Maruzsa Zoltán levelet írt az iskolaigazgatóknak. A levél hangneme megértő – talán a korábbi felháborodás hatására. A szemlélet azonban nem változott.

Mi van a levélben?

Öröm kifejezése amiatt, hogy már nincs gond az adminisztrációval, és a számonkérés rendszere is kialakult, ugyanannyi érdemjegy jelenik meg a Krétában, mint korábban. Együttérzés a pedagógusokkal,  akiknek most a tavaszi szünetben lehetőségük lesz pihenni: csak ne felejtsék el ehhez kiírni a szabadságokat. Nyugtató szavak arról, hogy ugyan a rendeleteknek megfelelően át kell dolgozni a pedagógiai programokat a NAT bevezetéséhez kapcsolódóan, de április végéig nem kell ezt végleges formára hozni, elég, ha szeptemberre kész.

És mi hiányzik fájóan a levélből?

Egy kérdés arról, hogy mik a tanárok tapasztalatai az új rendszerben. Hogyan boldogulnak, milyen segítséget várnak el diákjaik érdekében? Vannak-e olyan pozitív tapasztalataik, amelyeket érdemes lenne megosztani másokkal? Milyen visszajelzéseket kaptak a szülőktől, a diákoktól?

És hiányzik egy felsorolás: annak a felsorolása – vagy legalább ígérete –, hogy milyen módszertani segítséget, útmutatókat, mentorálási, kérdezési, együttműködési lehetőségeket, online műhelyeket biztosít a tanévből hátralevő két hónap könnyebb, sikeresebb megvalósítása érdekében az oktatási kormányzat, az Oktatási Hivatal, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ, a szakmai segítéségért felelős Pedagógiai Módszertani Központok.

A levél – mint ahogy a mindennapi gyakorlat is – azt mutatja, hogy az oktatásirányítás nem alkalmazkodik a rendkívüli helyzethez.

Míg a Facebookon sorra keringenek azok a levelek, beszámolók, hogy Angliában, Németországban vagy Olaszországban mennyire a „mentális túlélésre” helyezik a hangsúlyt, míg például Szlovákiában bejelentették, hogy év végén nem lehet buktatni és általános iskolában nem kell osztályozni, nálunk az az öröm, ha a számonkérésnek kialakulnak a formái, és ugyanannyi érdemjegy kerül be a rendszerbe, mint eddig.

Szóba sem kerül, hogy nyugodtan el lehet térni a tantervtől, ha a mostani munkarendben más tananyagrészek átadása, más készségek – akár a tízujjas gépírás – megszerzése jobban megoldható lenne. Az a természetes, hogy ha valaki nem megy be az iskolába a tavaszi szünetben, akkor szabadságot írat ki – nem pedig az, hogy munkanapként vegyék figyelembe a felkészülés hétvégéjét és a digitális oktatással járó megnövekedett terhelést. Fel sem merül annak lehetősége, hogy a pedagógiai programot nem a már a jelen tapasztalatai előtt is korszerűtlen új Nemzeti Alaptanterv, hanem a most megismert lehetőségek figyelembevételével dolgozzák át az iskolák.

A „digitális munkarendre” való átállás egy hétvégi felkészülés után beindult. Hatalmas összefogás alakult ki a tantestületekben, a hirtelen létrejött számtalan Facebook csoportban, cégek és magánszemélyek tettek áttekinthetetlen mennyiségű felajánlást.

Vannak azonban olyan feladatok, amelyekhez kell a hivatalos megerősítés, a hivatalosan megszerezhető információ, a központi rendszerezés. Részben azért, mert sokan csak abban bíznak, amit „felülről” jeleznek, és sokaknak – már csak egzisztenciális okokból is – az a legfontosabb, hogy megfeleljenek a központi elvárásoknak. Részben pedig azért, mert

vannak olyan feladatok, amelyek túlmutatnak egy Facebook csoport vagy akár egy szakmai szervezet kompetenciáján, lehetőségein.

Az iskolák bezárása utáni napokban közleményt adott ki a Civil Közoktatási Platform. Azóta három hét telt el – de az ott jelzett kérések ugyanolyan aktuálisak maradtak:

„Tudomásul kell venni, hogy a vészhelyzet megváltoztatja a fontossági sorrendeket: ne követeljék meg a szokásos adminisztrációt, sürgősen vonjanak vissza minden olyan kötelezettséget, amellyel átalakításokat készítenek elő, vagy amelyek olyan feladathoz kötődnek, amelynek megvalósítását a vészhelyzet úgyis lehetetlenné teszi.

A tehermentesítés mellett sürgősen kezdjenek hozzá a digitális oktatást – különösen a kevésbé felkészült, kevésbé jól ellátott iskolákat, szülőket – segítő ajánlások, segédanyagok, intézkedések kidolgozásához. Még ezek elkészülte előtt jelezzék a tanároknak, hogy mire számíthatnak. A munkákba vonják be az ilyen célokra létrehozott Digitális Pedagógiai Módszertani Központot, a hozzáértő tanárokat, oktatási szakembereket, pedagógiai, szülői és diák érdekvédelmi és szakmai szervezeteket.”

Közleményünk végén jeleztük:

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendkívüli helyzetben a kormányzattól sem várható el, hogy mindenre legyen azonnali megoldás. Elvárható azonban a segítő hozzáállás, a halasztások lehetőségének bejelentése és a támogató rendszer elindítása, annak a pedagógus-, diák- és szülőtársadalomnak a támogatása, akik közreműködésével a kormány eddigi teljesítménye ellenére működni kezdhet a digitális oktatás Magyarországon.”

Sajnálatos módon nem látjuk, hogy ez a folyamat azóta elindult volna.