Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Világszerte féltik a védekezés eddig eredményeit – Koronavírus-összefoglaló, csütörtök

Ez a cikk több mint 4 éves.

Globálisan aggasztja a hatóságokat az, hogy az eddig helyenként hatásosnak tűnő intézkedések csődöt mondhatnak, és azzal összedől, amit eddig felépítettek a vírus elleni a harcban. Magyarországon hivatalosan is határozatlan ideig meghosszabbította a kormány a kijárási korlátozásokat, miközben globálisan átlépte a másfél milliót a fertőzöttek száma – ez a COVID-19-járványról szóló összefoglalónk 2020. április 9-én.

Orbán Viktor visszapasszolta a labdát az önkormányzatoknak

A kormány csak hosszabbít, de az önkormányzatok szigoríthatanak – nagyjából ez a lényege Orbán Viktor nagycsütörtöki bejelentésének. Karácsony Gergelynek azért vannak kétségeit azt illetően, hogy pontosan mi mindent tehetnek majd meg a polgármesterek, erről itt írtunk bővebben.

A koronavirus.gov.hu csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy meghalt 8 krónikus beteg, és ezzel 980-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. 96-an már gyógyultan távoztak a kórházból, és jelenleg 16 006-an vannak hatósági házi karanténban.

A hazai járványhelyzet kapcsán csütörtökön reflektorfénybe került a Pesti úti idősek otthona, amely nemcsak a kormány sajtótájékoztatóján, hanem a kormányközeli médiában is abszolút főszereplő volt, amennyiben egyértelműen és személyesen Karácsony Gergelyt tették felelőssé azért, hogy több mint 100-an megfertőzödtek és 5 en elhunytak a veszélyeztetett csoportnak otthont adó intézetben.

Az országos tisztifőorvos – aki csütörtökön személyesen is az idősotthonba látogatott – közölte: „napok óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenntartók felelősek az intézményekben a járvány továbbterjedésének meggátolásáért.” Müller Cecília csütörtök elerendelte, hogy minden koronavírus-fertőzött embert szállítsanak kórházba a Pesti úti idősek otthonából.

Budapest, 2020. április 9.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által közzétett képen Müller Cecília országos tisztifõorvos a Pesti úti idõsotthonban 2020. április 9-én. Az otthonban több mint százan megfertõzõdtek koronavírussal, öten közülük meghaltak.
MTI/NNK

Karácsony Gergely úgy reagált: a főváros a saját fenntartású nyugdíjasotthonaiban saját forrásból beszerzett szűrésekkel  végezett szűréseket, tegnap óta pedig a Pesti úton immár a mentőszolgálat is végez gyorsteszteket.

A főpolgármester azt is leírta bejegyzésében: a fővárosi fenntartású intézményekben a napokban vizsgálódott a kormányhivatal, és mindent rendben talált, a Pesti úti otthonba annak a kórháznak a vezetése látogatott el, ahova járvány előtt és járvány idején is a betegeket szokták szállítani, és a kórház orvosai is rendben találták mindent.

Turisztikai korlátozások és „feles” érettségi

Csütörtökön az is kiderült: az oktatásért felelős államtitkár által vezetett akciócsoport azt javasolja a kormánynak: csak a felvételihez szükséges érettségiket tartsák meg májusban, és azok közül is csak az írásbeliket.

Budapest, 2020. április 9.
A kormany.hu által közreadott képen Maruzsa Zoltán, az Emberi Erõforrások Minisztériuma köznevelésért felelõs államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelõs operatív törzs online sajtótájékoztatóján Budapesten 2020. április 9-én. Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg az oktatási akciócsoport javaslata szerint – mondta az államtitkár.
MTI/kormany.hu

A húvéti hosszú hétvégére és a várható jó időre tekintettel országszerte több település jelentett be saját hatáskörben korlátozásokat.

Az MTI szerint Balatonfüred több parkolót is lezárt a 71-es út mellett, így aki kirándulni érkezne a húsvéti időszakban a városba, nehézségekbe fog ütközni (és egyébként sem tehetné). Balatonalmádiban és Keszthelyen is lezárnak turistacélpontokat, és Gárdony valamint Visegrád is hasonló intézkedéseket léptettek életbe, javarészt a településeken belüli mozgás és autós parkolás nehezítése útján.

Hollókõ, 2020. április 9.
A látogatók otthonmaradását kérõ tábla Hollókõn 2020. április 9-én. A húsvéti ünnepekhez közeledve a polgármestere kéri a turistákat, hogy a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak a településükre, ne veszélyeztessék a helyiek egészségét. A járvány miatt a hagyományos húsvéti fesztivál is elmarad, a nyilvános parkolókat lezárták és táblákon kérik a kirándulókat az otthonmaradásra.
MTI/Komka Péter

A dunakanyari települések, Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád közösen adtak ki felhívást, miszerint az emberek inkább maradjanak otthon.

Tiszafüreden, Szarvason, Csongrádon, Kecskeméten és Pécsváradon se látják szívesen a turistákat az elkövetkezendő időszakban, és az elmúlt napokban Tihany polgármestere, majd Hollókő, Szentendre, Tokaj és Velence vezetői is kérték a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak el a népszerű kirándulóhelyekre.

Az orosz oligarchák már adakoznak

Nem csak Magyarországon, de a világ minden táján terjed tovább a koronavírus, a közelgő ünnepek miatt több helyen szigorításokat vezetnek be. Jelenleg világszerte 1,5 millióhoz közelít az igazoltan fertőzöttek száma és eddig több mint 91 ezren vesztették életüket. A tüneteket már nem mutató gyógyultak 350 ezren vannak. 

Az ország legnagyobb oligarchái rengeteg pénzt ajánlottak fel az orosz operatív törzs számára, hogy azok védőfelszerelésket és egészségügyi eszközöket tudjanak vásárolni, a jelenleg több, mint 10 000 fertőzöttet regisztrált országban. Aliser Uszmanov USM holdingjának részvényesei 2 milliárd rubellel (azaz 8,8 milliárd forinttal) míg Mihail Fridman, German Han és Alekszej Kuzmocsiv által birtokolt A1 befektetési cég teljes éves jövedelmével támogatja a járvány elleni küzdelmet. Dimtrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, a járvány ellenére meg tervezi tartani a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóját május 9-én, melyre más országok vezetői is hivatalosak. 

Új idők, régi szokások: az állam helyett az olasz maffia segít

A maffia élelmiszerrel és pénzzel segíti a megszorultakat az éhezés szélére került Dél Olaszország több városában is. A Cosa Nostra emberei Szicíliában telipakolt bevesárló szatyrokkal járják az utcákat a „ha baj van akkor a maffia segít rajtad” üzenetet hirdetve. Bár a régióban a maffia működik egyfajta államként az államban, a jelenlegi helyzetet kihasználva tovább növelik a lakosok elkötleleződését feléjük. 

„Ha baj van, a maffia segít rajtad – ez az üzenet még ma is, és a segítségben részesülők hálával tartoznak, elkötelezik magukat, hogy előbb vagy utóbb a szívességet kisebb-nagyobb szívességgel viszonozzák. Azt még nem tudják, mi lesz ez, majd a bűnszervezet alkalomadtán kiadja az utasítást” – mondta el Francesco Lo Voi, maffiaellenes csoportvezető.

A dél-olasz helyzetről itt írtunk korábban. Az ország ezen részén a legtöbben feketén dolgoznak, így munkahelyeik megszűnésével a segélyek egy részének igénylésétől is elestek. A maffia a kijárási tilalom miatt megcsappant drogkereskedelem pótlására már be is épült a maszkgyártásba, és gyógyszerekkel is kereskednek. 

Több országban aggódnak a húsvéti ünnepek miatt, ezért további  szigorításokat vezetnek be

Angela Merkel a legfrissebb német járványügyi adatok kapcsán elmondta, azok „óvatos reménykedésre” adnak okot, a bevezetett lépések működni látszanak. Azonban hozzátette azt is, a húsvét és a jó idő közeledtével sem szabad felelőtlenül cselekedni, még ha a számok téves biztonságérzetet is adhatnak.

Az biztos, hogy óvatosan, kis lépésekben lehet majd megkezdeni a visszatérést a járvány előtti élethez, és mindig folyamatosan figyelni kell az új intézkedések hatását, mert nem tudni, hogy milyen folyamatok indulnak be. A legfőbb szempont az egészség védelme, ezért minden erővel meg kell akadályozni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődését – húzta alá a kancellár.

Hollandia, Belgium és Ausztria vezetői is arra intettek, az ünnepek miatt ne engedjük el magunkat túlságosan, a „nyár megmentése érdekében”. 

Jobban van Boris Johnson, megtiltották az brit egészségügyi dolgozóknak a nyilvános megszólalást 

Javult a hétfőn intenzív osztályra szállított brit miniszterelnök Boris Johnson állapota, már kommunikál az ápolókkal, fel tud ülni az ágyban, folyamatos a felépülése.

Több, a munkájáról és az megfelelő védőfelszerelések hiányáról nyilatkozó brit egészségügyi (NHS) dolgozót ért retorzió, volt, aki levelet kapott, amiben megtiltották hogy beszéljen a médiával, volt akit hazaküldtek a munkából ezért. Azokat, akik a kommunikációs vezetőktől kértek engedélyt sorra elhajtották. Ezért többen érzik úgy veszélybe került a történeteik elmesélésének és a köztájékoztatásának feladat. 

Szaúd-Arábia fegyverszünetet rendel el a koronavírus miatt

Két hetes fegyverszünetet hirdetett Szaúd-Arábia Jemennel szemben, tekintettel az elégtelen egészségügyi rendszerrel rendelkező országra váró járványra. Az ehhez hasonló lépésekre már mind a pápa, mind António Guterres felszólította a háborúzó nemzeteket, azonban ez az első siker ilyen lépés.  

Kolozsvárott összezsúfolódva vártak a német munkásrepülőkre

Közel kétezer ember várakozott a kolozsvári reptéren arra a 13 német charterjáratra, ami idénymunkát végezni szállítja őket a nyugat európai országba. Az emberek összezsúfolódva a biztonsági szolgálatok tehetetlenül vártak arra, hogy az olcsó kelet-európai munkaerő nélkül termények nélkül maradó nyugati országokba indulhassanak.