Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Leváltották Éger Istvánt, Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara új elnöke

Ez a cikk több mint 4 éves.

202-120 arányban az orvosi kamara küldöttgyűlése Kincses Gyulát választotta a szervezet új elnökének – értesült a Mérce. Kincses Gyula az 1001 orvos a hálapénz ellen csoportból induló Újratervezés csoport jelöltjeként váltotta le a 16 éve a szervezetet vezető Éger Istvánt.

Kincses Gyula fül-orr-gégész szakorvos, 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselője, 1998 és 2000 között az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központban, majd a miniszteri kabinetben, kormányfő-tanácsadóként dolgozott. 2001 és 2010 között az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet vezette. 2007 októbere és 2008 májusa között volt az Egészségügyi minisztérium államtitkára. 2017-ben leültette a pártokat, és az ő vezetésével az összes ellenzéki párt közösen fogadott el egy Egészségügyi Minimum nevezetű programot.

Kincses az Újratervezés csoport céljairól 2 napja így nyilatkozott a 24.hu-nak:

Az Újratervezés csoport azért jött létre, hogy az orvoskamara eszközrendszerén belül segítse egy jól szabályozott, korszerűbb, betegbiztonságot garantáló egészségügy fejlődését, és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) érdemi szereplő legyen az egészségpolitikában. Partneri és nem ellenzői szerepben kell fellépni a kormányzat felé, ha változást akarunk. Alakítói és nem elszenvedői akarunk lenni az egészségügy jövőjének.A „jó ez így, csak több pénz kellene” taktika nem működik.

Mi a kamara megújítására szerveződünk, és nem tudunk a kormány nevében ígérni semmit. Ha a sportra és a kormányzati kommunikációra szánt pénz továbbra is nagyobb mértékben nő, mint az egészségügyre fordított, akkor a mi hatékonyságunk is korlátos lesz. Persze meg kell próbálni ezen változtatni.

Az orvosi kamara két alelnökének is az Újratervezés csoport két tagját Álmos Pétert és Lénárd Ritát választották. A MOK főtitkára Kárász Anikó lett aki szintén az Újratervezés csoport tagja, ahogy a fogorvos alelnök Nagy Ákos is aki egyébként a fogorvosok sztrájkjának egyik szervezője is volt.

Cikkünk frissül, ha további érdemi információhoz jutunk