Tisztelt Főszerkesztő Asszony, Kedves Nóra!

Mindenek előtt hadd fejezzem ki, milyen fontosnak tartom a Mérce létezését és a független sajtóért végzett munkátokat! Ugyanakkor engedtessék meg nekem, hogy ne értsek veled egyet mindenben.

Azt írtad nemrégiben, hogy nem tetszett a július végi, a sajtószabadság és az Index újságírói melletti tüntetés. Szerinted értelmetlen volt az egész, a beszédek rosszak voltak és persze, engem is lehúztál a sárga földig. Szerinted egyebek mellett totálisan értelmetlen a „nemzeti konzultációs” ívek begyűjtése, ahogy az volt Európai Ügyészségért folytatott aláírásgyűjtés is, hiszen ezekkel az akciókkal nem voltunk képesek megrengetni az Orbán-rendszert. Egyébként ez már nem az első alkalom, hogy a Mérce az általunk kezdeményezett akciókon fanyalog, de természetesen ehhez minden joga megvan a szerkesztőségnek.

Ebben a válaszban egyáltalán nem szeretnék vitatkozni veled. Vitatkozni azok szoktak, akik nem értenek egyet. Pedig ha a hosszú és a mindannyiunk frusztráltsága miatt kellően epés véleménycikkből kiemelem a legfontosabb gondolatokat, akkor azt látom, hogy nagyon is egyetértünk. A hosszú írást úgy lehetne összefoglalni, hogy

1. nem elég szónokolni (stimmt)
2. nem elég azt skandálni, hogy elég volt (stimmt)
3. politikai  cselekvésre van szükség (stimmt)
4. azonnal (stimmt)
5. mert az Index bedarálása egyáltalán nem az utolsó disznóság volt a kormánytól, ha hagyjuk (nagyon is stimmt).

Nagyon hálás vagyok, hogy ezeket leírtad, hiszen évek óta próbálom ezt minél több emberrel megértetni. Számos publicisztika jelent és jelenik meg arról, hogy mit kellene csinálni. Pedig a válasz első fele egészen egyszerű: csinálni kell valamit beszédek helyett, illetve mást kell csinálni, amit eddig (parlamenti interpellációk, sajtótájékoztatók és esti tévéműsorban morgás).

Sajnos már eddig is csak kevesen jutunk el, túllépve az egy lista/két lista; legyen-e előválasztás vagy sem kérdéskörön. Ezért örülök, hogy a cikked erről szólt. Az nagyobb baj, hogy arról már nem szólt, mi legyen az a bizonyos politikai cselekvés – csak annyit írtál, hogy amit én kezdeményeztem, azok nem érnek semmit. De igazán nem is ez a fontos kérdés.

Teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, az a fontos, hogy hányan veszünk benne részt!

A politikai nyomásgyakorlás, cselekvés formáit ugyanis nem kell feltalálni. Persze jó, ha van kreativitás és meg tudjuk lepni az ellenfeleinket. De a klasszikus három nyomásgyakorlás, a tüntetés, aláírásgyűjtés, sztrájk bármelyike elég lehet a legegyszerűbb formában is, ha elegen vesznek részt benne. Egy 50 fős tüntetés: bohóckodás. Egy 5000 fős tüntetés: hatékony figyelemfelkeltés, bár valóban nem több kommunikációs akciónál. Egy 50 ezres tüntetés már komoly politikai nyomásgyakorlás. Egy – vagy szükség esetén több! – 100 ezres tüntetés már problémamegoldás. Ennyi az egész!

Végül néhány mondatban a cikk engem érintő bírálatára is reagálok, de nem a személyem miatt, hanem azért, mert ezek szerint mindig nem érted, mit miért teszek és mondok. Szerinted „képtelen vagyok túljutni a témán”, hogy a közmédiába konszenzusos új vezető kinevezését kell kikényszerítenünk. Egyszerűen nem értem, ezzel mi a baj? Lemaradtam valamiről? 2018-ban sikerült új vezetőt kinevezni? Vagy már bemehet élő adásba ellenzéki politikus? A cikk egy másik pontján – nagyon helyesen – arról panaszkodsz, hogy a hatalom folyamatosan szökdel át az újabb és újabb vörös vonalakon, mert csak skandáljuk, hogy „nem hagyjuk”, de valójában mindig beletörődünk mindenbe, általában egy tüntetéssel letudjuk a dolgokat.

Vannak ellenzéki oldalon is – ezek szerint te is ezek közé tartozol –, akik megmosolyognak azért, hogy ezen a témán „rugózok”. Valóban, 2019 eleje óta próbálom meggyőzni az ellenzéki kollégákat arról, hogy ezt a témát nem szabad elengedni. A Kunigunda úti események után viszont a pártok inkább az EP-,  majd az önkormányzati választásokkal voltak elfoglalva, mostanában pedig az „egy lista/két lista; legyen-e előválasztás; ki lesz a miniszterelnök-jelölt?” kérdéssel. Én viszont továbbra is szilárdon állítom, hogy ezeknek a vitáknak viszonylag kevés értelme van, ha a propagandagépezetet hagyjuk szabadon garázdálkodni. Lássuk be azt az összefüggést is, hogy annál nagyobb tiltakozó akció lehet csak sikeres, minél több sajtóterméket darál be a kormány, hiszen a következő tiltakozásból már annyival kevesebb fog látszani! Egy tiltakozásnak ugyanis csak annyi hatása van, amennyit látnak belőle az emberek.

Végül azt hadd jegyezzem meg: arról lehet beszélgetni, hogy az Európai Ügyészségért indított aláírásgyűjtésnek vagy a manipulációs ívek összegyűjtésének van-e értelme. Szerintem van, de neked természetesen jogod van ezt vitatni. Két dolog azonban biztos: A kormányt borzasztóan zavarja mindkettő, ez látszik az egészen intenzív lejáratókampányról. Másrészt mindkét kampány maga volt a politikai cselekvés, amit te – teljesen jogosan – hiányolsz. Ha valaki tud jobbat és erősebbet, szóljon! Ilyen, konkrét javaslatod nem volt, de abban tökéletesen igazad van: Tettekre fel!