Utoljára 2017-ben jártam Barcelonában, éppen két évvel azután, hogy a társadalmi mozgalmakból és progresszív pártokból alakult Barcelona en Comú győzött az önkormányzati választáson, és ezzel Ada Colau lehetett a város polgármestere.[1]
Akkor a Fearless Cities (Városok félelem nélkül) elnevezésű konferencián jártam, ahol a világ minden tájáról érkező aktivisták a municipalizmus jelentéséről és arról tanultak, hogyan lehet a barcelonai tapasztalatokat máshol is alkalmazni. Mindannyian azért voltunk ott, hogy megtudjuk, hogyan lehet az emberhez méltó lakhatásért, az elérhető tömegközlekedésért és megfizethető közszolgáltatásokért, valamint a nők és kisebbségek egyenjogúságáért küzdő mozgalmakkal betörni a politika színterére.
2019 tavaszán ismét visszatértem Barcelonába, hogy tanúja lehessek a következő nagy megmérettetésnek: meg tudja-e tartani Ada Colau és csapata a történelmi jelentőségű körülmények között megszerzett, vezető politikai helyét.
A látogatásra a Barcelona en Comú nemzetközi bizottságának szervezésében megvalósult La BrigAda program keretében került sor (a név a spanyol polgárháborúban fontos szerepet játszott nemzetközi brigádokat idézi), amely a világ minden tájáról hívott aktivistákat, szimpatizánsokat, társadalomtudósokat, közéleti embereket, művészeket és politikusokat, hogy támogassák az újraválasztási kampányt.
A csatlakozásnak számos formája volt lehetséges: voltak, akik egy közel 200 nemzetközileg elismert közéleti személyiség által aláírt nyílt támogató levelet írtak alá; volt, aki videóüzenetben, illetve Twitter, Facebook vagy Instagram posztban támogatta Adát és csapatát. És kb. 50 ember döntött úgy Budapesttől Bejrúton át Cape Townig, hogy személyesen is részt vesz a kampány utolsó hetén (Magyarországot Balogh Samu várostervező és én képviseltük).
Barcelona alulnézetből
Először a Can Batlló nevű közösségi központba látogattunk el, amely egy hatalmas elhagyott gyár területén található, és amelynek közösségi használatát hosszú évek óta követelték a helyi lakosok. A Barcelona egyik külső negyedében emelt épületet tüntetések, aláírásgyűjtések, közvetlen akciók, és végül a foglalással való fenyegetés után, 2011-ben engedte át használatra az önkormányzat a helyi lakosoknak. Az épület átadása egybeesett az Indignados vagy 15M (Democracia real ya) néven ismertté vált antikapitalista mozgalom elindulásával, amit a Barcelona en Comú és más hasonló spanyolországi municipalista mozgalmak fontos kiindulópontjának is tekintenek.
A gyárépületeket a lakosok felújították, és benne ma többek között könyvtár, nyomda, faműhely, színházterem, cirkuszi gyakorlótér, mászófal és közösségi kert is helyet kapott.
A Can Batlló működtetésének központi eleme a közösségi önigazgatás. Ennek jegyében sikerült megegyezést kötni az Ada Colau vezette önkormányzattal, hogy miközben az épületek önkormányzati, azaz köztulajdonban maradnak, azokat 30 évre közösségi használatba adják a helyi lakosoknak (amit aztán 10 évente meg lehet újítani). Ezzel középtávon biztosan meg lehet akadályozni a terület privatizációját, és biztosítani azt, hogy az épületek közösségi célokat szolgáljanak.
A központ működtetésében összesen kb. 350 helyi lakos vesz részt önkéntesként, akik különböző munkacsoportokban és bizottságokban, valamint plenáris gyűléseken dolgoznak együtt és hoznak konszenzuson alapuló döntéseket.
Ezután a PAH (Plataforma de Afectados por la Hipoteca) nevű szervezetet látogattuk meg, amely 2009-ben alakult a banki hitelkárosultak önszerveződő csoportjaként, és ma is erős és jól szervezett mozgalomként lép fel a kilakoltatások ellen (legyen az bedőlt hitel, lakbérelmaradás vagy egyéb más ok miatt).
A csoport egyik alapítója Ada Colau volt, aki éppen a lakhatási jogokért végzett munkája nyomán vált ismertté nemcsak Barcelonában, hanem az egész országban. Bár ma a PAH teljesen függetlenül működik mind a Barcelona en Comú-tól, mind az önkormányzattól, nem véletlen, hogy a lakhatás mindvégig központi témája a volt a 2014-es és a 2019-es polgármesteri kampánynak és az önkormányzat konkrét intézkedéseinek is. [2]
Most a PAH munkáját végre a gyakorlatban is volt lehetőségünk megnézni, ottlétünk során ugyanis több kilakoltatás-ellenes akciót hajtottak végre, és az egyiken részt tudtunk venni. A belvárosban található lakás egy ingatlangazdálkodásból élő magánember tulajdona egy olyan házban, amelyet fel akarnak újítani, és ezután a lakásokat új bérlőknek – feltehetően drágábban – kiadni. A barcelonai önkormányzat egyébként az elmúlt években számos olyan intézkedést fogadott el, amelyek egyre kevésbé teszik indokolttá az élőláncok szervezését vagy a radikálisabb fellépést egy-egy kilakoltatásnál, így a PAH szerepe egyre inkább amolyan biztonsági tartalékként fogható fel – ha mégsem működnének a hivatalos utak.
Az aktivisták 9 óra körül gyülekeztek a ház közelében, és még egyszer utoljára egyeztettek az érintett családdal. Az először 10 fős támogató csoport lassan 30 főre nőtt, ahogyan megérkeztek a szomszédok a házból és a környékről is. Egy aktivista elállta a ház bejáratát, hogy az érintetteken (és természetesen a ház lakóin) kívül senki ne tudjon bejutni.
Ezután 9:30 körül megérkezett egy négy fős ún. bírósági bizottság, akiknek az volt a dolga, hogy megállapítsák, végrehajtható-e a gyakorlatban a kilakoltatás, amelyről bírói döntés született. A helyszínen volt még a tulajdonos két képviselője, az önkormányzat családsegítő központjának és lakhatási osztályának munkatársai, egy orvos, valamint két-három rendőr. Az orvos szerepe az volt, hogy megállapítsa, valóban mentálisan sérült-e a család egyik tagja, ami az egyik legerősebb érv volt a kilakoltatás ellen. A családsegítő munkatársának a dolga az érintett család támogatása, valamint az elhelyezés megszervezése hajléktalanszállón vagy bérelt szálláson abban az esetben, ha megtörténik a kilakoltatás.
Szintén az utóbbi időben foglalta rendeletbe a barcelonai önkormányzat, hogy magántulajdonban lévő lakásból történő kilakoltatás esetén az önkormányzatnak felelősséget kell vállalnia az érintettek elhelyezéséért (intézményi, banki vagy céges tulajdon esetén a tulajdonosnak is hozzá kell járulnia a család elhelyezéséhez).
Számomra azért volt különösen fontos ennek a gyakorlatban történő megtapasztalása, mert A Város Mindenkié csoportban évek óta küzdünk azért, hogy Magyarországon is elfogadjanak egy ehhez hasonló, a gyermekes családok elhelyezésének kötelezettségét tartalmazó törvénymódosítást. A lakásosztály munkatársa annak a SIPHO programnak a keretében volt jelen, amelyről korábban már az Utcajogász honlapján is hírt adtunk, és ami Ada Colau önkormányzatának egyik legfontosabb intézkedése volt a lakhatás területén. Ennek lényege, hogy az önkormányzat közvetítő szerepet vállal a tulajdonosok és a kilakoltatással fenyegetett emberek között, hogy segítsen mindenki számára megfelelő megoldást találni.
A konkrét esetben az orvosi vizsgálat (amely megállapította a családtag mentális betegségét), valamint a minden jelenlévővel hosszasan lefolytatott egyeztetés után a bírósági bizottság úgy döntött, hogy a kilakoltatást elhalasztja. Annak érdekében, hogy a család minél hamarabb megfelelő helyre kerüljön, és a tulajdonos is átvehesse a tulajdonát, a családsegítő munkatársa azonnal elindította a szociális bérlakás igénylést (a szociális bérlakások aránya Barcelonában még a budapesti, sőt az magyarországi átlagnál is alacsonyabb, kb. 1,5%).
A PAH-aktivisták beavatkozására tehát nem volt szükség, mert a hivatalos eljárások és az emberiességi szempontok elegendőnek bizonyultak a helyzet átmeneti megoldására. Ezzel együtt úgy láttam, hogy jelenlétük mindenképpen nyomást jelentett a hatóságokra.
Utolsó helyszíni látogatásunkat a Can Masdeu nevű mezőgazdasági közösségbe tettük, amely Barcelona közelében, egy nemzeti park területén található. A közösséget kb. 20 évvel ezelőtt alapították anarchista aktivisták, és a korábban leprakórházként működő épületeket foglalással szerezték meg. Korábban nagyon sok összetűzésük volt a rendőrséggel és a hatóságokkal, akik folyamatosan próbálták őket kilakoltatni – egyelőre sikertelenül. Jelenleg alapvetően békés a viszonyuk a hatóságokkal.
A Can Masdeu egy részben önfenntartó közösség, ahol kb. 50 ember lakik, de sokkal többen – főleg a környék lakói – használják a hegyoldalban kialakított közösségi kerteket. A lakhatáson és a mezőgazdasági termelésen kívül egy közösségi központ és egy kávézó is működik itt. Ez a közösség is az önigazgatás elvei szerint működik, döntéseiket különböző gyűléseken és munkacsoportokon közösen hozzák. A tagoknak a lakhatásért és a közös étkezésekért cserébe minden hónapban egy jelképes összeget kell befizetnie a közös kasszába, illetve minden itt lakónak kötelező közösségi munkát is végeznie.
Az elmúlt négy év
A Barcelona en Comú 4 évvel ezelőtti győzelme hatalmas meglepetést okozott. Akkor még a régi szocialista baloldalt kellett legyőzniük, hogy hatalomra kerülhessenek, ebben az évben viszont a legnagyobb kihívójuk az Esquerra Republicana de Catalunya, amely a katalán függetlenségért küzdő baloldalias párt. Ennek a pártnak a megerősödése erősen összefügg azzal, hogy 2 éve a spanyol kormány erőszakkal verte le a katalán függetlenedési törekvéseket.
Noha a Barcelona en Comú is kiáll Katalónia autonómiájáért, a párt nem képviseli a keményvonalas szeparatizmust, és törekvései inkább a baloldali, feminista és zöld követelések köré csoportosulnak. Vagyis munkájuk kevésbé a nemzeti/etnikai identitás köré épül, és elsősorban az osztályhelyzetből következő egyenlőtlenségek ellen küzdenek. Ahogyan a szervezet egyik aktivistája fogalmazott: mi nemcsak Katalónia függetlenségéről szeretnénk népszavazást tartani, hanem például arról is, hogy Barcelonában a vízszolgáltatás a magáncégektől visszakerüljön az önkormányzathoz – ezt azonban nem minden magát baloldalinak valló párt támogatja a városi közgyűlésben.
Az elmúlt négy évben a Barcelona en Comú sok olyan kezdeményezést indított el, amely egy egyenlőbb és sokszínűbb város irányába mutat. Természetesen vannak a szervezetnek és a polgármesternek is kritikusai, akik szerint az ígéreteiknek messze nem tettek eleget, ami részben annak is köszönhető, hogy kisebbségben voltak a képviselő-testületben és így sokkal lassabban, és sokkal több kompromisszummal tudtak csak előre haladni. Íme egy rövid és nagyrészt a barcelonai szállásadónk által inspirált lista a Barcelona en Comú eredményeiről az elmúlt négy év kormányzása alatt.
Fenntarthatóság: az elmúlt években jelentős mértékben nőtt a biciklisávok és bicikliutak, és így a kerékpárral közlekedők száma is. Sikerült elfogadtatni egy már nagyon régen tervezett villamospálya építését is Barcelona főútján. Fontos fejlesztések történtek azoknak a városrészeknek a tömegközlekedéssel való ellátásban, amelyek korábban ebből nagyrészt kimaradtak. Az ún. szuperblokkok kialakításának felgyorsítása: ezek lényegében egy-egy kisebb negyedben a forgalom csökkentését vagy az autók teljes kizárását és a terek visszaadását jelenti a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. A barcelonai városháza a külső megbízókkal kötött szerződéseit felülvizsgálta és most már többségében csak a fenntarthatóság elveit a gyakorlatban is alkalmazó cégekkel és szervezetekkel van üzleti kapcsolatban.
Lakhatás: a már említett lépéseken túl, noha nem sikerült jelentősen növelni az önkormányzati bérlakások számát, elindult néhány innovatív lakásszövetkezeti projekt. Elfogadták azt a helyi rendeletet, amely minden új lakásépítésnél kötelezővé teszi, hogy az épített lakások 30%-át megfizethető áron adják bérbe.
Feminizmus: Ada Colau megválasztása és a nemi egyenlőség elvének bevezetése az önkormányzat működésében egészen újfajta beszédmódot és megközelítést jelent a katalán és spanyol politikában.
Menekültek befogadása: az önkormányzat nyitott, befogadó városként lépett fel, ahol nem elutasítják, hanem szeretettel várják a menekülteket. Noha a menekültügyi eljárások nem városi hatáskörbe tartoznak, a közbeszédet és hangulatot erősen meghatározta ez az elvi állásfoglalás, és nemrég külön program indult kiskorú menekültek befogadására.
Turizmus: az önkormányzat elkezdte visszaszorítani az olyan tömeges – és sokszor illegális – lakáskiadásra építő vállalkozásokat, mint az AirBnB, amelyeknek a jelenléte az évi kb. 30 millió turistát fogadó Barcelonában súlyosan növeli a helyi lakbéreket is. Az intézkedések hatására kb. 5000 illegális – vagyis nem adózó – turista lakást zártak be.
Állampolgári részvétel: Madridban és Barcelonában is működik egy Decidim névre hallgató részvételi rendszer, amelynek segítségével a lakosság szinte bármely téma közös megvitatását kezdeményezheti. Ez a nyílt forráskódú online platform lehetővé teszi a lakossági javaslatok, ötletek és projektek megfogalmazását, valamint ezekhez a támogatók gyűjtését. Barcelonában például ennek a rendszernek a segítségével írták meg a város új stratégiai tervét.[3]
Kampány a polgármesterségért
A Barcelona en Comú négy évvel ezelőtt elsősorban a közösségi média és a rengeteg köztéren tartott közösségi gyűlés segítségével mozgósította a választókat. [4]
A jelenlegi katalán politikai helyzetben viszont egyértelműnek tűnt, hogy ennél a választásnál még a korábbinál is szélesebb eszköztárt kell bevetni a választók mozgósítására. Ezért a Barcelona en Comú 2018-tól kezdve tapasztalt amerikai baloldali aktivistáktól kezdett el tanulni az ajtóról-ajtóra kopogtatás módszertanáról, amely bár Magyarországon viszonylag bevett megközelítés, ebben a kampányban a tömeges használata új elemként jelent meg. Végül a Barcelona en Comú aktivistáinak összesen 26 ezer ajtón sikerült bekopogtatni a szervezet által legfontosabbnak tartott negyedekben az összesen 1,6 milliós városban.
A kreatív mozgósítás – amikor az ügy támogatói tulajdonképpen a mozgalom sétáló hirdetőoszlopaivá válnak –, erősen jellemző a Barcelona en Comú működésére, ahogyan azt a mostani kampány mozgósító videója is mutatja.
A gyűléseken kívül a BrigAda tagjai részt vettek kopogtatásban, szórólaposztáson és plakátozásban is. A szervezet a plakátok kirakásánál is tudatosan azokra a kevésbé tehetős városrészekre koncentrált, ahonnan a választóikat elsősorban várták és az aktivisták még a kampánycsend előtti utolsó órákban is tömegesen járták a külső kerületeket, hogy minél több toborzó kép kerülhessen ki.
A régivonalas szocialisták, a köztársasági baloldal és a Barcelona en Comú szavazatszámai folyamatosan fej-fej mellett haladtak az este során, de végül az Esquerra Republicana 4500 szavazattal többet kapott, mint a Barcelona en Comú, amely másodikként összesen 156 ezer szavazatot kapott. Végül az Esquerra Republicana és Ada pártja 10-10 főt küldhetnek az összesen 41 fős közgyűlésbe, a szocialisták pedig 8 képviselővel a harmadik helyre szorultak.
Ada az eseményt lezáró beszédében felhívta a figyelmet, hogy számára az a legfontosabb, hogy Barcelonában a baloldali erők győztek, és a tárgyalások alatt is a 3 baloldali erő összefogását szorgalmazta. Ez végül nem sikerült, mert a szocialisták és az ERC kölcsönösen megvétózták egymást, ezért a Barcelona en Comú megszavaztatta a tagságát, hogy 1) a köztársasági baloldallal összefogva támogassák Ernest Maragall polgármesterségét vagy pedig 2) a szocialistákkal összefogva ragaszkodjanak Ada polgármesterségéhez.
A tagság az utóbbi mellett döntött, egy következő körben pedig azt is megszavazták, hogy Colau elfogadhassa egyik legfontosabb ellenfele, a volt francia kormányfő, Manuel Valls szavazatát, feltételek nélkül. Így végül a „szeparatisták” hatalomra kerülését ellenző Valls választási koalíciója 3 vokksal járult hozzá, hogy június 15-én Ada Colau megkezdhette második mandátumát, ezúttal is kisebbségben, mint 2015-ben.
Ami számomra különösen lenyűgöző volt ebben a kampányban az az, ahogyan a súlyos üzenetek és a folyamatos társadalomkritika mellett is sikerült a szervezetnek megtartania az emberi oldalát: a barátságot, a vidámságot, a zenét és az általánosan jellemző biztató és bátorító hangulatot mind a politikusok, mind a támogatók részéről. Ugyanezzel a szeretettel és nyitottsággal fogadtak minket, nemzetközi résztvevőket is – ami egy ilyen intenzív kampány kellős közepén különösen fantasztikus teljesítmény.
Noha természetesen elképzelhető, hogy szinte minden politikai színtér jobban fest a kívülállók szemszögéből, mint belülről nézve, de az tagadhatatlan, hogy a Barcelona en Comú kampányeseményein még úgy is öröm volt részt venni, hogy mindennek kb. csak a felét értettem. Ezekben a terekben a politika nem egy messzi, idegen, komor vagy éppen unalmas dolognak tűnt (amely érzés itthon sajnos minden igyekezetem ellenére is sokszor elfog…), hanem valami olyasminek, aminek én is részese lehetek, ahol örömmel látnak és ahol a közös értékek hangoztatása nemcsak demagógia, de valódi gyakorlat is.
Ha néhány kulcsszóban kellene megfogalmaznom, hogy mit tanultam a Barcelona en Comú elmúlt 5 évéből, akkor ezt emelném ki: ambíció, bátorság, szervezettség és közösség.
Ambíció arra, hogy ne csak próbálkozzunk, hanem győzzünk is. Bátorság arra, hogy akár nem a legnépszerűbb, de annál haladóbb üzenetekkel is előálljunk. A kampány és a mozgósítás szervezettsége, ahol adatok és számítások alapján, jól felépítve és összehangolva dolgozik mindenki. Közösség: amikor egy kampányban vagy mozgalomban nem egy elitcsapat dolgozik, hanem az „utca embere” is a sajátjának érzi, és van lehetősége bekapcsolódni.
A cikk a szerző blogján korábban megjelent szöveg szerkesztett, frissített változata. A külön nem jelölt fotók Balogh Samu és Udvarhelyi Tessza felvételei.
[1] – A hatalmas meglepetést okozó győzelemről készült csodálatos dokumentumfilmet itt lehet spanyol és katalán nyelven megnézni egy kisebb összeg befizetése fejében.
[2] – A csoportról itt lehet megnézni egy spanyol és katalán nyelvű dokumentumfilmet.
[3] – A Barcelona en Comú kormányzásának elemzéséről, itt lehet még többet olvasni.
[4] – Arról, hogy az újbaloldali mozgalmak hogyan használják az internetes kommunikációt és az ún. hálózatos részvételt az erős aktivista és szimpatizáns bázis fejlesztésére, itt lehet meghallgatni egy beszélgetést egy madridi aktivistával a Közélet Iskolája és az Eutropian által szervezett Közös városunk konferenciáról.
