Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A sürgősségi ellátás sem lesz ingyenes azoknak, akiknek TB tartozása van

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, július 1-től életbe lépett a TB-törvény, aminek értelmében azok, akiknek 3 hónapnyi kötelező egészségügyi szolgáltatási járulék (TB) elmaradása van, azoknak érvénytelenítik a taj számát. Ezzel azoknak, akiknek nincs munkájuk, nem nyugdíjasok nem 18 év alattiak és nem egyetemi hallgatók, azután fizetniük kell a halasztható egészségügyi beavatkozásért.

Legalábbis eddig így volt, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy augusztus végi rendelete alapján azoknak, akiknek 6 hónapnál régebbi tartozása van, és a taj számát érvénytelenítették, a sürgősségi ellátásért is fizetniük kell majd.

A módosító rendeletet a Népszava vette észre, Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szerdán az IME szaklap konferenciáján tartott előadása nyomán. A szakember elmondta azt is, az új társadalombiztosítási törvény júliustól hatályos, az ezt követő hat hónapot már figyeli az adóhivatal, tehát akiknek január elsején hathavi hátralékuk van, azoknak a NAV kötelezően érvényteleníti a taj számát, ezzel „bebarnítva a lámpájukat”.

Ez alól kivételt képeznek a nyugdíjasok, a 18 éven aluli gyerekek, az egyetemi hallgatók és a munkavállalók, akik után a járulékot a munkáltató vagy az állam fizeti meg.

A NEAK a NAV-tól érkező jelzés alapján ötféle lámpaszínnel jelzi az egészségügyi ellátásra való jogosultság állapotát:

  • zöld: rendezett jogviszony, érvényes taj-szám,
  • piros: rendezett jogviszony, érvénytelen taj-szám,
  • kék: az érintett személy az EGT területén biztosított, az orvosilag szükséges ellátást a külföldi biztosító által kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártyával veheti igénybe, de taj-száma érvénytelen,
  • barna: rendezetlen jogosultság, érvénytelen taj-szám, az érintett személy az egészségügyi szolgáltatásokat csak térítés ellenében veheti igénybe
  • sárga: korlátozott jogosultság, érvényes taj-szám, önkéntes megállapodás alapján, teljes körű ellátásra jogosult személy, ide nem értve a transzplantációs ellátásokat, a külföldi gyógykezelést, illetve a térítésmentesen igénybe vehető fogászati ellátások közül kizárólag a sürgősségi fogászati ellátásra jogosult.

Annyi könnyítést legalább ad a rendelet, hogy hogy a számlát nem kell azonnal kifizetni, bizonyos esetekben az életmentő beavatkozás után is ki lehet azt egyenlíteni. A betegeket, illetve hozzátartozóikat a beavatkozás előtt tájékoztatni kell a várható költségekről, amik a kórházak NEAK-tól kapott összegének értékébe, de maximum 750 ezer forintba kerülhetnek.

Sürgősségi ellátásnak minősülnek a baleseti sérülések, a mérgezések, a szív és érrendszeri-, agyi keringési zavarok, égési sérülések, áramütések, vízi balesetek, akut hasi katasztrófák – tehát azok a traumák amik órák, vagy akár percek alatt maradandó károsodást, vagy halált okozhatnak.

A jelenlegi szabályozás szerint tehát ezekért is mindenképpen fizetni kell majd például azoknak, akik a munkájukat elvesztették és nem fizették meg járulékot.

A szakemberek, szerint ez végzetes következményekkel járhat, hiszen egy életveszélyes állapotba került beteg, vagy annak hozzátartozói visszautasíthatják az ellátást, ha meghallják annak árát, amit lehet hogy nem tudnak megengedni maguknak.

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, akár 100-200 ezer ember is kieshet a társadalombiztosítási rendszerből, a decemberben megszavazott és július 1-től érvényben lévő új szabályozás miatt. Ez a szám még tovább nőhet, miután a koronavírus járvány elleni küzdelem miatt márciusban bevezetett, majd a nyáron feloldott, de a második hullámmal ismét egyre szigorodó szabályozások miatt sokan elvesztették az állásukat, így a járulékok megfizetése is rájuk hárult.

Címlapkép: AVM