Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szabad oktatást követeltek aktivisták és szakértők a Kossuth téren

Ez a cikk több mint 5 éves.

Mintegy ötvenen vettek részt a Szabad Oktatást! záróeseményén a Kossuth téren, a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet (HASZ) szervezésében, melyen Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt.

Az egybegyűltek előtt a szakszervezeti vezetők, aktivisták, a szakma képviselői a kormány oktatáspolitikáját és a tanszabadságot érintő intézkedéseit kritizálták.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője elmondta, a kormány

„Élőben próbálja előadni a Kádár rendszer utolsó éveit.”

Szerinte lassan alapélménnyé válik, hogy a kormány nem törvényeket, hanem ítélteket hoz: a szakképzési törvényről úgy fogalmazott, hogy  a szakképzésben dolgozók alapbére nem szerepel a törvényszövegben, a közalkalmazotti státuszból ki akarják vezetni a szakképzésben dolgozókat. Szűcs örült, hogy a fiatalok is részt vesznek a tiltakozásban., és újfajta aktivizmusra szólította fel a tiltakozókat.

Szűcs végezetül biztosította a tiltakozókat, hogy a PDSZ nem mondott le a sztrájkról, a szerinte tűrhetetlen sztrájktörvény ellenére.

Miklós György, a Szülői Hang csoport  vezetője szerint a kormány miatt látatlanban, papírokról ítélik meg a gyerekek iskolaérettségét. Elutasítandó szerinte a szakértői vélemények hiánya, a szabad tankönyvválasztás megszüntetése, az intézményvezetők kinevezésének központosítása, a stratégianélküliség, valamint a hosszútávú szakmai koncepció hiánya a nyelvoktatásban.

Máté András, az Oktatói Hálózat képviseletében örkényi groteszkkel emlékezett meg a kormány szerinte abszurd oktatáspolitikájáról, és felidézte, hogy 10 év alatt a magyar oktatási rendszer leszakadt az európai átlagtól.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a színpadról arról beszélt, hogy nem szabad veszni hagyni a magyar álmot, hogy egy nyírségi kisfiúból lehet egyszer főpolgármester.

Bizalmatlan szerinte a kormány oktatáspolitikája, nem hagyja a gyereket hazamenni az iskolából délután, és erőszakkal kényszeríti rá a tananyagot.

A kormány bizalmatlan az emberekkel, és ezért törekszik arra, hogy alattvalókat neveljen polgárok helyett (idézte Vekerdy Tamást). Szerinte „ha őrizzük a lángot”, akkor lehet majd azt mondani, hogy Magyarország mindenkié. A kormánypárt vezetői közül sokan magániskolába járatják a gyerekeiket, és ezzel szerinte ők is szavaznak az iskolarendszerről, méghozzá „lábbal”.

Megígérte továbbá, hogy meg fogják valósítani a Budapesti Tudományos Akadémiát és hátrányos helyzetű gyerekeket fognak támogatni az oktatás terén.

Mint arról a Mérce is beszámolt, több ezer pedagógus és szimpatizáns tüntetett a Kossuth téren a béremelésért és a jobb munkakörülményekért szombaton. A vidékről is buszokkal érkező pedagógusok 12 órakor az MTA előtt gyülekeztek, onnan vonultak át az EMMI-hez, ahol átadták petíciójukat a minisztériumnak.

A Pedagógusok Szakszervezete szervezte a tüntetést  az oktatásban uralkodó problémák megoldását követelve. Pénteki közleményük szerint a szakképzési törvény aláírásával Áder újabb okot adott arra, hogy holnap utcára vonuljanak a pedagógusok. A PSZ követelései a következők:

  • Értékálló bért az oktatásban dolgozóknak!
  • Maradjanak közalkalmazotti státusban a szakképzésben dolgozók!
  • Csökkentsék a diákok és a pedagógusok munkaterheit!
  • Rendezzék a túlmunka kérdését!
  • Vonják vissza a hatévesek kötelező beiskolázását!

 

 

Címlapkép: kép: Mérce