Nyolc hete jelentette be az amerikai csapatok kivonását Észak-Szíriából Donald Trump. A finoman szólva is megkérdőjelezhető döntés már most jól láthatóan szörnyű következményekkel járt. Új erőre kapott az Iszlám Állam Szervezet (ISIS), a bevonuló török és törökök által támogatott milíciák szinte azonnal etnikai tisztogatásokba kezdtek, több mint 300 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
Erdoğan a márciusi önkormányzati választásokon elszenvedett vereségét követően, miután pártjának támogatottsága az elmúlt 17 évben nem látott mélypontra süllyedt, egyre hevesebben kezdte hangoztatni, hogy „biztonsági zónát” akar létrehozni a szír-török határon. A Tel Abyad (kurdul Gire Spi) és Ras al-Ain (kurdul Sere Kaniye) városa közti, 100 kilométer hosszú szakaszon 32 kilométer mélyen Szíriába nyúló zóna kialakítása, a hivatalos török álláspont szerint kettős célt szolgál: egyrészt az országban élő nagyjából 3,6 millió szíriai menekült jelentős részének, 2 millió főnek ide való áttelepítését ígérte. Másrészt, az Ankara szemében terrorista szervezetnek tekintett Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) visszaszorítását a török határtól és ezzel a Törökországban működő Kurdisztáni Munkáspárttól (PKK).
A biztonsági zónában találhatóak a kurdok legnagyobb városai és Rojava legfontosabb központjai, így a hivatalos narratíván túli célok is jól látszanak: a viszonylag homogén kurd lakosságú terület demográfiájának mesterséges átalakítása, eredetileg nem a területen élő szíriai arabok betelepítésével, illetve a YPG és a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által viszonylagos autonómiában kiépített demokratikus konföderalista berendezkedés szétverése.
Ma már látjuk, ez a zóna minden, csak nem biztonságos. A területre benyomuló törökök és törökök által támogatott Aszad-ellenes Szír Nemzeti Hadsereg (SNA) katonái szinte azonnal etnikai tisztogatásokba, rablásokba és rombolásba kezdtek.
Alig pár nappal a cinikus nevet kapó „Béke Forrása” hadművelet megkezdése után megjelentek Twitteren az első videók, amelyeken az SNA emberei az előlük menekülő kurdok által hátrahagyott lakásokat rabolnak ki. Ezt nem sokkal követték a kurd civilek szisztematikus lemészárlásról szóló hírek, felvételek, így pl. az, amelyen a Jövő Szíriája Párt főtitkárát az autópálya mellett kirángatták autójából és agyonlőtték. Nem csoda, hogy a területen élő kurdok életüket féltve, otthonaikat hátrahagyva menekülnek a környékről, közel 300 000 ember, akiknek visszatérését, a török hatalomátvételt követően, a török milíciák megakadályozták.
Erdoğant hazájában hősként ünneplik, miután nemcsak egy hosszú ideje hangoztatott nemzetbiztonsági célt tudott elérni, de a választásokon pártjával szemben összefogó ellenzéket is sikerült a kurd kérdéssel szétvernie.
Október 7-én, Trump és Erdoğan telefonbeszélgetését követően az amerikai elnök, tanácsadóival, a Pentagonnal vagy a kongresszussal való bármiféle egyeztetés nélkül bejelentette: kivonja csapatait Észak-Szíriából, ezzel magára hagyva kurd szövetségeseit és zöld utat engedve Törökországnak bevonuláshoz.
Trump lépése nem teljesen előzmény nélküli: már tavaly év végén kilátásba helyezte az amerikai jelenlét megszüntetését Északkelet-Szíriában, ami idén áprilisban, az Iszlám Állam teljes területfosztása után egyre aktuálisabbá vált. Szíria klasszikusan nem akkora nemzetbiztonsági jelentőségű az Egyesült Államoknak mint például Izrael vagy a Perzsa öböl, így az America First dogmát hirdető elnök számára katonái hazahozatala jóval nagyobb prioritást élvez, mint az Iszlám Állam elleni háborúban kulcsfontosságú szövetségeként együttműködő kurdok és SDF védelme.
Bár a döntés politikai szempontból legitimnek tűnhet, de stratégiai szempontból átgondolatlan és elhibázott, ahogy az rövid úton ki is derült.
November közepén a Védelmi Hírszerző Ügynökség szíriai megfigyelője kiadta negyedéves értékelőjét, amiből kiderül, az amerikai csapatok kivonásának következményeként vezetője, al-Bagdadi halála ellenére új erőre kapott az ISIS a régióban.
Az SDF-nek – amerikai, brit vagy francia légi támogatás nélkül – minden haderejét mozgósítania kellett, hogy legalább feltartóztatni tudják a sokkal jobban felszerelt nagy létszámú török erőket. Így saját életben maradásukhoz képest az őket eláruló amerikaiaknak tett szívességből őrzött ISIS börtönök felügyelete és az Iszlám Állam elleni harc másodlagossá vált. A jelentés szerint az őrzés nélkül maradt vagy török felügyelet alá került börtönökből kiszabadult dzsihadisták a terrorellenes nyomás csökkenését kihasználva minden bizonnyal megpróbálkoznak majd szíriai tevékenységük újjászervezésével és nemzetközi csapások előkészítésével.
Így alig két hónappal csapatai visszavonásának megkezdése után Amerika a múlt héten bejelentette, hogy a területen „olajőrzésre” maradt 600 katonája mellé erősítést, páncélozott harckocsikat rendel, és az SDF-fel együttműködve újrakezdi szíriai műveleteit.
Mindeközben Európa szinte tétlenül, dermedten figyeli az eseményeket. Ugyan Franciaország és Németország is beszüntette a fegyverek eladását Törökországnak, ez közel sem elégséges. Bár az Európai Néppárt, majd a Fidesz EP képviselői is elítélték a szíriai török beavatkozást, Orbán Viktor itthon mégis úgy értelmezte az eseményeket, hogy „a legnagyobb NATO szövetségesünk, az USA kivonult egy területről, oda egy másik NATO szövetségesünk bevonult, majd ott tűzszünetet kötöttek”. Megijedve Erdoğan fenyegetéseitől – miszerint, ha az EU megszállásnak minősíti a szíriai műveleteket, akkor a menekültek számára megnyitja határait Európa felé – többek közt Magyarország is a hivatalos török álláspontot szajkózza.
Európának keményen fel kell lépni a háborús bűnöket elkövetőkkel szemben akkor is, ha a szövetségeseiről, főleg akkor, ha a szövetségeseiről van szó.
Nem elég üres nyilatkozatokban elhatárolódni és valós következmények nélkül hagyni a mindennapos emberjogi sértéseket a politikai fegyverként használt migrációs válság újra erősödésétől való félelemben.
Európa most csak magára számíthat, miután a NATO munkája Donald Trump politikájának és annak köszönhetően, hogy Ankara ezt a szövetséget is szíriai cselekedetei legitimálására próbálja felhasználni, teljesen ellehetetlenül. Törökország ugyanis a jövő héten, a szervezet fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett csúcstalálkozót megelőző egyeztetéseken kijelentette, addig nem támogatja a balti államok és Lengyelország oroszokkal szembeni védelmét szolgáló terveket, amíg a NATO tagállamai hivatalosan terrorszervezetnek nem nyilvánítják a YPG-t.
Történelmi tények Trumpnak
Bár Trump (elhibázott döntését mosdatva) szívesen hangoztatja, hogy több száz éve zajlanak harcok a törökök és a kurdok között, a valóság nem ez. Az oszmán birodalom alatt, ami az 1300-as évektől a múlt század elejéig uralta a régiót, ugyan voltak megkülönböztethető, lazán definiált területek, ahol különböző nemzetiségek nagyobb számban voltak jelen, ilyen volt például a kurd régió is, a kurd identitás nem politikai, hanem nyelvi, kulturális alapokon szerveződött. A nemzetállamok iránti igény leginkább csak a vezetők és az értelmiségiek számára volt fontos, a közemberek számára az önszerveződés elsősorban törzsi, családi alapon történt.
Ez az I. világháborút követően megváltozott. Az oszmán birodalom feloszlatásával, a területet uralmuk alá hajtó francia és brit antanthatalmak a világháború során nyújtott segítségükért cserébe önálló államot ígértek a kurdoknak, amit a sèvres-i békeszerződésben emeltek volna jogerőre. Azonban a békeszerződés miatt kirobbant török függetlenségi háború közbeszólt. Ugyan Kemal Atatürk is szuverén államot ígért a kurd támogatásért, ez végül manipulációnak bizonyult, és a függetlenségi háborút lezáró lausanne-i békeszerződés Törökországhoz csatolta a kurdok lakta területek nagy részét, Irak, Szíria és Irán közt felosztva a megmaradó részeket. Ezeken a területeken jelenleg 30-40 millió kurd él, legnagyobb részük, 18 millióan Törökországban.
A kurdokat már-már közhely a legnagyobb ország nélküli nemzetnek nevezni. Ez a nép az elmúlt évszázadban szinte mindegyik „anyaországában” folyamatos elnyomás alatt állt. Törökországban a mai napig nincs kurd iskola, nem lehet kurd nyelvet tanítani, sőt, a gyerekeknek kurd nevet sem adhatnak szüleik. Szíriában is csak azután nyertek némi szabadságot, miután az állami hadsereg a polgárháború során kivonult Rojavából, magára hagyva azt. Egyedül Irakban sikerült kiharcolniuk autonómiát, itt saját parlamentjük és hadseregük is van.