kutatás feltételeit ilyen republikánus alapokon megőrizze. Fontos ugyanis, hogy mentesek legyünk a politikai és aktivista befolyásoktól. Viszont Jean-Michel Blanquer frontális támadása éppenséggel jól feladja a labdát azok számára, akik az autonómiánkat veszélyeztetik.

AEF info: Mi a véleménye azokról az elvi változásokról, amelyeken az UNEF (Union nationale des étudiants de France, Franciaországi hallgatók nemzeti egyesülete) nemrég keresztülment, és amelyeknek a lényege a Charlie Hebdo egyik leírása szerint a „republikánus univerzalizmussal” való szembefordulás (lásd itt)?^[2]

B.K.: Az UNEF-ben végbemenő változások a republikanizmus válságát tükrözik, vagyis azt, hogy milyen nehéz elmagyarázni a szekularizmus alapvető szerepét a társadalmi igazságosság előmozdításában. Személy szerint meg vagyok győződve róla, hogy ebben a kérdésben a szekularizmusnak alapvető szerepe van. De ugyanakkor azt is hiszem, hogy annak elmagyarázása, hogy ez a szerep pontosan mennyiben alapvető, már újfajta feladatot jelent. Ez a feladat pedig már nem egyszerűen elméleti és elvi jellegű, hanem empirikus és elemzői munkát kíván, olyat, amely a francia társadalomra jellemző valódi működési logikákhoz kapcsolódik. Amíg ez az alapvetően társadalomtudományos munka nem végezhető szabadon, addig a vita szét fog szakadni egy absztrakt, a valóságtól elszakadt álláspont, illetve egy olyan pozíció között, amely azzal az egyszerű megoldással kecsegtet, hogy a társadalmi szereplők többségének spontán és reflektálatlanul kialakuló elképzeléseit igazolja vissza.

AEF info: Emmanuel Macron köztársasági elnök kemény szavakkal illette a posztkoloniális tanulmányokat, mint amelyek „a Köztársaság kettéhasításán” munkálkodnak. Ön mit gondol erről?

B.K.: A posztkoloniális tanulmányok a társadalomtudományok fontos területét képezik, amelyet abszurd ötlet ilyen könnyedén elutasítani. Ez a tudományterület ugyanis azt vizsgálja, hogy a gyarmati korszakból örökölt dinamikákat hogyan működtetik ma is a nemzetállamok. Ez teljesen legitim hipotézis. Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy ez a terület aktivisták számára is felértékelődjön, és hogy az eredményeit eszköznek használják a saját politikai küzdelmeikben.

Értem persze, hogy a politikai erőket nem hagyja hidegen az a tény, hogy a posztkoloniális tanulmányok tért hódítanak az egyetemeken. De ez a folyamat a paradigmák nemzetközi szintű áramlásának, elterjedésének a része. Amit ennek kapcsán látni kell, az az, hogy ezek a paradigmák minden esetben a tudományos vita terében jelennek meg, ahol ezért kritika tárgyát képezik, és ahol ki kell állniuk a tudományosság próbáját.

Az egyetem, az egyetemi kutatás ugyanis az a terület, ahol hipotézisek és paradigmák összecsapnak. Itt alapvető fontosságú az, hogy ezt az összeütközést végig lehessen vezetni, hogy ezt ne akadályozzák olyan külső erők, amelyeknek semmi közük sincs a tudományos logikához.

A probléma ugyanis (és ez bizony egy állandó és reális eshetőség) a már előre átpolitizált szemléletnek, a tudományosan nem megalapozott feltevéseknek a tudományos vitába való kivetítése. Ez nem azt jelenti, hogy a társadalomtudományoknak nincsen politikai relevanciája, vagy hogy ez a relevancia szükségszerűen semleges lenne. A politikai jelentőséget a társadalomtudományok önmagukból nyerik, önmagukból állítják elő. Ez a jelentőség saját megvilágító erejükből származik, valamint annak az érthetőségnek a fejlődéséből, amelyet az általuk preferált helyzetek vizsgálata mutat fel saját kereteik között.