Margaret Thatcher régi álma válhat valóra Boris Johnson döntése és az ausztrál médiamogul, Rupert Murdoch manőverei nyomán: a kormány és a piac szorításába került BBC kivéreztetése.

Papíron ugyan továbbra is kiválóan mutat a létezése óta mintaintézménynek számító, két év múlva centenáriumát ünneplő BBC helyzete az Egyesült Királyságról szóló 2019-es sajtószabadság-jelentésében:

„A köztulajdonban álló, nagyobb részt előfizetői díjakra támaszkodó finanszírozásból működő BBC szerkesztősége függetlenül és a piaci konkurensekhez képest versenyképesen  működik”

– áll a Freedom House tavalyi riportjában. Ez az az évről évre frissülő jelentés, amelynek idén is februárban jelent meg a megelőző évre vonatkozó összefoglalója, és elvileg átfogó képet ad a világ médiarendszereinek állapotáról – többek között ez alapján jelentjük ki a magyar sajtóról is az utóbbi években immáron azt, hogy csak „részben szabad”.

Az Egyesült Királyságról szóló riport közszolgálati médiára vonatkozó része utal ugyanakkor egy mondat erejéig arra, amiről mi is beszámoltunk: Boris Johnson kormányfő ez év elején megerősítette, hogy kabinetjével megvizsgálják a Freedom House szerint is a BBC legfontosabb anyagi támaszának számító előfizetői díj (licence fee) kvázi önkéntes befizetésének lehetőségét. Egészen pontosan arról van szó, hogy dekriminalizálják a befizetések elmaradását, ami előrevetíti a közmédia bevételeinek csökkenését.

Ahogyan Boris Johnson vészjósló nyilatkozata után, most is meg kell jegyezni, hogy magát az előfizetői díj intézményét – legalábbis a jelenlegi alkotmányossági keretek között – még jó sokáig nem fogja tudni eltörölni konzervatív kormány, azt ugyanis 2027-ig királyi okirat (charter) rögzíti, a parlament nem nyúlhat hozzá. Így a sajtó – ezen belül a közszolgálati szegmens – szabadsága jogi értelemben továbbra is garantált.

Nekünk, az eseményeket Magyarországról követőknek nem különösebben újdonság, hogy a médiarendszer szereplőinek mozgásterét messze nem csak közvetlenül, a törvények átírásával lehet szűkíteni, léteznek erre rafináltabb módszerek is. Éppen elég, ha csak jelentős spórolásra kényszerül az adott médium, esetünkben a BBC.

A licence fee-ből származó bevétel egy részének várható kiesése önmagában is minimum barátságtalan lépés a kormányzat részéről, de az összképet vizsgálva jól látszik,  hogy a BBC-nek pontosan úgy hiányzik egy ilyen beavatkozás, mint egy púp a hátára. A világ közmédiának etalonja eleve olyan kihívások sorával kell, hogy szembenézzen jelenleg, amelyek megoldása jelentős ráfordításokat igényel.

Kezdve onnan, hogy a BBC-nek magyarázkodnia kellett Samira Ahmed televíziós műsorvezető pereskedése miatt, aki nőként majdnem tizedannyit keresett csak ugyanazért a munkáért, amit egy férfi kollégája egy hasonló kategóriájú műsorban és munkakörben végez. Ez az eset persze a BBC-n is jócskán túlmutató globális-strukturális problémára világít rá, de akárhonnan nézzük, a bérrendezés egy forrásigényes dolog, és ezen cseppet sem segít, ha a Johnson-kormány a közmédián csiszolja tökélyre a fiskális szigort.

Emellett továbbra is óriási fejtörést okoz a BBC-nek, hogyan „találja ki saját magát” a streamingkörnyezetben, a közösségi média, s pláne az új évtized világában. Ez ugyancsak globális kihívás, amely tágabban minden olyan részterületet érint, amely valamilyen módon egy kalap alá vehető az újságírással. De olyankor, amikor a kormányzat inkább gátja, mint előmozdítója ennek az átállási folyamatnak, egy adófizetők által fenntartott médium igen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mivel az innováció ugyancsak (köz-)pénzbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy az idő a BBC ellen dolgozik: a brit közmédia már jelenleg is óriási nehézségekkel jut el a 35 év alattiakhoz.

Márpedig ha ezen nem tud változtatni, legitimmé válik az az érvelés, miszerint a BBC korántsem „mindenki BBC-je”, akkor pedig miért is fizetnék be kötelező jelleggel az állampolgárok az intézmény fennmaradása szempontjából létfontosságú előfizetési díjat?

Mindennek a tetejében pedig ott van az általános bizalomvesztés a közönség részéről a BBC-vel szemben, amelynek egyik fő oka a legutóbbi parlamenti választási kampányban elkövetett hibákban keresendő (vitatható szerkesztési gyakorlatok és tárgyi tévedések is előfordultak erről itt írtunk bővebben). A másik ok pedig a brexit témájának totális félrekezelése, amelynek története egészen a 2016-os népszavazásig nyúlik vissza.

Ilyen körülmények között kellett bejelentenie februárban a BBC-nek, hogy a 2022-es költségvetési célszámok tartása érdekében megszorításokra van szükség, ami praktikusan azt jelenti, hogy több, magas nézettségű műsor megszűnt vagy jelentősen visszaszorították a gyártási költségeit, valamint azt is, hogy 450 dolgozótól megválik a cég.

„Agyelszívás” Murdoch-módra

A munkaerő-elvándorlás kérdése azért is kardinális, mert más tényezők is a teljes elsorvadással fenyegetik a brit közszolgálati médiaszektort. A kormány rideg  hozzáállásával párhuzamosan ugyanis aktivizálta magát a már évtizedek óta BBC által elfoglalt térre áhítozó Rupert Murdoch médiamogul, aki január végén gyakorlatilag „ráindított” egy kereskedelmi rádiót BBC-re.

Biztosra ment az immáron 89. életévében járó ausztrál származású üzletember: a brit sajtó legrégebbi, ma is használt címével (az 1785 óta létező The Times-szal) brandelt rádió, a Times Radio bevallottan a közszolgálati média közönségére pályázik.

S nem is csak a közönségére: a Harvard egyetem projektjeként futó, az újságírás trendjeit kutató Niemanlab szedte össze, hogy számos, a BBC-ben húzónévnek számító újságíró „igazolt át” az elmúlt két hónapban Murdoch legújabb próbálkozásához. A Times Radio ugyanis – ami az anyagiakat illeti – egyrészt a csillagos eget is le tudja ígérni a sztárműsorvezetőknek, másrészt pedig betonbiztos jövőképpel kecsegtet,  megszorítások és állandó bizonytalanság nélkül, ami manapság a BBC-t fenyegeti.

És itt ér össze a piac és a kormány kettős prése a BBC körül: nem kell ahhoz felforgatnia Johnsonéknak a brit jogrendet, hogy elősegítsék a piac (konkrétan Murdoch) térnyerését. Elegendő apró metszéseket ejteniük az amúgy is több helyütt vérző finanszírozáson, általános bizonytalanságot és növekvő elégedetlenséget generálniuk, és „magától” elindul a lejtőn az egyébként is válságban lévő közintézmény.

Nincs új a nap alatt

A konzervatív kormányok nem tegnap kezdték el azt állítani, hogy a BBC túl sok közpénzt emészt fel, és túl nagy szeletet foglal el az Egyesült Királyság médiapiacából. Margaret Thatcher, a „vaslady” volt az igazi úttörője a jobboldali térfélen az általa „elfogultnak és felelőtlennek” tartott közszolgálati média pénzügyi felülvizsgálatának, és mindvégig elkötelezett volt amellett, hogy kis méretűre kell vágni a BBC-t, amely hagyományosan a legnagyobb elérésű helyi szereplő. Az ő regnálása alatt került napirendre a korábban államosított vagy eredendően állami nagyvállalatok privatizálása is: a British Telecom, az NHS, a British Airways, a British Gas  és természetesen a BBC esetében is – ahol egészen addig alapelv volt, hogy nem szabad spórolni, és a legmagasabb szintű közszolgáltatást kell nyújtani. A felsorolt nagyvállalatok nagy része a kilencvenes évekre valóban át is esett a privatizáció nehéz folyamatán. A BBC kerülte el egyedül ezt  sorsot.

Nem előkép nélküli Johnson dekrinimalizációs ötlete sem, bár a Cameron-kormány pénzügyminisztere, George Osborne némileg jobban csomagolható törvénymódosítással csökkentette 2015-ben a BBC forrásait: az ő javaslatára szűnt meg a 75 év feletti britek előfizetői díjra vonatkozó befizetési kötelezettsége, ami akkor mintegy 20 százalékos kiesést jelentett a közszolgálati médiának.

Egyébként Margaret Thatcherben már a 80-as években szövetségest talált Murdoch, aki akkoriban vált a világ médiapiaci koncentrációjának egyik nagyhatalmává.  Az ausztrál mágnás hevesen ellenezte a BBC dominanciáját, és nézetei politikai támogatással találkoztak. Murdoch már 1989-ben éles szavakkal támadta a BBC-t:

„Amit ma sokan minőségnek neveznek a brit televíziózásban, az nem más, mint egy szűk elit értékeinek tükre, azoké, akik kézben tartják a televíziót, és akik mindig is azt hitték, hogy az ő ízlésük garancia a minőségre… Nézetem szerint bárki, aki a törvényeket betartva olyan műsorokat kínál, amelyeket a közönség látni akar, és meg is tud fizetni, joggal nevezheti magát a köz szolgálójának”

– mondta akkor az azóta többek közt a sorosozást feltaláló, Donald Trump populista kampányát az eszközökben nem válogatva – a végsőkig megtoló Fox News amerikai kereskedelmi csatornát is alapító Murdoch.

Murdoch gépezete ellen, egyben a BBC védelmében most petíció is indult. Itt érdemes megjegyezni, hogy az aláírásgyűjtésre felhívó szöveg retorikája is elismeri azokat a hibákat, amelyeket kíméletlenül kihasznál a Johnson-rezsim: amellett, hogy kiszámítható finanszírozást és jövőt kell garantálnia a kormányzatnak, azt is fontos, hogy a BBC boardját a kormánytól függetlenül válasszák ki, és a látszatát is el kell kerülni annak, hogy a Murdoch által is „megtalált” szűk elit kezében összpontosul a brit közmédia vezetése.

Kérdés, hogy tud-e még akkora duzzadni a brit népharag, sajátjuknak érzik-e még annyira az emberek a BBC-t, hogy megvédjék a közszolgálati médiák nullás kilométerkövét.