Sajnos azt tapasztaltuk, hogy számos tévhit terjed a jogszabályokkal kapcsolatban mind a bérbeadók, mind pedig a bérlők körében. Összefoglaltuk azokat a kérdéseket, amik nagyon gyakran fordulnak elő albérletkereső csoportokban.

Tévhit: A bérbeadó eldöntheti, hogy hozzájárul-e a bérlő lakcím-bejelentéséhez

A lakcímbejelentés törvényi kötelezettség, nem választás kérdése.

Annak, aki kiadja a lakását, nincs joga megtagadni, hogy a bérlő a lakcímnyilvántartásba bejelentse a bérlet címét.

A lakcímet bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni. Ha a lakásbérleti szerződést két tanú is aláírta, tehát „teljes bizonyító erejű magánokiratnak” minősül, akkor nincs szükség arra, hogy a tulajdonos külön még a lakcímbejelentő lapot is aláírja. Bővebben itt olvashatsz a lakcímbejelentésről.

Jogszabály: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. §

Tévhit: Ha a bérlő bejelentkezik a lakásba, az önmagában feljogosítja a lakás használatára

Fontos, hogy a lakcímbejelentés nem keletkeztet semmilyen jogot a lakásra. Attól tehát, hogy valakinek van érvényes lakcímkártyája egy címre, nem lesz jogosult használni a lakcím szerinti lakást. Ez fordítva is igaz. Attól, hogy valaki nincs bejelentkezve vagy éppen kijelentik a lakcímnyilvántartásból, még lehet joga a lakást használni. Különbség van tehát a lakcím és a jogcím között! A jogcímet, tehát a lakás használatához való jogot tulajdoni lappal, szerződéssel vagy akár bírósági, hatósági határozattal lehet igazolni.

Tévhit: Ha a bérlő bejelentkezik a lakásba, a tulajdonosnak adóznia kell utána

Ahogy a lakcímnyilvántartás nem keletkeztet jogot a lakásra, úgy adófizetési kötelezettséggel sem jár. A lakcímnyilvántartásból nem lehet megállapítani, hogy milyen jogcímen lakik valaki a lakásban. A lakcímmel rendelkező lakó lehet bérleti díjat fizető bérlő, a tulajdonos engedélyével a bérlő által befogadott hozzátartozó vagy akár ingyenesen ott lakó szívességi lakáshasználó is.

A lényeg tehát, hogy a lakcímnyilvántartásból nem vonható le semmilyen kötelezettség a tulajdonos jövedelmi helyzetére, bevételeire, így az adófizetési kötelezettségére sem.

Tévhit: A tulajdonos jogosan érdeklődik a leendő bérlő foglalkozása, családi állapota, családalapítási tervei után

A tulajdonos azért, hogy megbizonyosodjon a leendő bérlő fizetési képességéről, kérhet a bérlőtől kauciót (vagyis óvadékot), illetve kérheti, hogy mutasson be számára valamilyen okiratot, ami igazolja, hogy rendelkezik jövedelemmel. Ez lehet a NAV-tól vagy a munkáltatótól igényelt igazolás vagy akár olyan személytől is nyilatkozat, aki a bérlőt anyagilag támogatja, eltartásáról gondoskodik.

A tulajdonos azonban nem szabhatja a bérleti szerződés megkötésének feltételeként, hogy a leendő bérlő beszámoljon családi állapotáról, párkapcsolatáról, családalapítási terveiről, mivel ezek nem tartoznak a szerződés tárgyához. A bérleti szerződésben a tulajdonos pontosan meghatározhatja, hogy hányan lakhatnak legfeljebb a lakásban, valamint hogy ki lakhat akár bérlőként, akár együttlakóként a lakásban. Ehhez szükségtelen a leendő bérlő magánéletének megismerése.

Szintén nem teheti függővé a bérleti szerződés megkötését a lakáshirdetésre jelentkező foglalkozásától, mivel ez nem tartozik a szerződéshez.

Azok a tulajdonosok, akik a szerződés megkötését ilyen információk megadásától teszik függővé vagy valakivel azért nem kötnek szerződést, mert a leendő bérlő párkapcsolatban él, gyermekvállalást tervez vagy bizonyos foglalkozással rendelkezik, megsértik az egyenlő bánásmód követelményét és panasz esetén akár bírságra is számíthatnak. A bírság összege 50 ezer forinttól 6 millió forintig terjedhet.

Jogszabály: az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 5. § a) pont, 17/A. §

Tévhit: Gyerekes családot nem lehet kilakoltatni

Magyarországon semmilyen jogszabály nem zárja ki, hogy gyerekes családnak felmondjanak vagy kilakoltassák őket.

Súlyos tévedésben vannak tehát a bérbeadók, akik a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmára hivatkozva nem merik kiadni lakásukat.

Azok a tulajdonosok, akik ilyen indokra hivatkozva nem adják ki gyermekes családoknak lakásukat, megsértik az egyenlő bánásmód követelményét és panasz esetén akár bírságra is számíthatnak. A bírság összege 50 ezer forinttól 6 millió forintig terjedhet.

A Város Mindenkié csoport és az Utcajogász törvényjavaslattal próbálta elérni, hogy a gyermekes családok kilakoltatása esetén az önkormányzatnak kötelessége legyen a kilakoltatott család elhelyezésének megoldása. Ez a megoldás nem csak a gyermekes családokat segítette volna, hanem a lakástulajdonos érdekeit is védte volna.

Jogszabály: az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 5. § a) pont, 17/A. §

Tévhit: Kilakoltatási moratórium alatt senkit nem lehet kilakoltatni

November 15. és április 30. között a végrehajtók nem foganatosítják a lakáskiürítéseket. Ez az ún. téli kilakoltatási moratórium.

A téli kilakoltatási moratórium azonban nem terjed ki mindenkire, így télen is sor kerülhet a kilakoltatásra, ha:

• a lakó önkényesen foglalta el a lakást,
• a lakót a lakáskiürítési eljárásban a végrehajtó már rendbírsággal sújtotta,
• a lakónak egyébként van más beköltözhető ingatlana,
• a tulajdnonos a moratórium alatt a lakó elhelyezéséről gondoskodik, vagy
• a tulajdonos valószínűsíti, hogy lakhatása a lakás kiürítése nélkül más módon nem lenne biztosított. Ez a szabály természetesen cégekre nem vonatkozik, csak emberekre.

Jogszabály: a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 182/A. §

Tévhit: A közjegyző előtt kötött szerződésekre nem vonatkozik a téli kilakoltatási moratórium

A közjegyző előtt kötött szerződésekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az ügyvéd közreműködésével vagy két tanú aláírásával kötött szerződésekre. Az egyetlen különbség, hogy a közjegyzői okiratba foglalt szerződés megszűnését követően a bérbeadónak nem kell lakáskiürítési pert indítania a lakó ellen, elég mindössze végrehajtási eljárást indítania.

Jogszabály: a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 10. § b) pont, 23/C. §, 182/A. §

Tévhit: Ha a lakó szabályszerű felmondás ellenére nem költözik ki, a rendőrség kilakoltatja

A rendőrség csak a bírósági végrehajtó által folytatott, törvényes eljárásban vehet részt. A rendőrség tehát nem nyújt segítséget kilakoltatáshoz, csak akkor, ha erre hivatalos végrehajtói megkeresést kap. Ha a volt bérlő nem költözik ki határidőben a lakásból, akkor a rendőrség a tulajdonos hívására, feljelentésére nem fog kimenni a lakáshoz és intézkedni. Ha kimenne, az olyan lenne, mintha bármely más szerződéses jogvita (pl. ha online vásárolt porszívó nem működik és a fogyasztó szeretné kicserélni, de az előadó vonakodik ezt megtenni)  esetén a rendőrség döntene a kérdésben.

Jogszabály: a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 5. §