Kellett már nekünk ez a László Imre-ügy, mint egy falat kenyér. Nemde?

Péntek van, kánikula, kifolyik az ember szeme az egész napos monitornézegetéstől. Ugyanazok a hírek futnak keresztül-kasul a magyar sajtóban, a nagy karanténkrízisből kissé váratlanul estünk át a semmitmondó események időszakába (ún. uborkaszenzon).

És akkor jön az Ügy. ÜGY. Felkiáltójellel!!

László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere az önkormányzati ülésen azt találta mondani:

„’36-ban, vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

László később kiadott egy közleményt, aminek első mondatában leszögezte, hogy zsidó családból származik, majd úgy folytatta:

„A nagyszüleim, három nagybátyám és két nagynéném soha nem jöttek haza Auschwitzból, csak édesanyám részesült ebben az isteni szerencsében. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy én Adolf Hitlert mentegettem. Éppen arra hoztam őt példaként egy közterület átnevezésére vonatkozó indítvány kapcsán, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni. Aki náci diktátorként, milliók gyilkosaként – többek között családom egy részének gyilkosaként is – vonult be a történelembe, azt nem lehet utólag ilyen vagy olyan időszakokra hivatkozva mentegetni. Ebben az ügyben ugyanakkor akaratomon kívül nagyon rosszul, könnyen félreérthetően, meggyőződésemmel ellentétesen fogalmaztam, azt gondolom, ez volt talán életem legszerencsétlenebb mondata. Ezért bocsánatot kérek.”

A hír értelemszerűen végigpörgött a kormány propagandalapjain. Képzelhetjük, milyen formában… Csak az Origo 3 hírt hozott egymás alatt a skandallumról:

Igen, az Alapjogokért Központ: Fasiszta kommunizmus című írás is ezzel a témával foglalkozik, igaz, ez tényleg nem több, mint egy Facebook-poszt promózása egy 7 soros bevezetővel, benne egy József Attila idézet.

A PestiSrácoktól a 888-on át a Magyar Nemzetig mindenki izgatottan várja, mit szól majd a DK a politikus kijelentéseihez, lesz-e retorzió, bűnbánat, hamu a fejre, tetemre hívják a teljes ellenzéket, míg a független lapok közül azok, akik egyáltalán megírták az esetet, kellemes távolságtartással jegyzik a helyzetet, csak amolyan látványosságként, hogy tessék, hülyeséget nyilatkozni mindenki tud, de aztán bocsánatot kért, az olvasók úgyis rákattintanak, aztán legyen elég mára ennyi.

Azt azért szögezzük le, hogy László Imre orbitális baromságot mondott – és ezen mondjuk nem segít a védekezés sem, miszerint zsidó családból származik, ezért nem gondolhatja róla senki, hogy Adolf Hitlert mentegeti. Mint ahogy az sem állja meg a helyét, hogy Hitler munkája, amit addig, amíg a Time magazin az év emberének választotta (1938 amúgy, de ki számolja?), még „belefér a képbe”, csak az utána történtek nem. Meg hát akárhonnan is nézzük, László sem pont azt mondta, mint amit az utólagos magyarázatában sugall, miszerint ő a teljes életművet nézve nem mentegeti Hitlert, hanem azt, hogy az év embere titulust megérdemelte Németország gazdaságának fellendítése miatt.

N.B. a Time év embere titulusát nem feltétlenül olyan emberek kapják, akik kizárólag szuperjó dolgokat csináltak (speciel Sztálin is szerepelt azon a címlapon, ő ráadásul kétszer is) – szóval maradjunk annyiban, hogy László Imre jobban tette volna, ha nem példálózik Hitlerrel.

Leginkább azért, mert ebben a kánikulaközeli nyárban épp egy ilyen „ügy” hiányzik nekünk még a nyakunkba.

Mikor tanulják már meg végre ezek a jóemberek (politikusok, vagyis közszereplők), hogy felelősek minden mondatért, ami elhagyja a szájukat? Bangóné patkányozása. Niedermüller és a fehér, heteró, keresztény férfiak üldözése. Az MSZP álmentős videója.

Azon túl, hogy túlzás nélkül hetekre adtak muníciót pártjuk propagandalapok általi támadására, ezekkel a megszólalásokkal leginkább az a baj, hogy elirányítják a figyelmet a tényleges problémákról. Hiteltelenítik az adott ügyet, amiben a politikus éppen fel akart szólalni. És bár persze László Imre és a közterületek átnevezésére vonatkozó indítvány közel sem annyira kardinális kérdés, hogy azzal egyáltalán bekerült volna a sajtóba, de ne legyenek kétségeink, hogy a kormányközeli lapok – ha éppen úgy tartja kedvük – egy ilyen ügyet akkorára tudnak dagasztani, hogy nem győzünk majd elugrani előle.

Remélem, a Békemenetet már szervezi valaki, Bayer Zsolt mindenképp mondjon majd beszédet, hiteles lenne azon a színpadon is.

De a nap végén ezek valójában nem létező események. Senkit nem érdekel majd, hogy mi lesz a közterek átnevezésével, mit ahogy arra sem emlékszik már senki, hogy Niedermüller Pétert mi szállta meg, amikor a fehér, heteró, keresztény férfiakról értekezett. Arra viszont tökéletesen alkalmasak ezek a mesterségesen gerjesztett „szenzációk”, hogy egy rövid időre minden másról eltereljék a figyelmet, jön az össztűz a propagandalapoktól, ha nincs szerencsénk, Gyurcsány Ferenc reagál majd valami teátrálisat, egy-két ember beszalad az ATV-be este, és csak rághatjuk a körmünket, hogy ugye nem fokozzák még tovább a helyzetet? Annyiszor láttuk már ezt, bár ne láttuk volna…

Én már most unom ezt az egészet, ahogy olvasgatom a híreket, és minden második sarokból László Imre ugrik elém. Péntek délután van. Nyár. Piszok meleg. Most komolyan: kellett ez nekünk?