Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem csak Draskovics tér vissza, itt a fővárosi bizottságok és igazgatótanácsok közel 130 tagja

A sajtóban már megjelentek nevek a fővárosi cégek igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjairól, illetve a fővárosi bizottságok tagjairól, de most a Mérce közli az egész listát.

A Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatóságának elnöke az MSZP által delegált Budaházy Gábor lesz. Az igazgatóságban helyet foglal még Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely kampányának kommunikációs vezetője, a Vasárnapi Hírek korábbi főszerkesztője, aki 2002 és 2010 között volt országgyűlési képviselő, 2005-től kezdve pedig Gyurcsány alatt a  a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Őt Karácsony delegálta.

Béres András, aki a Párbeszéd pártigazgatója volt korábban, most óbudai alpolgármester. Lakos Imre, volt SZDSZ-es 11. kerületi politikus, aki érintett több gyanús ügyben, amelyek az újbudai Molnár Gyula polgármestersége alatt mentek végbe, őt a DK delegálta.  Szkaliczki Tünde és Dudás Norbert a Momentum delegáltjai, illetve a Fidesz delegálhat majd még egy embert ebbe az igazgatóságba.

A BVH Zrt. felügyelőbizottságának elnöke a DK-s Élő Norbert lesz.  A tagok Hintsch György, Lukoczki Károly, Pleszel András, Buzinkay György és a Fidesz egy delegáltja lesznek. Hintschet és Lukoczkit az MSZP delegálta, utóbbi volt 2018-ban az összefogás XVII. kerületi jelöltje. Pleszel a Momentum alapítója, míg Buzinkay elnökségi tagja.

A BKK Zrt. igazgatótanácsának elnöke Draskovics Tibor volt igazságügyi miniszter lesz, őt a DK delegálta. Az igazgatótanácsnak még tagja lesz Kéri András, Agócs Ádám, Simkó János, Körömi Attila, Veréb László és a Fidesz egy delegáltja.

Kérit Karácsony delegálta, ő korábban a Párbeszéd tagja volt, és az elmúlt években a zuglói városüzemeltetést vezette. Agócs Ádám az MSZP belsős embere, Simkót a DK, míg Körömit és Verébet a Momentum delegálta.

A BKK felügyelőbizottságát a momentumos Édes Balázs vezeti, de tagja még az MSZP-s Czeglédy Gergő, akit Hadházy Ákos korrupcióval vádolt, cserébe pedig ő perrel fenyegette a független parlamenti képviselőt. De delegál még a DK Berényi Erzsébet személyében, illetve lesz még a bizottságnak egy fideszes és két munkavállalói tagja.

A BKV Zrt. igazgatóságának elnöke az MSZP által delegált Kamarás Miklós lesz. Az igazgatóságba Karácsony azt a Pongrácz Gergelyt jelölte, aki részt vett Puzsér Róbert programjának megalkotásában, Vitézy Dávid alatt pedig a BKK ellenzéki igazgatóhelyettese volt, de Vitézyvel már a VEKE-ben is dolgozott együtt. (Pongrácz egyébként a Mércére is szokott írni.) De tag lesz még Nemes Gábor, aki amellett, hogy a DK XVI. kerületi polgármestere volt,  sokáig a BKV-dolgozók érdekeit képviselte szakszervezeti vezetőként. Farnadi Pétert az MSZP, Bíró Endrét a DK, míg Erhardt Attilát és Müller Pétert a Momentum delegálja az igazgatóságba.

A BKV Zrt. felügyelőbizottságát Katona Tamás volt MSZP-s pártpénztárnok vezeti, de tagja lesz Bollók Istvánné, a DK, és Kiss Tibor a Momentum delegáltjaként, továbbá a bizottságnak még lesz egy fideszes és két munkavállaló tagja is.

A fővárosi vagyonkezelő igazgatóságát Tordai Csaba viszi, őt Karácsony delegálta. Tordai Bajnai alatt volt államtitkár, 2010 után az Átlátszó alapító jogásza, és számtalan civilszervezet segítője volt, most pedig Karácsony jogi tanácsadója lesz. Az igazgatóságnak tagja lesz még Kardos Péter és Bajáky Tamás az MSZP részéről, Hernádi Gyula és Kolber István a DK delegáltjaként (Kolber regionális fejlesztésért felelős miniszter volt az első Gyurcsány kormány alatt). A Momentum pedig Bajor Dávidot és Barabás Andrást delegálja a bizottságba.

A fővárosi vagyonkezelő felügyelőbizottságát Bodnár Zoltán, a Liberálisok 2014-es főpolgármester-jelöltje, korábbi bankár vezeti majd. De tagja lesz Oross Dániel, az Európa szerte zajló deliberatív alkotmányozási kísérletek, megvalósult jó gyakorlatok kutatója, politológus, akit Karácsony delegált Csizmadia Ferenc az MSZP, Lénárd László és Kiss Edit Margit a DK delegáltjai illetve a Fidesz egy delegáltja.

A Fővárosi Csatornázási Művek kicsit bonyolultabb történet, mint a többi, mert az FCSM-nek van egy külsős befektető tulajdonosa is. Itt igazgatónak Atkári Jánost delegálta Karácsony Gergely. Atkáriról a sajtóban csak annyi jelent meg, hogy SZDSZ-es politikus volt, pedig ennél többet is érdemes tudni róla.  2006-ban így írt róla az akkori Index:

Eddig két főpolgármester-jelölt kereste fel az egykor a város gazdálkodásáért felelős helyettest, akitől 2004-ben vált meg Demszky Gábor, 2005-ben pedig – miután nyíltan bírálta a főváros vezetését – az SZDSZ-frakcióból is kizárták. „1994-ben és 1998-ban is berendeztem egy adatszobát a Főpolgármesteri Hivatalban, ahol minden fővárosi dokumentumot elérhetővé tettem. Ilyen most nincs, ezért bárki, aki elindul a kampányban, kérdésekkel fordulhat hozzám” – mondta az Indexnek Atkári.

Atkári mellett az igazgatótanács tagja lesz Balog Róbert, aki korábban a FŐTÁV vezetője és most a kampányban az ellenzék XIX. kerületi polgármesterjelöltje volt (őt az MSZP delegálta), illetve Dávid Ferenc, a DK delegáltja. 3 főt pedig a külsős befektető tulajdonos delegált.

A csatornázási művek felügyelőbizottsága is eltér a szokottól. A 12 tagú bizottság elnökét a külsős cég adja, de tagja Kádár Gábor, a Párbeszéd és a Karácsony kampány aktivista koordinátora, aki megafonnal elsőként kérdezte Tarlós Istvánt, hajlandó lenne-e vitázni.

Az MSZP Keller Zsoltot, a DK Boda Margitot és Szabó Zoltánt jelöli. Utóbbi volt parlamenti képviselő még az MSZP színeiben. Ezenkívül delegál még egy főt a befektető, a Fidesz, és 4 főnyi munkavállalói képviselet is lesz a felügyelőbizottságban.

A Vízművek igazgatótanácsát a momentumos Hollai Gábor vezeti, a párt még delegálta a tanácsba Siklós Sirint is. Az MSZP a volt parlamenti képviselő, a Pakssal is korábban szerződésben lévő Józsa Istvánt és Magyar György ügyvédet delegálja. A Párbeszéd Szabados Pétert, a párt XIII. kerületi elnökét és pártalkalmazottját delegálja, míg a DK Boruzs Andrást és Kun Andrást.

A Vízművek felügyelőbizottságát Bonus Éva fogja vezetni. Itt az MSZP és a Momentum delegált egy-egy főt, Szűcs Attilát és Molnár Dánielt, lesz egy képviselője a Fidesznek és kettő a munkavállalóknak.

A környezetvédelmi bizottságot Déri Tibor momentumos Újpesti polgármester vezeti majd. Az alelnök Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester lesz. Tag lesz még V. Naszályi Márta, a Párbeszéd első kerületi polgármestere. Nagy András, a DK, Bakos Bernadett, az LMP, Budai Edina, a Momentum és Hidasi Gábor, az MSZP delegáltja, továbbá a Fidesz 4 delegáltja.

A Városfejlesztési, Közlekedési és Fejlesztési bizottságot Cserdiné Németh Angéla elnökli a DK képviseletében. Helyettese Hörcher Dániel lesz a Momentumból. Tag lesz még Szaniszló Sándor XVIII. kerületi MSZP-s és Pikó András VIII. kerületi polgármester, Ráday Mihály, a DK, és Bihal Dávid, illetve Török Zsolt az MSZP delegációjából. Itt 4 fideszes képviselő kap még helyet.

A Tulajdonosi és Gazdasági bizottságot Horváth Csaba zuglói polgármester vezeti, és Élő Norbert DK-s képviselő alelnökli majd. Tagja még Niedermüller Péter erzsébetvárosi és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester mellett Ilyés Márton és Matisz Károly, a Momentum, illetve Kis Miklós a Párbeszéd képviseletében. A Fidesz ide is 4 embert delegálhat.

A Pénzügyi bizottság elnökét és az alelnökét 2 másik tag mellett a Fidesz adhatja majd. A bizottságnak tagja lesz még László Imre újbudai DK-s polgármester, Havasi Gábor, a Momentum budafoki polgármester-jelöltje, V. Naszályi Márta első kerületi polgármester, Marton Levente, a DK, Völgyi Péter, a Jobbik, Czabán Vera, a Momentum és Erdősi Éva, a Párbeszéd delegáltja.

Az ügyrendi bizottságot Szaniszló Sándor, az MSZP XVIII. kerületi polgármestere vezeti majd, a helyettesét, ahogy 3 másik tagot is a Fidesz ad.  De tag lesz Németh Angéla XV. kerületi DK-s, Soproni Tamás VI. kerületi momentumos, és Pikó András VIII. kerületi polgármester. Külsős tagként Komlódi Gábor, a DK és Lukoczki Károly, az MSZP, míg Csonka Krisztián, az LMP delegáltja.

A költségvetési bizottságot a momentumos Soproni Tamás vezeti majd, és az újbudai polgármester, László Imre lesz az alelnök. Tag lesz itt Horváth Csaba zuglói polgármester, Nádasi Tibor és Pál Tibor az MSZP, míg Szijjártó Ákos, a Jobbik és Mihályi Dávid, a Momentum részéről. A Pál Tibor jelölése botrányosnak mondható, ugyanis Pált sokan – például Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester – korrupcióval, a Fidesszel  való összejátszással vádolják. A Fidesz egyébként még 4 tagot delegálhat a bizottságba.

A Közbeszerzési bizottságot fideszes delegált vezetheti majd, és még 3 fideszes tagja lesz. Az alelnöki posztot Déri Tibor újpesti momentumos polgármester tölti be majd. Tagja lesz még Németh Angéla XV. kerületi, Kiss László III. kerületi MSZP-s polgármester. Horváth-Czinger Annamária a DK, Bajor Dávid a Momentum, Veres Gábor az MSZP, míg Büttl Ferenc (a Mérce rendszeres szerzője) a Párbeszéd delegáltja lesz.

A Humán bizottságot Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester vezeti. Az alelnöke Havas Szófia MSZP-s képviselő lesz, aki az 56-os forradalmat gyalázó mondatairól vált országosan ismerté. Tag lesz még László Imre XI. kerületi polgármester, Havasi Gábor, a Momentum fővárosi képviselője, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, külsős tagként pedig Legárd Krisztián, a DK, és Tóth Endre a Momentum delegáltja. Illetve természetesen még 4 fideszes tag.

Összesen a bizottságokba az MSZP 15, a Momentum és a DK 16-16, a Párbeszéd 5, a Jobbik és az LMP 2-2, a Fidesz pedig 32 főt delegálhat. Az igazgatóságokba a Momentum és a DK 10, az MSZP 9, Karácsony 5, a Párbeszéd és a Fidesz pedig 2 főt delegált. Míg a felügyelőbizottságokba az MSZP 8, a DK 7, a Momentum és a Fidesz 6, Karácsony 2 a Párbeszéd pedig 1 főt delegálhatott.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
Olvass tovább!