Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lemondott mandátumáról Gréczy Zsolt

Ez a cikk több mint 4 éves.

December 31-i hatállyal lemondott mandátumáról Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képvisője.

Gréczyt az elmúlt napokban egy magát meg nem nevező levélíró szexuális zaklatással vádolta, vagyis azzal, hogy kéretlenül szexuális tartalmú üzeneteket és fotókat küldözgetett neki, még annak ellenére is, hogy megkérte rá, ne tegye ezt.

A levélíró gyakorlatilag a teljes magyar sajtónak elküldte a levelet, ezek egy része egészen explicit volt, és beazonosítható is volt rajtuk a politikus, ám hogy valójában milyen kontextusban (kéretlenül vagy sem) kerültek ezek a fotók elküldésre, azt nem bizonyította a levél.

Gréczy Zsolt ma este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy lemondott mandátumáról, lemondását pedig Gyurcsány Ferenc elfogadta. A politikus továbbra is tagadja, hogy zaklatta volna a levél íróját, emellett azt is jelezte, hogy  büntetőfeljelentést tesz. Korábban az Indexnek azt nyilatkozta, hogy „aljas rágalom, szemenszedett hazugság minden állítás”.

A műsorban arra a kérdésre, hogy elküldte-e valakinek azokat a képeket, amelyeken ő látható, és erősen szexuális töltetűek, azt válaszolta:

„Én nem tudom, nem foglalkozom már ezzel a kérdéssel… Nem is akarok emlékezni már rá. Mai fejjel nem csinálnám már.”

Gréczy a műsorban elmondta: pártja teljes mértékben kiáll mellette, ahogy számára is a Demokratikus Koalíció a legfontosabb, ezért döntött úgy, hogy lemond mandátumáról. Mivel a minap egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a DK megduplázta táborát idén, így az év végére körülbelül 700 ezres tábort tudhat maga mögött, Gréczy úgy érezte, hogy jelenléte csak árthat ennek a lendületnek, de az interjúban arról is beszélt, hogy a politikai a jövőben is fontos része lesz az életének. Hogy konkrétan milyen formában, arra nem tudott egyelőre választ adni.

A műsor itt nézhető vissza:

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor