Varga Zsófia azt állítja, hogy „az ország sajnos továbbra is nagyobb részben egyedülálló szülőkből, állásaikat elvesztő vendéglátósokból, turizmusban dolgozókból, leépített gyári munkásokból áll.” Meggyőződésem, hogy Magyarország tudatos, felnőtt emberekből áll, akik képesek belátni, hogy a saját boldogulásuk a saját tetteiken is múlik.

A Mérce.hu oldalon csütörtökön jelent meg Varga Zsófia véleménye az Állami Számvevőszék elnökével készült, a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjújáról. Az írásból úgy tűnik, Varga Zsófia nem emlékszik, vagy nem élte át, hogy a 2008-ban Magyarországra is begyűrűző gazdasági válság – többek között – azért is járt tragikus következményekkel, mert a magyar lakosság súlyosan el volt adósodva. Gyakorlatilag nyakló nélkül vették az emberek a hiteleket. Ráadásul devizában. Tudjuk hová vezetett mindez.

És ezért valóban, ahogy Varga Zsófia is írja „fontos a pénzügyi tudatosság, fontos a felelősség”, éppen ezért foglalkozik az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László elkötelezetten ezzel a témával immáron hosszú évek óta.

Ezúton is szeretném Varga Zsófia figyelmébe ajánlani Domokos László írását, amely a közelmúltban jelent meg a Növekedés.hu oldalon. Ebben az ÁSZ elnöke azt írja: „A családi költségvetésről és a pénzügyi tervezésről szóló írásaimra a politikai bázisú rosszindulattól a szakmai alapú támogatásig terjedő íven sok reakció érkezik. Szerencsére több, elsősorban a rászorulóknak segíteni kívánó írás jelent meg.”

A cikkben Domokos László megosztott egy személyes levelet is egy válságmenedzsertől, aki bajba jutott családokat segít. Az alábbiakban ezt idézem, és egyúttal ajánlom Varga Zsófia figyelmébe is.

„Tudom, hogy a Viharsarokban bőven szerzett tapasztalatokat nehéz sorsokról, mégis le merem írni, hogy talán Ön sem érezhette át, mennyire fontos, mennyire nélkülözhetetlen éppen a válság által látszólag kilátástalanságba taszított családoknak, hogy megtanuljanak költségvetést készíteni. Úgy is fogalmazhatnám, hogy megadassék nekik a költségvetés világossága!

Engedje meg, hogy gondolataimhoz segítségül hívjak egy csodálatos orvost és társadalomtudóst, Hans Roslingot. Ő volt az, aki elérte, hogy az ENSZ hagyjon fel végre az első, második és harmadik világ általánosító doktrínájával, és helyette az emberek tömegeit nézze valós életkörülményeikben. Híres kötete, a 2018-ban megjelent „Factfulness” (Tényszerűség) a jövedelmi adatokat a tényleges életfeltételekkel összekötve mutatta be. Ez a könyv először érzékeltette a világgal, hogy a legszegényebbek életében akár csak napi két-három dollár (6-900 forint) plusz jövedelem olyan változásokat hozhat, ami nem csupán az adott család, de a következő generációk sorsát is befolyásolhatja. A 2017-es adatok szerint a föld 7 milliárd lakójából 4 milliárdnak volt napi négy dollárnál (1200 forintnál) kevesebb jövedelme.

Rosling bemutatja, hogy pár dollár különbség a valamivel jobb táplálkozáson túl sokszor jelenti például a villany bekapcsolását, ami a gyerekeknek megadja az otthoni tanulás esélyét, s így a jobb képzettség és majd munka lehetőségét. Azt pedig már az én válságmenedzseri tapasztalatom mutatta meg, hogy akár a legkisebb plusz is főként két forrásból, munkából és spórolásból származhat.

Persze igaz, hogy amikor a bajba került családokkal első alkalommal találkoztam, egyikre se láttak esélyt. Különösen azok, akiknek korábban megszokott életük alól húzta ki a talajt egy munkahely megszűnése, egy válás vagy egyéb váratlan esemény. Ők veszve láttak mindent. Azt is mondhatnám, hogy a feltámadás első jele volt, amikor el lehetett érni náluk, hogy fillérre pontosan vegyük számba a bevételeket és a kiadásokat. Amikor pedig már körülnéztek a saját valóságukban, akkor kivétel nélkül mindig felébredt bennük a legfontosabb, a kiút keresése, a tettvágy. Mindig akadt valami, egy csomaggal kevesebb cigaretta, egy eladható tárgy, egy szorosabbra húzott öv. És akkor már körülnéztek a környező világban is, felkutatva akár a legkisebb, a legátmenetibb lehetőséget is a nehézségek átvészelésére. A tehetetlenségből kitörve cselekedni kezdtek.

A koronavírus okozta karantén, ráépülve korom előrehaladtára ma már megakadályoz abban, hogy új családok számára segítsem elő a tisztánlátást és készséget a saját sorsuk alakításához. Csak remélhetem, hogy a családi költségvetés készítésének fontossága, sőt nélkülözhetetlensége sokak által támogatott és terjesztett gondolat lesz, és így sokak életét segít majd jobbra fordítani. Mert a tényekkel való szembenézés, ami a családi költségvetés lényege, világosságot gyújt, és a csüggedés helyébe tettvágyat ébreszt.”

Ez az írás, illetve az idézett levél is megerősíti azt, hogy mennyire fontos, mennyire nélkülözhetetlen éppen a válság által látszólag kilátástalanságba taszított családoknak, hogy megtanuljanak költségvetést készíteni.

Természetesen fontos és sokszor nélkülözhetetlen az állami segítség, de vajon szabad-e lemondani az egyes családok, az egyes emberek aktivitásáról? Nem kell-e a gondolkodás, a szemlélet eszközeit éppen a legnehezebb helyzetben lévőknek is felkínálni, ahogy ezt a levelet író válságmenedzser is teszi mély megértésről tanúságot téve?! Viszont szabad-e, ahogy a cikk bizonyára jóindulatú írója teszi, a vágyak oldaláról megközelíteni, hogy ki milyen helyzetbe került?

Sem az öröklött módon, vagy a sorcsapással nehéz helyzetbe kerültek, sem a saját felelőtlenségük, túlvállalásuk, netán téves látásmódjuk alapján ugyanide jutók estében nem jó a vágyakat idekeverni. Ráadásul nem egyszer éppen a kontrollálatlan vágyak visznek tévútra embereket!

Mi azt gondoljuk, hogy senkiről sem szabad lemondani, és – a Biblia szellemét ideidézve – az adott esetben nélkülözhetetlen hal és háló mellé a háló használatának ismereteit is érdemes felkínálni. Sőt, a költségvetések értékelőjének és tanácsadójának ez társadalmi kötelessége is. A megértést nem rajta kell számonkérni.

A közlekedésben résztvevők sem vágynak balesetre. Sajnos sok a vétlen áldozat is. Ám éppen ezért kell a gyalogos, a biciklis és az autós, azaz mindenki figyelmét felhívni például a láthatóság fontosságára, vagy az alkohol veszélyes hatásainak ismeretére. A tisztánlátásra, amit a háztartások esetében pénzügyi tudatosságnak hívunk!