Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az egyetemfoglalók nem vesznek részt a HÖOK, a Rektori Fórum és Vidnyánszkyék egyeztető tárgyalásán

A mai napon is megtartották szokásos három órai sajtótájékoztatójukat a Színház- és Filmművészeti egyetemet elfoglaló diákok, amelyet közös énekléssel kezdtek.

 

Az SZFE hallgatóinak keddi sajtótájékoztatója. Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2020. szeptember 8., kedd

 

A tájékoztatón először Upor László távozó rektorhelyettes szólalt fel, aki először is azt az áhírt cáfolta, miszerint a Vidnyánszky-féle Kuratórium elvonta volna az egyetem pénzét. A valóságban annyi történt, hogy augusztus 31-ig volt az egyetemnek egy számlája, amelyet lezártak és szeptember elsejével, az évkezdéssel nyílt egy újabb. Augusztus 31-én az egyetem az összes, lezárt számlájukon lévő pénzt visszautalta az ITM-nek, akiknek az ügyben annyi a dolga, hogy az egyetem új számlájára elutalja azt, ez viszont a mai napig sem történt meg.

Upor szerint viszont ennek semmi köze sincsen az új vezetéshez.

A rektorhelyettes emellett arról számolt be, hogy az „őket szeptember elsejétől elvileg fenntartó” Kuratórium fenntartói kifogással élt a tanév kezdetének és a tanév rendjének megváltoztatása miatt, azt állítva, hogy az egyetem vezetéséhez ilyesminek nincsen joga. Erre a panaszra Upor egy hosszú levélben válaszolt, melynek lényege, hogy nincs olyan, jelenleg hatályban lévő jogszabály, amely elvenné az egyetem vezetőjétől a nemzeti felsőoktatási törvényben előírt jogát, miszerint a rektornak vagy a rektori feladatot ellátó személynek jogában áll a tanév rendjét meghatározni, beleértve a tanévkezdést is.

Ezután Csernai Mihály, az SZFE Hallgató Önkormányzatának elnöke számolt be a legújabb fejleményekről: múlt pénteken ő is meghívást kapott a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) és a Rektori Konferencia közös eseményére, amelynek célja elviekben az egyeztetés lenne. Csernai a meghívásra adott válaszát olvasta fel. A levél szerint az egyetemfoglalók egy Hallgatói Fórum keretein belül megszavazták, hogy fenntartják azon álláspontjukat,

miszerint Vidnyánszki és a Kuratórium kinevezését illegitimnek tartják, és ezen állaspontjukra nem a tárgyalás részeként, hanem annak alapjaként tekintenek.

Az egyeztető eseményen való részvételüket ezért indokolatlannak tartják, ám amennyiben az eseményen csak a Rektori Konferencia és a HÖOK venne részt és Vidnyánszkyék nem, velük hajlandóak tárgyalni. A hallgatók emellett arra kérték a Rektori Konferencia elnökét, hogy Csernai levelét változtatás nélkül olvassa fel az eseményen.

Csernai Mihály, HÖK-elnök. Fotó: Mérce

A tárgyalásra – amely a mai napon lett volna, ám azért tolták el, mert néhány résztvevő még koronavírus-karanténban tartózkodik – az SZFE dokumentumfilmes stábja fog elmenni, a transzparencia és átláthatóság jegyében, ők egyébként is napok óta forgatnak az egyetem épületében.

Az egyetem hallgatói azt az álhírt is cáfolták, hogy egyes diákok titkos tágyalásokat folytattak volna: kormányközeli lapok ugyanis ma egy Bohos Imre és egy Rózsa László nevű diákra hivatkozva számoltak be erről. Az egyetemfoglalók cáfolják, hogy ezek az emberek az SZFE diákjai lennének.

Végezetül az egyetemfoglalók arra szólították fel Palkovics Lászlót, hogy vonja vissza az egyetem vezetésére kijölt Kuratóriumot és kezdjen végre érdemi tárgyalásokba a diákokkal.

A Színház- és Filmművészeti egyetem és az azt elfoglaló diákok ügyét szorosan követjük a Mércén, cikkeink a témában itt olvashatóak.

Címlapkép: Fotó: Mérce