Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rasszista támadás ért egy külföldi társaságot a 17-es villamoson

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy Budapesten dolgozó külföldi, fekete állampolgárokból álló társaságot támadtak meg szombat éjjel a 17-es villamoson a fővárosban. Agwaza Moses, a megtámadott társaság egyik tagja elmondta a Mércének, hogy éppen az Etele út irányába indultak a 47-essel, mikor látták, hogy egy feltehetően részeg ember ütni kezdi a megállónál a villamos ablakát az ülőhelyüknél.



Ekkor úgy döntöttek, hogy leszállnak, mert nem akartak bajba kerülni. A  megállóba befutó következő villamosra, egy 17-esre szálltak fel, de az ittas férfi két társával követte őket ide. Miután a villamos elindult, a férfi agresszívan  üvölteni kezdett feléjük, ezért ők a villamos vége felé húzódtak. Ekkor azonban a férfi üres alkoholos üvegeket kezdett el hajigálni feléjük, majd – ahogyan a videón is látható – közvetlen közelről is megpróbálta megütni egyiküket.

Ezután a férfi tovább folytatta a szidalmazásukat (egy ponton „kurva araboknak” titulálva őket), majd egy újabb, teli alkoholos üveg elhajítása után az érintettek kihívták a rendőrséget. A villamosvezető ekkora megállította a járművet, és ő is telefonált.

Moses elmondása alapján a rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, és hamar el is fogták az azóta a helyszínt elhagyó garázdákat, akiket előállítottak.

Moses szerint – akinek elmondása alapján ez volt az első ilyen élménye Magyarországon –

„A villamosvezetőnek nem kellett volna felengednie a járatra egy ilyen nyilvánvalóan részeg utast.”

Bár komoly fizikai sérülést nem szenvedett senki, az eset megrázóan hatott a társaság tagjaira, akik azt is sérelmezték, hogy a villamoson utazók közül senki nem segített nekik a támadó ellen.

A rendőrség intézkedésével kapcsolatban pozitívan nyilatkoztak, hangsúlyozták, hogy szakszerűen jártak el a támadókkal szemben.

(Mérce)
Címlapkép: kép: Mérce