„2018 utolsó (?) nagy, ám kétségkívül az egyik legfontosabb tüntetésére készülnek az dolgozói érdekképviseletek és a munkásokkal szolidaritást vállaló szervezetek: a rabszolgatörvény néven elhíresült, a munka törvénykönyvének módosítást célzó törvényjavaslat ellen várhatóan több ezres tömeg vonul ma Budapest utcáira.”

Így kezdődött egy évvel ezelőtt percről percre tudósításunk a Mércén. Akkor még nem sejthettük, hogy egy heteken át tartó tüntetéssorozat kezdetét látjuk.

2018. november 20-án, pár perccel este 9 előtt nyújtotta be Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf egyéni képviselői indítványként az Országgyűlésnek A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról című törvényjavaslatát.

A módosításnak két olyan pontja volt, ami (finoman szólva is) heves ellenállást váltott ki a szakszervezetekből:

• a rendkívüli munkaidő emelésének lehetősége a munkavállalóval történő egyéni megállapodás esetén 250 óráról 400 órára,
• és kollektív szerződés esetén 36 hónapos munkaidőkeret lehetősége.

És nem csak a szakszervezetek tiltakoztak erőteljesen, több ellenzéki párt is hangot adott felháborodásának. Kósa Lajos, mint a módosító javaslat egyik benyújtója, az érveket nagyjából azzal söpörte le, hogy a túlóraszám megnövelésének lehetősége a munkavállalóknak is jó, hiszen ha akarnak, többet kereshetnek, de amúgy meg nem lesz kötelező ennyivel túldolgoztatni őket – vagyis nincs itt semmi látnivaló.

Az biztos, hogy sokan nem így látták a helyzetet: december 8-ra a Magyar Szakszervezeti Szövetség tüntetést hirdetett meg, amelyhez országszerte több szakszervezet csatlakozott. Már az előjelek sem voltak túl kedvezőek: a demonstrációt megelőző este derült ki, hogy a tiltakozás idején zárva lesz a Kossuth tér, a rendőrség ugyanis december 5-én elrendelte, hogy a teret és az azt északi oldalról határoló utcákat, reggel 6 óra és délután 14:30 között lezárják a lengyel parlament alsóházi elnökének, Marek Kuchcinski látogatása miatt. Döntését a rendőrség azzal indokolta, hogy Kuchcinski nemzetközileg védett személy, akinek a biztonságát kötelesek szavatolni.

Azt viszont senki sem gondolta akkor, hogy ennek a térlezárásnak – amihez hasonlót láttunk már korábban is – milyen nagy szerepe lesz az események alakulásában.

A demonstráció ugyanis rendben lezajlott, a Jászai Mari térről rengeteg szakszervezet, civil szervezetek, ellenzéki pártok, és több mint tízezer ember vonult az Alkotmány utcába, zászlókkal, transzparensekel, dobokkal, láthatóvá és hallhatóvá téve az elégedetlenséget.

A Kossuth térről kiszorulva, a sarkon állított színpadon előre megjósolható módon szakszervezeti vezetők beszéltek arról, milyen károkat okozhat a munkavállalóknak az akkor már mindenki által egységesen rabszolgatörvénynek titulált módosító javaslat. Majd – szintén a megszokott mederben haladva – az utolsó beszéd elhangzása után a demonstrációt lezárták, a résztvevőket pedig felkérték arra, hogy békésen vonuljanak haza.

És ekkor pattant fel a színpadra Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke. Ahogy azt később (a kórházból, ugyanis a rendőrökkel való tolakodás közben nekinyomták a Parlament előtt található kő térelemek egyikének, és kifordult a térde) elmondta: ahogy a lezárt teret nézte, a Parlament nyitott főbejáratával, valami elpattant benne.

„Ha most megint csak ennyi lesz, hogy lesz egy tüntetés, és utána hazamegyünk, akkor végképp elvesztik a hitüket az emberek még a szakszervezetekben is. És ahogy hallgattam a szakszervezeti vezetők beszédeit, forrt bennem a düh, és azt mondtam, hogy nem, így nem lehet hazamenni.”

Komjáthi felhívására többszáz ember rohant a Kossuth tér irányába, áttörték a masszív rendőrsorfalat, és a Parlament addigra már bezárt főbejárata előtt zúgott a „Viktátor”, még egy jó ideig.

Az biztos, ez a mozzanat megváltoztatta az egész tiltakozás dinamikáját. Az ellenzéki pártok hosszú idő után először találtak magukra a kormány által folyamatosan rendszabályozott Országgyűlésben. És míg „odabent” új, összellenzéki együttműködés formálódott (aminek leglátványosabb eleme kétségkívül december 12-én, a törvény elfogadásának napján lezajlott obstrukció volt), addig a szakszervezetek folyamatosan mozgósítottak vidéken is, országszerte zajlottak egymás után az útlezárások, tiltakozások.

December 12-én mindettől függetlenül 130 igen, 52 nem és 1 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadták. Az egyetlen tartózkodó amúgy a fideszes Herczeg Tamás, Békés megye 1. számú választókerületének egyéni képviselője. Ezen a napon ismét többezren tiltakoztak a Parlament előtt, a rendőrség pedig, hosszú idő után először, de a rabszolgatörvény elleni tiltakozások sorában nem utoljára könnygázzal fújta le a tüntetőket.

Áder János köztársasági elnök december 20-án írta alá a törvényt, amelyet még aznap ki is hirdettek a Magyar Közlönyben.

A megmozdulások viszont ennél jóval tovább tartottak, kisebb-nagyobb intenzitássa egészen februárig folyamatosan zajlott a tiltakozás, bár azt azért érdemes hozzátenni: egy idő után az éppen egységbe kovácsolódó ellenzéki pártok egészen más irányba terelték a fókuszt (leginkább azzal, hogy kivezették a tömeget az MTVA székházához, majd az ottani események hatására a propagandamédia elleni tiltakozássá, és az országgyűlési képviselők elleni erőszak miatti felháborodássá transzformálták), így lényegében a szakszervezetekre hárult a feladat, hogy életben tartsák a túlóratörvény miatti megmozdulást.

Miután azonban ez a lendület a tél végére kifújt, jött még egy pofon: a magyar Alkotmánybíróság 2019. áprilisában helybenhagyta a törvényt alkotmányossági szempontból.

László Zoltánnal, a Vasas alelnökével, és Komjáthi Imrével, az MSZP alelnökével arról beszélgettünk, hogy egy évvel az ominózus események után hogy látják: volt-e értelme a tiltakozásnak, változott-e a munkavállalók helyzete, és hogyan profitáltak a helyzetből a szakszervezetek és az ellenzéki pártok.

NE MARADJ LE AZ ÚJ VIDEÓINKRÓL! IRATKOZZ FEL A LENTI GOMBON, VAGY  A LINKEN, A FELIRATKOZÁS GOMBRA KATTINTVA A YOUTUBE CSATORNÁNKRA!