Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A mezőgazdasági lobbi miatt enyhítene az EU a mérgező permetszerek szabályozásán

Ez a cikk több mint 4 éves.

Permetszer-gyártók, valamint globális kereskedelmi partnerei, többek között az Egyesült Államok és Kanada helyeztek nyomást az Európai Unióra, mely így végül lazított a korábban ambicionált szabályozáson, és engedélyezte olyan élelmiszerek és alapanyagok importját, melyet az Unióban egyébként tiltott vegyszerekkel kezeltek – írja a Corporate Europe Observatory.

Az EU tiltja egyes, többek között rákkeltő növényvédőszerek használatát, miután a kutatások szerint ezek olyannyira veszélyesek, hogy más vegyszerekkel ellentétben nincs olyan csekély mérték, mely mellett biztonságos lenne a használatuk.

A permetszer-gyártók és kereskedelmi partnerei azonban olyan súlyos nyomást helyeztek az EU-ra, hogy kénytelen volt lazítani az importált élelmiszerre és takarmányra vonatkozó szabályozáson.

Vagyis a CEO birtokába került anyagok szerint a kereskedelmi partnerek különböző fenyegetések, hízelgések, és számtalan levél valamint látogatás, tanulmány, miegymás segítségével elérték, hogy az Unió engedélyezze olyan anyagokkal szennyezett élelmiszer importját, melyektől az eredeti tervei szerint az EU megóvta volna állampolgárait, azonban végül az agrárlobbi és az üzlet erősebb volt.

A nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmények, melyeket az EU tengerentúli országokkal köt, rengeteg feltételt támasztanak az Unió és más országok, vagy szabadkereskedelmi szövetségek eltérő élelmiszerbiztonsági szabályozásai miatt, ennek eredményeképp – ahogy jelen esetben láthattuk – a nagy cégek profitja végül győzedelmeskedett a társadalmi érdek felett.

Ráadásul a szabadkereskedelmi egyezmények során támasztott elvárások egybeestek az EU úgynevezett REFIT programjával, melynek keretében felülvizsgálja egyes, permetszerekkel kapcsolatos irányelveit és szabályozásait, környezetvédő csoportok szerint jellemzően az ipari termelők javára.

A REFIT program 2020 márciusától kezdve fogja újraszabályozni a permetszerek használatát, egy időben a Farmtól a Villáig projekt indulásával, és hogy végül mi kerül a szabályozásba, azt csak ekkor fogjuk biztosan tudni. Ugyanakkor azt látni, hogy az Unió egészségügyi biztosa, Stella Kyriakides igen komolyan veszi a rákkeltő permetszerek veszélyeit, addig az USA-EU megállapodást előkészítő Phil Hogan kereskedelmi biztos szerint épp ezen terület szabályozásának enyhítésével lehet gyorsítani a megállapodás tető alá hozatalát.

Amennyiben végül engedélyezik a tiltott permetszerekkel kezelt növények importját, az egyrészt az EU-s gazdákat hozza versenyhátrányba a mérgező, de nagyobb terméshozamot biztosító szereket használó termelőkkel szemben, másrészt az EU zöld megállapodását és a Farmtól a Villáig programot is veszélybe sodorja.

Az mindenesetre látszik, hogy a Bayer/Monsanto, a BASF és a Syngenta agráripari vállalatok, permetszergyártók az elmúlt években ki-be járkáltak az EU különböző hivatalainak az ajtajain, és még mindig nem tudni, mi lesz a szabályozás tartalma. A Taz megkereste Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, a zöld megállapodás hangos hirdetőjét, hogy nyilvánuljon meg az ügyben, a politikus azonban hárított, mondván ez egy komplex téma, és a Bizottságnak még gondolkodnia kell rajta.

Ugyanakkor az Európai Unió mezőgazdasága a mérgező permetszerek nélkül is épp elég problémával küzd: a jelenlegi agrártámogatások aránytalanul jutalmazzák a nagyipari mezőgazdaságot, és tanulmányok kimutatták, hogy minél több támogatás érkezik egy régióba, annál súlyosabb a mezőgazdasági tevékenységből fakadó környezetrombolás.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás