Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Idős, demens emberek pénzét nyúlták le egy hajdúszoboszlói idősotthonban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nyomtalanul eltűnt egy idősotthon ellátottjainak pénze Hajdúszoboszlón majd miután fény derült a hiányra, az intézet költségvetéséből pótolták az összeget– írja a Magyar Hang.

A hajdúszoboszlói idősotthonban lakó idős, demens emberek pénzét – papíron közel 17 millió forintot – eredetileg egy elkülönített számlán tárolták, ám 2016-ben integrálták több más intézménnyel együtt a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK) nevű szervezetbe.

Az intézmények összevonásakor azonban csak 3,8 milliót utaltak át a DSZSZK-nak az idősek pénzéből, 13 millió forinttal kevesebbet, mint amennyit kellett volna. Ennek ellenére a teljesítési igazolást úgy írták alá, mintha a teljes összeg megérkezett volna.

A Magyar Hang birtokába jutott iratok szerint Ferencziné Kun Beátának, az összevont DSZSZK vezetőjének, és felettesének, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar megyei kirendeltségét igazgató Verdó Györgynek is volt tudomása arról, hogy hiányzik 13 millió forint a kasszából.

Laphoz eljuttatott iratok szerint Ferencziné utasítást adott, hogy az intézet költségvetéséből pótolják a hiányzó 13 millió forintot.

A Magyar Hang megkérdezte Verdó György kirendeltségigazgatót, hogy folyt-e vizsgálat a hiány okának kiderítésére, illetve miért nem tettek feljelentést a hiányzó pénz miatt, de nem kaptak válaszokat.

Ferencziné reagált a lap megkeresésére: a kézjegyével ellátott iratok ellenére is állítja, hogy a letéti számla egyenlegét megkapták, „ellátotti érdeksérelem nem áll fenn”.

A Magyar Hang szerint jogi szakvéleményt is kért a DSZSZK, amelyben feljelentés megtételét is javasolták, erre azonban nem került sor. Az ügyészség a lapnak úgy tájékoztatta, költségvetési csalás és sikkasztás gyanúja miatt jelenleg nem folyik eljárás az ügyben.

Múlt heti számában a Magyar Hang Ferencziné Kun Beáta kapcsán arról írt, hogy egy hangfelvétel szerint kenőpénzt kért egy pelenkabeszállítótól, amely DSZSZK által ellátott súlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyerekek számára vitt receptre felírt pelenkákat. A beszállító 1,1 millió forintot ajánlott fel az intézményvezetőnek, utóbbi állítása szerint ebből adott volna pluszjuttatást a dolgozóknak.

(Magyar Hang)