A nemzetközi és hazai színtéren egyre-másra felbukkanó faültető mozgalmakról bőven lehetett olvasni az utóbbi években. Azonban a legsikeresebb, alulról építkező, s organikusan fejlődő, eddig a legtöbb eredményt felmutatni tudó itthoni kezdeményezés, a 60 ezer fa Békéscsabán mozgalom valamiért nem érte még el az újságírók ingerküszöbét. Pedig már több mint 5 hektárnyi területen erdősítettek a helyi közösség erejének köszönhetően, s a következő 2 évben további 17 hektáron terveznek ültetni, csak Békéscsaba környékén. Képzeljük csak el, hogy milyen eredmények lennének elérhetőek országos szinten, ha helyi közösségek sora követné a példájukat! Helyszíni riport Békéscsabáról.

A békéscsabaiak az elmúlt századok során több ízben bebizonyították, hogy a közösség erejével, önkéntes munkával és önzetlen adományokkal sok mindenre képesek. A török hódoltság után a főként felvidéki tótok által újra benépesített település lakói a 18. század végén az Élővíz-csatorna helyi szakaszát saját két kezükkel, közhasznú munkával ásták ki, az immáron túl kicsivé vált evangélikus templommal szemközt közadakozásból építettek fel egy új nagytemplomot, azok a jobbágyok pedig, akik megtehették, 1845-ben az elsők között éltek az önkéntes örökváltsággal, s váltották meg földjeiket, így pedig önnön szabadságukat.

Erre a termékeny „talajra” hullott rá a klímaváltozás hatásait mérsékelni kívánó faültetési gondolat magva, amiből gyorsan kinőtt egy helyi szervezet, amely egy szerteágazó, s mégis kerek egésznek tűnő klímavédelmi kampányba kezdett. Történt ugyanis 2019 nyarán, hogy a békéscsabai bioboltjának pultjában álló Ulbert Zoltán ihletett kapott egy ATV-s interjút látva, melyben a 10 millió fa nevű szerveződés vezetője beszélt a civil faültetési mozgalomról. A gondolatot hamar tettek követték: Ulbert Zoltán egy Facebook posztban vetette fel a 60 ezer fa Békéscsabán ötletet, másnapra pedig létrehoztak egy nyílt csoportot is, ami a közös gondolkodás, a közösségi ötletelés és tervezés színtere lett. Augusztus 1-jén már Ulberték házában ült egy csapat lelkes, addig egymást többnyire legfeljebb csak látásból ismerő ember és elkezdték lefektetni azokat az alapokat, melyekből hamarjában létre is jött a 60 ezer fa Békéscsabán mozgalom. Végül egy önálló egyesület létrehozása mellett döntöttek, mivel hamar kiderült, hogy az inspirációt adó 10 millió fa mozgalommal nem fognak tudni együtt dolgozni, uganis Ulberték úgy látták, hogy hatékonyabbak tudnak lenni helyben, ha nem tagozódnak be egy központosított országos szervezetbe.

A csapat magva hamar összejött, és szerencsés módon olyan emberekből állt össze, akiknek a képességei és szakértelme elengedhetetlen egy fásítási projektben. A Facebook bejegyzés másnapján Poliák Pál vadászmester vetette fel a dűlőutak menti fasorok létrehozásának szükségességét, vele szinte egy időben tűnt fel a színen dr. Duray Balázs geográfus, tájkutató, a „glokalizáció” fogalmának szerelmese, majd a csapathoz egy 27 éves tapasztalattal rendelkező erdőmérnök, Frankó Róbert is csatlakozott. De rajtuk kívül még sok százan, ezren jelentkeztek be a facebook-csoportba, ahol egy év után már több mint 6500 tag van, velük pedig minden olyan tudás, tapasztalat és lelkesség megjelent, ami szükséges volt az egyesület bejegyzésétől kedzve az első önkéntes föld-felajánlásokon át az ültetésekhez szükséges anyagi és tárgyi eszközök előteremtéséhez.

Ulberték – a többiek által hippi-tanyának nevezett – háza immáron nem a három, már felnőtt gyermekük és barátaik törzshelye lett, hanem a 60 ezer fa egyesület bázisa, ahol heti szinten találkoznak az egyesület tagjai. Az első találkozókon hamar körvonalazódott, hogy nem csak az amúgy szépen fásított Békéscsaba közterein lévő üres helyeken akarják beindítani a városfásítási programot.

A fő célok egyike a „zöld folyosók” létrehozása lett, amivel az élővilág elszigeteltségét szeretnék megszüntetni az egykor természetes élőhelyként szolgáló zöldellő dűlőutak menti fasorok létrehozásával.

A ”Csabai őserdő” projekt keretében olyan önfenntartó örökerdők ültetése a cél, melyek néhány évtizeden belül szén-dioxid megkötő és raktározó erdőkké válhatnak. Később további célokat is kitűzött maga elé a mozgalom, így a „vizes élőhely” program a város környékét egykor uraló mocsaras-lápos élőhelyek részleges helyreállítását célozza meg, míg az „Öregerdő” névre keresztelt projekt keretében a térségben elterülő erdőket segítenek évszázadossá válni, megvédeni a kivágástól, a klímaváltozás hatásaitól, s attól, hogy kirándulók célpontjává váljanak.

Mivel az ültetések alapját eleinte a városi fásítási program adta, ezért idejekorán kapcsolatba léptek a városi önkormányzattal: „azt hittük, hogy hozzánk vágnak mindent, engedélyt, eszközt, sört”. Azonban Békéscsabán eleinte méregető tekintetekkel figyelte az önkormányzat a kezdeményezést, majd ahogy beindult a kommunikáció a felek között, úgy az első lépéseket is megtették a jó kapcsolat irányába: közgyűlési határozatot fogadott el az önkormányzat a 60 ezer fa mozgalommal való együttműködéséről. Ennek egyik legfontosabb pillére, hogy a felek közösen dolgoznak ki a jövőben környezet- és klímavédelmi programokat, proaktívan tájékoztatják egymást a városi fakivágások és faültetések ügyében, s a város megpróbálja egyszerűsíteni az ültetések engedélyeztetését. Az együttműködés eredményessége hosszabb távon fog csak megmutatkozni, ez meglátásom szerint inkább múlik majd az önkormányzat nyitottságán, mint az ültetők hozzáállásán.

Nem minden együttműködés indult körülményesen. A városi civil szervezetek, közösségek sorra ajánlották fel segítségüket a motorosoktól a régi vágású zöldekig. A környékbeli önkormányzatok közül Mezőberény és Kamut vezetése örömmel fogadta a megkeresést, hogy a területükön lévő dűlőutak mentén elinduljon a zöldfolyosó projekt Békéscsaba irányába. A térség országgyűlési képviselője a közútkezelőnél járt közben, hogy elősegítse a közutak menti ültetések ügyét is. Az állami erdőgazdaság is pozitívan áll a mozgalom törekvéseihez, tapasztalatukkal és tudásukkal segítik a munkát.

A mozgalom igazi, párját ritkító eredménye a közösségi összefogásban rejlik. Immáron városszerte ismerik és szeretik a mozgalmat, és sok csabai lakos munkával is hozzájárul a sikerhez. Mivel a mozgalom csak úgy lehet sikeres, ha minél többen részt vesznek annak életében, ezért létrehoztak egy immáron 500 főt számláló zárt Facebook csoportot, ahova azok kerülnek be, akik tevőlegesen is hozzá akarnak járulni az egyes projektekhez. Míg a tágabb csoportban az „érzékenyítésen”, a téma iránti elkötelezettség növelésén van a hangsúly, addig az aktivista csoport a „csinálásnak” ad terepet. Itt toboroznak önkénteseket az egyes részfeladatokra a makkgyűjtéstől kezdve a nyúlhajtáson át a kisebb-nagyobb földmunkákig, ültetésekig bezárólag mindenféle feladatra.

Az emberek pedig mennek, örömmel és elszántsággal. A legnagyobb fagyban mentenek facsemetéket, a legnagyobb sárban építenek vízelvezető-árkot, s ha kell, az éjszaka közepén segítenek gödröket mélyíteni a másnapi, helyben megsajtózott városi ültetéshez. Jellemző, hogy korábban nagyhangú kritikusok már családostul vesznek részt a feladatokban. A nagycsaládosok különösen felülreprezentáltak az önkéntesek között, mivel „minél több a gyerek, annál kevesebb a kifogás”, az ültetéssel járó feladatok pedig remek családi elfoglaltságot jelentenek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az óvodások a pedagógusokkal együtt segítenek, amiben tudnak, a tanárok egész általános iskolás osztályokkal a legnagyobb sárban mentek makkot vetni, „a végén alig akartak hazamenni, annyira megtetszett nekik”. A középsulisok pedig legtöbbször csapatosan, önszerveződően, maguktól mennek aktívkodni.

Persze az önkéntes munka önmagában még kevés, kellenek az önzetlen és nagylelkű felajánlások is. Ancsin István helyi gazdálkodó a nagyapjától megörökölt gazdaságból, a földekből kanyarított ki, s ajánlott fel nem éppen kis szeleteket a mozgalom céljaira. Egy bő három hektáros, egykor kenderrel beültetett, immáron Ancsin-erdő névre keresztelt szántón már szépen sorjáznak az apró, 200 ezer elvetett makkról kinőtt tölgyfák. Néhány kilométerrel odébb egykor agyag- és földkiemeléssel mélyített, náddal körbenőtt bányatóvá alakult, kétszer 6 hektáros területen természetes vizes élőhely létrejöttét segítik elő. De nem csak Ancsin István kínálta fel földjeit a mozgalom céljaira, helyi lakosok és gazdák sorban dobják be a közösbe kisebb-nagyobb kertjeiket, földjeiket.

Így összesen már közel 5 hektáron cseperednek magoncok a város körül, idén további 7 hektárt fognak beültetni, s további 10 hektárnyi felajánlás várja, hogy mielőbb erdővé válhassanak.

A mozgalom igyekszik a lehető legkevesebb pénzből megoldani mindent, de már így is bő 2 millió forintot dobtak össze a lakosok. Nem csak a tehetősebbek adományoznak, hanem kis keresetűek is. A 60 ezer fa honlapján pedig az átláthatóság jegyében minden támogatást és minden elköltött forintot üvegzseb formájában tesznek nyilvánossá – ami sajnos még az ültetéssel foglalkozó mozgalmak körében sem alap. A kapott támogatásokat többnyire eszközbeszerzésre, bizonyos szakmunkák kifizetésére fordítják. Egy helyi kertész kedvezményt biztosított a mozgalom számára, egy gazda mázsás cölöpöket ajánlott fel a vadhálók kifeszítéséhez, mások a kapájukat, traktorjukat viszik az egyes projektekhez.

A békéscsabai 60 ezer fa története eddig az elért eredmények alapján egy igazi sikertörténetnek nevezhető. Több okból is. A szervezet egy év alatt nagyobb eredményeket tudott felmutatni a megyeszékhelyen és annak környékén, mint az összes többi, az utóbbi 1-2 évben alakult, ültetéssel, erdősítéssel foglalkozó civil kezdeményezés – melyek egymással nem, vagy csak nagyon esetlegesen tartják fenn a kapcsolatot. Ehhez pedig szükséges, de nem elégséges előfeltételként hitelességükkel, tenni akarásukkal és függetlenségükkel elérték, hogy a város apraja-nagyja így vagy úgy, de kivegye részét a munkákból. Igazi alulról jövő, bottom-up módon építkező, az önkéntes munkán és önzetlenségen alapuló példát állítanak mindazok elé szerte az országban, akik helyben akarnak reagálni a globális környezeti kihívásokra.

Az eddig elért eredményeket a helyükön kezelik, tudják, hogy az utóbbi években felgyorsuló klímaváltozás korában a világot még nem váltják meg, de hozzáteszik a nagy egészhez mindazt, amit tudnak. A közösségi faültetés a legjobb terápia a klímaszorongásra, jótékony hatással van a helyiek életminőségére és egy minél inkább globálissá váló folyamat részét képezi. A helyi identitás megerősítésével egyszerre szeretnék elérni, hogy az emberek globális identitása is fejlődjön.

Az ügyhöz és benne saját szerepükhöz való hozzáállásukat Poliák Pál szavai fejezik ki a legjobban: „A faültetés ‘csinálása’ után elmondhatjuk, és el is kell mondani másoknak, hogyan csináljuk. Csinálás nélkül viszont ‘elmondani’ másoknak mit csináljanak, az nem egy követhető példa.”