A Tárki kétévente kiadott Társadalmi riport kötete szerint a magyar társadalom számára egyre fontosabb problémaként jelenik meg a klímaváltozás, a környezetrombolás és ezekhez kapcsolódóan a környezetvédelem, ugyanakkor egyre kevesebben lennének hajlandók anyagilag áldozni a fenntarthatósági célokra – írja a G7.
A 2020-as Társadalmi riport november elejétől lesz kapható nyomtatott formában, a G7 viszont október második felétől kezdve minden nap bemutat egy fejezetet, ezek a lapban megjelenéssel párhuzamosan a Tárki honlapján is elérhetővé válnak. Jelen cikkünkben a G7-en megjelent elemzést dolgozzuk fel.
A riport alapvetően a társadalom tagjainak egyéni cselekvési hajlandóságát vizsgálja.
Kiderül belőle, hogy 1993 óta csökkent azoknak a száma, akik hajlandók lennének áldozatot hozni a környezetvédelemért, a reprezentatív lakossági minta alapján 1993-ban a lakosság 37 százaléka utasította el a környezetvédelem érdekében fizetendő magasabb árakat, arányuk 2019-re 59 százalékra nőtt. Ugyanez a tendencia érhető nyomon a magasabb adófizetési hajlandóság terén, míg 1993-ban a társadalom 15 százaléka fizetett volna magasabb adókat, addig 2019-ben már csak 12.
Az életszínvonal csökkenését ugyanakkor már többen fogadnák el: 1993-ban a társadalom 71 százaléka mondta, hogy nem csökkentené az életszínvonalát, 2019-ben pedig 64 százalékuk, miközben azok száma, akik kifejezetten csökkentenék, 12-ről 14 százalékra emelkedett.
Az elemzés kiemeli, hogy a riport szerint a társadalom csaknem tíz százaléka a két legfontosabb társadalmi kérdés környezeti változásokat érint, és 56 százalékuk sorolja a klímaváltozást a legfontosabb problémák közé. Miközben pedig a lakosság 97 százaléka tartja valósnak a klímaváltozást, csak 41 százalékuk gondolja úgy, hogy az emberi tevékenység okozza, míg 45 százalékuk szerint emberi és természeti okok együttesének következménye.
Összességében jogosabbnak tartja a társadalom a környezetért, valamint a klíma és környezet változása miatt a jövő miatti aggodalmat: míg korábban a társadalom csaknem fele gondolta úgy, hogy túl sokat foglalkozunk a környezeti problémákkal, mostanra ez az arány alig több, mint harminc százalékra csökkent.
Ugyanakkor radikálisan, 65,6-ról 45,9-re csökkent azoknak a száma, akik szerint az emberek túl sokat aggódnak az emberi haladásért, miközben tönkreteszik a természetet, és 16-ról 33 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a tudomány és fejlődése meg fogja oldani a problémákat.
Csekély mértékben, 42-ről 45,2 százalékra nőtt azoknak a száma, akik szerint a gazdasági fejlődés mindig környezetrombolással jár, eközben 71,5-ről 42,7-re csökkent azok aránya, akik szerint Magyarországon szükség van a gazdasági fejlődésre a környezet védelméhez.
A riport különböző csoportokat állított fel a klímaváltozással, környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretek, valamint attitűdök alapján. E szerint
- „Az aggódó tétlenkedők a klímaváltozásról alkotott vélemények főáramával azonosulnak és aggodalmukat is kifejezik a problémákkal kapcsolatban, azonban tevékenységükkel és hajlandóságukkal nem enyhítik negatív érzéseiket.
- Fordított logikát követ a csendes elkötelezettek csoportja, akik a klímaváltozás üzenete mellett más környezeti károkat is hasonlóan fontosnak látnak, és nem is aggódnak túlzottan a környezeti problémák miatt, azonban környezettudatos viselkedésükkel és cselekvési attitűdjeikkel mégis a környezetvédelem melletti elkötelezettségüket bizonyítják.
- Hasonlóképp elkötelezettek a környezettudatos polgárok, akik a legaktívabb képviselői a klímavédelemnek, és ezzel jó példát mutatnak az egész társadalomnak.
- Mivel a környezeti problémák nem foglalkoztatják őket különösebben, a kényelmes középosztály jólétét féltve nem hajlandó fogyasztási szokásairól lemondani, azonban más (anyagi) áldozatra részben hajlandók.
- Konzisztens hozzáállást mutatnak a társadalom 18 százalékát kitevő passzív szűkölködők, akik többek között relatív rossz anyagi helyzetük és alulinformáltságuk miatt kevésbé foglalkoznak a környezetvédelem kérdésével.”
A riporttal kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy alapvetően a társadalmi attitűdök vizsgálatára terjed ki, ugyanakkor nem tér ki részletesen olyan kérdésekre, hogy a megkérdezettek milyen szintű környezetvédelmi intézkedéseket látnának hasznosnak, mindössze utal rájuk.
Ilyen jellegű annak felmérése, hogy hajlandók lennének-e ők maguk adót fizetni, vagy a gazdasági növekedés és a környezetvédelem összefüggéseivel kapcsolatos attitűdök bemutatása, ezek azonban csak röviden vannak tárgyalva.
Részletesen tárgyalja ugyanakkor az egyéni felelősségvállalással kapcsolatos attitűdöket, mint a húsfogyasztás mérséklése, vagy a hulladék szelektív gyűjtése – melyekkel kapcsolatban rendszeresen találkozhatunk szemléletformáló kampányokkal, elsősorban a tőkeerősebb társadalmi csoportokra célozva – ami a riport szerint meg is látszik, hisz a jobban informált és jobb anyagi helyzetű csoportok hajlamosabbak költeni a környezetvédelemre.
Mindazonáltal azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálat fókusza alapján nehéznek tűnne beazonosítani azon csoportot vagy csoportokat, melyek szerint az egyéni cselekvés fontossága eltörpül a rendszerszintű változtatás, a termelés és a fogyasztás radikális visszafogása és a nagy gazdasági szereplők megregulázásának fontossága mellett.
