Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy borsodi kórház dolgozói azt állítják: jogtalan szülészeti beavatkozásokat végeznek az intézményben

Állítólagos, reproduktív jogokat komolyan sértő beavatkozások miatt nemrég nyílt levélben fordultak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház szülészet-nőgyógyászati osztályának dolgozói Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez. A levelet Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő személyesen próbálta meg átadni Polt Péter legfőbb ügyésznek még szerdán; most pedig az Idetartozunk romajogi civilszervezet intézett kérdéseket a Magyar Orvosi Kamara elnökéhez, Kincses Gyulához.

A levélben állítottak alapján egy nő méhét ikerszülés után indokolatlanul távolították el, a beavatkozásnak megváltozatták a szövettani eredményeit, egy fiatal roma nőnek pedig konkrét egészségügyi indok nélkül távolították el a petevezetékeit. A levelet megfogalmazó orvosok fegyelmi vizsgálat indítását is kérvényezték Kásler Miklós minisztertől gazdasági bűncselekmények miatt, illetve számvevőszéki és ügyészségi eljárást is javasolnak, ugyanis állításuk szerint a kórházban nagyjából kétmilliárd forint közpénzt költöttek el szükségtelen, vagy fikítv beruházásokra. Bangóné az írást személyesen vitte be a Markó utcai Legfőbb Ügyészségre.

A kórház ellen egyébként több esetben is folyik nyomozás:

  • emberi test tiltott felhasználása és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Nemzeti Nyomozóiroda,
  • különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága,
  • maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság.

A levél igazságtartalmát illetően az intézmény vezetőségét a Mérce is megkereste emailben, de cikkünk publikálásának idején még nem kaptunk választ.

 

Címlapkép: MTI/Balázs Attila