Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trócsányi „alkalmatlan”, „hazug”, és korrupt, ezért bukott meg az ellenzéki pártok szerint

Ez a cikk több mint 4 éves.

Trócsányi Lászlót ma elbukta biztosi jelölésének első körét az Európai Parlament jogi bizottságában, ahol leszavazták a biztosi jelölésére tett indítványt, jogi összeférhetetlenség miatt a volt igazságügyminiszter ügyvédi megbízásai okán. A hírre délután több ellenzéki párt is közleményben, sajtótájékoztatón reagált, kiemelve, a szerintük „korrupt” volt igazságügyminiszter eleve nem volt alkalmas a bővítési biztosi posztra, amelyre az Európai Néppárt jelölte.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője közleményében azt írta:

„Trócsányi László bukása az Európai Parlament szakbizottságában több mint súlyos. Nem egyszerűen az illiberális állam jogi főépítésze bukott el személyesen, hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egészét gáncsolták el Európában.”

A politikus ehhez hozzátette,

Ursula von der Leyen várhatóan új biztosjelöltet fog kérni a magyar kormánytól. Ha így lesz, Orbánék akkor cselekednének felelősen, ha egy olyan személyt jelölnének helyette, akinek neve nem forrott egybe az illiberális állam kiépítésével és aki vállalja a közös európai értékeink képviseletét.”

Sajtótájékoztatón reagált a Demokratikus Koalíció is a történtekre. Barkóczi Balázs, a párt szóvivője elmondta, az ellenzéki párt szerint nem egyedül Trócsányi „hanem a NER is megbukott” a mai napon:

„Trócsányi László korrupt, ezért még a startvonalra sem engedték állni”.

-hangsúlyozta a szóvivő.

Dobrev Klára, a párt EP képviselője és az EP egyik alelnöke Facebookon úgy kommentálta Trócsányi leszavazását, hogy az Európai Parlament a lépéssel „megvédte közös értékeinket.”

Az LMP ugyancsak közleményben reflektált a mai, brüsszeli eseményekre. a zöld párt ugyancsak arra hívta fel az emberek figyelmét, ők már többször hangsúlyozták „alkalmatlannak” és a „nemzeti érdekek ellen cselekvőnek tartják Trócsányit, és az EP JURI bizottságának mai döntése ezért szerintük is helyes volt.

Felháborítónak tartjuk továbbá, hogy mivel Trócsányi elhallgatta az EP bizottság elől ügyvédi irodájának állami megbízásait, csak tovább rontotta Magyarország amúgy sem rózsás EU-s megítélését. Határozott álláspontunk, hogy a volt miniszternek le kell mondani a jelöltségről, vagy ha semmi tisztelet nem maradt a hazája iránt, akkor vissza kell vonni a jelöltségét. Elvárjuk továbbá Trócsányi Lászlótól: adjon magyarázatot a bizottság előtti titkolózásra.”

-tették hozzá.

A jogi bizottság október 1-én tart újfent megerősítési szavazásokat, de a mai bizottsági ülésen vizsgálták a biztosjelöltek összeférhetetlenségi ügyeit, Trócsányi pedig nem ment át ezen a szűrőn.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán