Volt min javítaniuk a magyar piacon dolgozó piac- és közvélemény-kutató cégeknek a tavaszi EP-választás eredményei láttán (1. táblázat) ugyanis sokan megkérdőjelezték a cégek által publikált adatok valóságtartalmát és azoknak pontosságát. Akkor a szakma krémje „utolsó pillanatban való átfordulással”, „szavazói kísérletezéssel”, „egymás szavazóinak az elszívásával”, „Dobrev faktorral” „Momentum közösségi oldalon való aktív jelenléttel” magyarázta bődületes tévedését, már, ami az ellenzékben lévő pártok támogatottságát illeti.  A Fidesz-KDNP későbbi eredményeit nagyjából minden szereplő jól saccolta az EP-választás előtti utolsó méréseikben.

Az október 13-i választás előtt lépten-nyomon az egyes kutatóintézetek eredményeiről hallhattunk, mely számok láttán minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb vitát az kérdés generálta a szakmán (és különböző médiaportálokon) belül, hogy vajon nő, vagy éppen ellenkezőleg, csökken a Tarlós István és Karácsony Gergely támogatottsága közötti különbség. 

Nem lehetett könnyű dolga az olvasónak, ha online platformokon megjelenő kutatási eredményekből akarta kideríteni, hogy melyik esélyes lehet a végső befutó 2019. október 13-án. Míg a jobboldali sajtófelületeken rendszeresen előkerülő hangzatos, Tarlós István győzelmét előre vetítő, Karácsony győzelmi esélyeit lekicsinylő, a kihívók városvezetői alkalmasságát megkérdőjelező szalagcímeket olvashattunk, addig a függetlenségüket megőrizni kívánó online sajtótermékek hasábjain egészen más, Karácsony felzárkózását kiemelő, szoros versenyt prognosztizáló, végtelenségig kiélezett küzdelmet előre vetítő címekbe és kutatási eredményekbe futhattunk bele a választások előtti hetekben. Az egészen más eredménysorokkal előrukkoló kutatóintézetek és az általuk publikált adatsorok négy dologban mégis szinte az egész kampány során egy irányba mutattak.

Egyrészről abban jobbára mindenki egyetértett, hogy Tarlós 2019. augusztusban mért 8–10 százalékpontos előnye hétről hétre fokozatosan elolvadt Karácsonnyal szemben. Másrészről, ahogy közeledtünk a bűvös dátum felé, még azok az intézetek (Nézőpont, Századvég) is egyre élesebb, utolsó napokban eldőlni látszó, kiélezett küzdelmet kezdtek jósolni, akik mindvégig biztosan állították, hogy Tarlós István lesz a végső befutó. 

A kutatóintézetek által nagy nyilvánosság számára elérhető adatsorok harmadik közös pontja pedig az volt, hogy a Puzsér Róbertre leadott voksok – bármennyire is próbálták meg azt egyes médiaszemélyiségek és politikusok a kampány 50 napja alatt szinte folyamatosan sugallni – lényegében nem befolyásolták a két fő esélyes közötti mérkőzés végső kimenetelét. 

És negyedszerre, ami talán a legérdekesebb, az intézetek közül egyik sem merte állítani, hogy Karácsony Gergely nevethet a végén.

Ki becsült a legpontosabban?

A kutatóintézetek közül a Republikon egyszer, a Medián és a Závecz kétszer-kétszer, a Századvég és a Publicus egyaránt háromszor, az Iránytű négyszer, az abszolút csúcstartó Nézőpont pedig hétszer (!) kérdezte meg 2019 augusztus vége és október 9. között a budapestieket arról, hogy melyik főpolgármester-jelöltre voksolna.

Az intézetek által közre adott utolsó – legfrissebb – kutatási eredmények a 2. táblázaton olvashatóak, összevetve az október 13-ai tényleges eredményekkel.

Ami talán először feltűnhet az adatsorok láttán, hogy míg Puzsér Róbert és Berki Krisztián támogatottságát többé kevésbé mindegyik intézet jól mérte, addig Karácsony Gergelyt legtöbbször alul, Tarlós Istvánt pedig rendszeresen felülmérték a közvélemény-kutatók az adatfelvételeikben.

Az intézetek közül ezúttal az Publicus Research mért a legpontosabban (zöld színnel jelölve), mely pár nappal a választások előtt közzétett adatsora alapján, a szakmában egyedüliként, biztosan állította, hogy Karácsony teljesen lefaragta hátrányát Tarlóssal szemben, ezen a ponton azonban nem lépett túl az intézet vezető elemzője, talán ő sem gondolhatta, hogy a végén Karácsony lehet a nyertes. Az intézet az utolsó mérésében – mely 606 fő telefonos megkérdezésével, október 3. és 8. között készült – mint, ahogy az később kiderült, közvélemény-kutatók közül szintén egyedüliként (hibahatáron belül), mind a négy főpolgármester-jelölt várható számát jól és pontosan jelezte előre.

A Publicushoz hasonlóan, de annál egy kicsit pontatlanabbul mért ezúttal utolsó méréseikben az Iránytű Intézet, valamint a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet (számaik bézzsel jelölve), melyek ugyan közel voltak mindkét fő-esélyes jelölt később kapott tényleges számaihoz, egy leheletnyivel (pár tizedes különbséggel) mégis hibahatáron kívüli eredményekkel rukkoltak elő az utolsó kutatási eredményeikben. 

A Mediánnál, valamint az Iránytűnél kicsivel pontatlanabbul mért a Závecz ZRT, ill. a Republikon Intézet (számaik kékkel jelölve).

Fontos, hogy a Republikon számai a teljes népességben értendőek (az adatsoron tehát a rejtőzködők és a nem válaszolók is megtalálhatóak). Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy az elemzőintézet egyetlen, főpolgármester-jelölttel foglalkozó adatfelvétele majd egy hónappal a választás előtt készült, szeptember hó elején, így abban több olyan – a válaszadást is befolyásoló – tényező, hatás még nem jelenhetett meg (egészen egyszerűen azért, mert még ezen válaszadást befolyásoló események pl. botrányok, kampánytevékenységek ekkor még nem zajlottak le), ami más, frissebb adatsorral rendelkező intézet számaiban már látszód(hat)ott. A Republikon számaiból mégis arra következtethettünk, hogy a verseny már szeptember elején is kiélezett volt, ahol nüansznyi különbség lehetett a két esélyes jelölt támogatottsága között.

Hasonlóan a Republikonhoz, a Závecz ZRT adatsora is szeptember elején került felvételre, mely valamivel nagyobb, 4 százalékpontos különbséget mért ekkor, Tarlós javára. Az intézet a későbbi hetek során nem állt elő újabb, frissebb méréssel. Szeptember hó első harmadában publikált számaik (Tarlós 49%, Karácsony 45%) a tényleges eredményhez képest 1-2 %-al a megengedett, +/-3,5 %-os hibahatáron kívüliek. Mégis, ha hihetünk annak, hogy Karácsony támogatottsága folyamatosan, egyik hétről a másikra, 1-2 %-al növekedett (melyet méréseikben több intézet is jelzett), könnyen elképzelhető, hogy a Závecz egy tűpontos mérést ad(hat)ott a szeptember elején.

Nem lehet most könnyű jobboldali, kormánypárti megrendelésekből élő intézeteknél (Századvég, Nézőpont) dolgozó elemzőnek lenni. Pláne nem úgy, hogy az önkormányzati választás előtt 24 órával is sziklaszilárdan állították az intézetek szakemberei: elsöprő Fidesz győzelem várható október 13-án, újabb öt évig Tarlós István lesz a főváros vezetője. Aztán a végén a kártyavárként dőltek össze az évtizedek óta bevehetetlenek gondolt fideszes bástyák, Tarlós pedig – annak dacára, hogy több választója volt, mint 2014-ben – 47 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint Karácsony Gergely. 

Hiába rendelkezett a két szóban forgó intézet a legfrissebb adatsorokkal, hiába próbálták többféleképpen feltérképezni Tarlós István ellenfeleinek népszerűségét, alkalmasságát, támogatottságát a budapesti lakosok körében mind a két intézet szisztematikusan mérte felül Tarlóst, miközben Karácsony támogatottságát – publikus méréseikben legalábbis – rendszeresen alulbecsülték.

A Nézőpont – nyilvánosság számára közzétett – kutatásaiban többszörösen óriásit tévedett, a 3. táblázaton az intézet által közzétett adatok (időrendi sorrendben) olvashatóak, Tarlós István és Karácsony Gergely támogatottságán. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a trendeket – vagyis, hogy Tarlósnak nem bővült érdemben a szavazói bázisa, Karácsonynak pedig igen – többé-kevésbé a Nézőpont és a Századvég is rögzítették méréseikben, csupán az eredményeikből született újságcikkek, TV– és rádióbeszélgetések felejtették el ezen tényeket közölni.

Az intézet munkatársai pedig nem bízták a véletlenre; 50 nap leforgása alatt összesen 7 (!) adatfelvételt készítettek, minden túlzás nélkül állítható tehát, hogy a szakemberek folyamatosan szondázták a budapestiek véleményét a főpolgármester-jelöltek népszerűségével kapcsolatban. Csak éppen rosszul. 

Kívánni sem lehetne jobbat, gondolhatták a kutatók, amikor folyamatosan kapták a megbízásokat az adatfelvételekre. Az intézet munkatársai szeptember hónapban abban a szerencsés – és valljuk be – kiváltságos helyzetben voltak, hogy lényegében egy napig sem maradtak adatfelvételi munka nélkül, megállás nélkül (!) adatfelvételeket vezethettek. A választást megelőző hónapban végső soron egy nap sem telt úgy el, hogy budapesti lakosokat ne keresett volna telefonon valamely Nézőpont által megbízott, adatfelvétellel foglalkozó cég munkatársa.

A Nézőpont tévedése számos tényből adódhat; elképzelhető, hogy rosszul kérdeztek, rossz mintavételt alkalmaztak, de az is előfordulhatott, hogy nem képzett adatfelvevőket, kódolókat alkalmaztak. Az is lehet, hogy az adatfelvétellel platformja (telefon) és a megkezdett hívások idejében (pl. 13:00 és 15:00 között) többségében olyan válaszadókat értek el, akik nem reprezentálták jól a budapestiek véleményét. De az is benne lehet pakliban, hogy igenis tudták az intézet elemzői – egyéb köz számára nem publikus kutatások alapján – hogy Karácsony népszerűsége behozta, sőt idővel lehagyhatta Tarlósét, csak éppen – a közvélemény-kutatások választói hatására gyakorolt hatás félelme miatt – a szélesebb közönség számára ezen elemzéseket nem ismertették.

Karácsony a Nézőpont Intézet kutatásaiban, sose közelítette meg 6-8 százalékpontnál jobban Tarlós Istvánt. Ironikus módon az első (augusztus végi) és az utolsó (4 nappal a választások előtti) mérése bizonyult a „legpontosabbnak”. További érdekesség, hogy – a főpolgármesteri tevékenységét a napokban megkezdő – Karácsony és Tarlós október 13-án kapott tényleges számaitól kivétel nélkül minden mérésében jócskán eltérő számokról írt az intézet kutatási jelentéseiben. 

Míg Karácsony támogatottságát egyszer sem taksálta feljebb 43 százaléknál, addig Tarlóst rendszeresen az 50 százalékos álomhatár közelében, vagy jóval afölött (pl. szeptember közepi mérések) mérte a kutatásokokban gazdag intézet. A két jelölt közötti legnagyobb különbséget (18 százalékpontnyi) egyébként pont akkor mérték az intézet munkatársai, amikor Karácsonyról kiszivárgott hangfelvétel volt a slágertéma a budapesti kampányban. Tarlós István reputációját megtépázó, megafonos akciójának hatása a Nézőpont adataiban (szeptember elejei kutatások) a két jelölt támogatottságán nem látszódnak. 

Ahogy arra már korábban, itt a Mércén megjelent cikkemben,  felhívtam a figyelmet, ismételten leszögezendő, hogy a Nézőpont Intézet adatai nem reprezentálják a budapestieket lakosságeloszlás szerint, ami bőven felvet kutatásmódszertani aggályokat. Könnyen elképzelhető tehát, hogy egyes városrészek lakói alkalomadtán, vagy, ami kutatási szempont szerint még rosszabb, rendszeresen felül, ill. alulreprezentálódtak a Nézőpont mintáiban. A gyakorlatban ezt úgy érdemes elképzelni, hogy egyes kerületek lakóinak nagyobb lehetett az esélye, hogy bekerüljön a mintába, mint más kerületekben előknek, így pl. elképzelhető, hogy az adatsorokban konzekvensen azoknak a válaszadóknak jelenhetett meg a véleményük, akik inkább kormánypárti és inkább Tarlós támogató kerületekben éltek az adatfelvétel pillanatában és azok a Karácsony-párti szavazók, akik más városrészek, kerületek lakói, eleve – mintavételi hiba következtében – konzekvensen kiszorultak a mintából.

A Nézőpont – az itt idézett piac-és közvélemény-kutató cégek közül egyedüliként – egy „innovációt” is eszközölt az adatfelvételeiben, mely elképzelhető, hogy ronthatott az intézet által publikált adatok megbízhatóságán. 

Történt ugyanis, hogy míg az első kutatásukban (augusztus vége) versenytársaihoz hasonlóan, „Melyik főpolgármester-jelöltre szavazna, ha most vasárnap lennének az önkormányzati választások?” kérdést tette fel, addig a későbbiek során kicserélte eredeti kérdését és előbb „Amennyiben Tarlós István, Karácsony Gergellyel és Puzsér Róberttel mérkőzne meg a 2019-es önkormányzati választásokon, Ön kire szavazna?”, majd – ahogy bővült a jelöltek listája – a kérdést az alábbiak szerint módosította: „Amennyiben Tarlós István, Karácsony Gergellyel és Puzsér Róberttel és Berki Krisztiánnal mérkőzne meg a 2019-es önkormányzati választásokon, Ön kire szavazna?”– mely kérdést egészen az utolsó adatfelvételig meg is tartott. 

A kérdés 1.0-ás változata lényegében hasonlóan – nevek nélkül, tisztséget megnevezve, objektív módon, sugalmazást elkerülve, kihívókat nem összemosva – kérdezett az intézet, mint a többi kutatóintézet. Ezért is érthetetlen, hogy miért, vajon milyen megfontolás(ok) állhattak a kérdés későbbi megváltoztatása és lerontása mögött. Bízzunk benne, hogy egyszer erre a kérdésre is választ kapunk. 

A meglepő eredmények láttán meg is indult a válságkommunikáció. A Fidesz volt kampányfőnöke a minap a fővárosban élő külföldi állampolgárokat, a magukat elemzőnek gondolók pedig lépten-nyomon – a Fideszből időközben kilépő – Borkai „faktorról” beszélnek, mint két olyan – fő magyarázó erővel bíró – hatás, mely a Fidesz nemvárt budapesti és egyes vidéki városokban elért kudarcát hivatott magyarázni. 

Borkai botránya feltehetőleg tényleg jól jött az ellenzéknek (erről bővebben itt), de hiba volna azt állítani, hogy az újraválasztott győri polgármester ügye dönthette el a billegő települések és a kerületek sorsát.

Ahhoz ugyanis, hogy biztosan tudjuk, hogy valóban Borkai ügye okozta volna a Fidesz nem várt meggyengülését, szükségünk volna egy olyan hatáselemzésre, mely csakis kizárólag az újraválasztott győri polgármester személyével, és az ő egyes-egyedüli, a különböző választókerületekben a későbbi választásra gyakorolt hatásával foglalkozna.

Ezt jelen tudásunk és a rendelkezésünkre álló adatsorok hiánya miatt lehetetlen megmondani.

Ahhoz ugyanis, hogy kiderítsük, hogy valóban volt-e, és ha volt, milyen irányban hatott Borkai ügye a szavazók pártpreferenciáiban, valamint a későbbi választásukban ez hogyan mutatkozott meg, egyrészt szükségünk volna egy olyan adatsorra, mely folyamatosan (nagyjából napi rendszerességgel) monitorozta Borkai és az összes többi – választókerületekben indult – jelölt (!) népszerűségét, mind a botrány előtt, mind a botrány utáni időszakban. Tehát első lépésben szükségünk volna egy időben hosszabban tartó adatsorra, mely felméri a választásra jogosultak preferenciáinak időbeli alakulását, valamint azt, hogy Borkai ügyéről hallottak-e egyáltalán, mit gondolnak róla és, hogy végső soron befolyásolta-e a választásukat. Az ilyen kutatásokból megkapott eredmények talán közelebb vihetnének minket a kérdés megválaszolásához. Addig, amíg ez a szisztematikus és rengeteg forrást igénylő kutatás nem történik meg, inkább tűnik ez a magyarázat egy politikai kommunikációs panelnak, mint komolyan vehető érvnek.

A budapesti kerületek (pl. I., XI. kerület) mellett Magyarországon számos településen (pl. Szekszárd, Pécs) gyökeres átrendeződés zajlott le az október 13-ai választások következtében a közgyűlés összetételét és a városokat vezető polgármesterek személyét (pl. Szombathely, Göd, Eger) illetően. Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy ezeken a valóban sokak által nem várt választási eredmények milyen hatások összessége miatt alakultak úgy, ahogy, rengeteg elemzésre lesz még a jövőben szükségünk. Mindenesetre a „Borkai-faktor” egy lehet azon millió tényező közül, mely a most látott eredményeket (is) okozhatta, a botrány hatását azonban felnagyítani, utólagos mérésekkel teljesen félremagyarázni nem szerencsés, sőt egyenesen a szakmához nem méltó lépés.