Libanonban már két hete minden nap hatalmas tömegek vonulnak utcára, hogy az 1990-ben véget érő polgárháború óta az országot irányító politikai elit uralma és a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozzanak. Az ország működése lényegében a tüntetések kezdete óta leállt, a bankok, az irodák, az iskolák zárva tartanak. Szaad Hariri miniszterelnök a növekvő nyomás következtében kedden bejelentette a lemondását.

A tüntetéseket az ún. WhatsApp-adó (a telefonos csevegőprogram ingyenes hanghívásait akarta megadóztatni a kormány) robbantotta ki, ami a kormány megszorító csomagjának volt a része. A csomag a 2020-as költségvetés részeként lett volna bevezetve, azonban a kormány egy héttel a tüntetések kezdete után visszavonta azt. Hariri ezen kívül a szociális kiadások jelentős növelését és a politikusok fizetésének csökkentését irányozta elő, ez azonban nyilvánvalóan nem volt elegendő ahhoz, hogy leállítsa a tüntetéseket.

Vasárnap a tüntetők egy 170 kilométer hosszú élőláncot formáltak, amely Tripolitól Türoszig tartott. Az élőlánc a fővárost, Bejrútot is átszelte, és az országban eddig példa nélküli módon kapcsolta össze a különböző  vallásfelekezetekbe tartozó libanoniakat.

A számos kulturális-vallási törésvonal mentén megosztott országban már az élőlánc előtti megmozdulások is eddig nem látható egységben zajlottak. A BBC múlt heti tudósításában például egy tüntető úgy nyilatkozott, hogy „az emberek rájöttek arra, hogy egy mélyszegénységben élő keresztény egyáltalán semmiben sem különbözik egy mélyszegénységben élő szunnita vagy siíta muszlimtól.”

Ennek ellenére persze nem múltak el nyomtalanul a feszültségek: az ország déli részét uraló siíta katonai szervezet, az Irán által támogatott Hizbulla vezetője, Hasszán Naszrallah többször is egyértelműen kiállt Hariri mellett és ellenezte a lemondását, mivel az szerinte veszélyes hatalmi vákuumot fog eredményezni. Kedden valószínűleg a Hizbulla tagjai és szövetségesei támadtak meg egy bejrúti blokádot, a támadás következtében kialakuló utcai harcot a rendőrségnek kellett feloszlatnia.

Szaad Hariri második ciklusát töltötte miniszterelnökként, miután 2016-ban újra megválasztották. Először 2009 és 2011 között volt az ország miniszterelnöke.

Kérdés, hogy lemondása mennyiben lesz hatással a tüntetésekre, tekintve, hogy a kormány eddigi próbálkozásai semennyire sem csillapították a kedélyeket. A libanoniak már évtizedek óta nélkülöznek, amit csak tovább súlyosbít az ország gazdasági helyzetének romlása és a szíriai háború következtében az országba menekülő több mint 2 millió szíriai befogadása. A teljes politikai rezsim leváltását követelő tüntetőket valószínűleg nem elégíti ki csupán a miniszterelnök lemondása.