„Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra” – mondta 2016-os évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök 2015 „hosszú nyarát” követően vette védelmébe az állítása szerint intoleráns, erőszakos „migránshordával” szemben többek között a magyar és európai LMBTQI-közösséget.

Sok minden változott 2016 februárja óta: míg röpke három éve még a homofóbia miatt aggódott a kormánypárt, alig pár hete már a meleg emberek egyenrangúságát vitatta egyik eminens képviselője. Ha valami, ez tökéletesen példázza, hogy Magyarország nem szorul rá a homofóbia importjára a sikeres és folyamatos belföldi „termelésnek” köszönhetően.

Egy dolog azonban biztos pont maradt hazánk életében: az egyre fokozódó hisztéria- és gyűlöletkampánnyal fűszerezett rendszerszintű jogsértés, amellyel a kínzás, halál és háború elől menekülő embereket fogadta a kormány az Európai Unió kapujában.

A brutálisan lerombolt magyar menekültügyi rendszerben alig-alig maradt bárkinek esélye védelmet kapni – kivéve az olyan„szerencsés” kivételeket, mint a volt macedón kormányfő.

Mindeközben a menekültek száma egyre csak nő. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb jelentése szerint a világon soha nem kényszerültek ennyien otthonuk elhagyására az elmúlt 70 évben.

A nem heteroszexuális emberek üldözése sem csökken: 72 országban még mindig büntetik a „hagyományosnak” nevezettől eltérő szexuális orientációt, legalább 6 ország pedig bizonyítottan alkalmazza a halálbüntetést a melegekkel szemben. Talán mindannyian emlékszünk még azokra a sokkoló felvételekre, melyeken az ISIS harcosai épületek tetejéről dobnak le meleg (vagy melegnek vélt) embereket. A transz kisebbség láthatóságával együtt növekszik az őket ért jogsértések száma is. Nem csoda, hogy sokan kénytelenek elhagyni saját országukat.

Az elidegeníthetetlen emberi méltóság tiszteletére és a szolidaritásra épülő Európai Unió joggal tűnhet biztos menedéknek a szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk miatt menekülni kényszerülőknek. Bár a helyzet az EU-ban sem mindig ideális, de az európai jog fejlődésében valóban jelentős és pozitív változásokat hoztak az elmúlt évek – nem kis részben a Magyar Helsinki Bizottság munkájának is köszönhetően –, a magyar gyakorlatban viszont ebből egyre kevesebb látszik.

A négy falon kívül

A menedékjog sarokkövének számító 1951-es Genfi Egyezmény (és annak 1967-es Kiegészítő Jegyzőkönyve) szerint a menekült az, aki származási országát azért kényszerül elhagyni, mert faji, nemzetiségi hovatartozása, vallása, politikai meggyőződése vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldözik, vagy megalapozottan fél attól, hogy üldöznék, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelme miatt nem kívánja a származási országának védelmét igénybe venni. A definíciót átvette az uniós jog, a korábbi magyar Alkotmány és még az Alaptörvény is.

A melegségük miatt menedékjogért folyamodók kérelmüket arra alapozhatják, hogy ezen meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuk miatt üldözik őket, vagy megalapozottan félnek az üldözéstől. Nem kell tehát „megvárniuk”, míg szexuális orientációjuk miatt bármilyen konkrét, kézzel fogható hátrányt szenvednek: ha kellőképpen valószínűsíteni tudják, hogy alappal félnek az üldözéstől, mert melegek: jogosultak a menedékjogra.

De hogyan működik ez a gyakorlatban? Az, hogy a törvény büntet valamit, nem biztos, hogy automatikusan maga után vonja a büntetés alkalmazását. Egy kis leleményességgel pedig még a szigorú erkölcsrendészek eszén is túl lehet járni, így a nem heteroszexuális emberek elkerülhetik a büntetést, gondolhatnánk. Miért kellene tehát eljönniük Európába, és itt menedékjogot kapniuk, amikor egy kis diszkrécióval otthon is igazán jól elboldogulnának?

A fentiekre az Európai Unió Bírósága (EUB, luxembourgi bíróság) adta meg a választ. A tagállamok bíróságainak kötelező ehhez a testülethez fordulniuk kérdéseikkel, ha az előttük folyamatban lévő jogvitában az uniós jog értelmezésére van szükség. Mivel a menedékjognak sok uniós jogi vonatkozása van, az EUB-nek többször is lehetősége volt ítéletet hozni a meleg menedékkérők ügyét érintő jogi kérdésekben.

Az X, Y és Z kontra Minister voor Immigratie en Asiel ügyben egy holland bíróság arra kereste a választ, hogy vajon „elvárható‑e a homoszexuális külfölditől az, hogy az üldöztetés elkerülése érdekében titokban tartsa szexuális irányultságát a származási országában?”

Az EUB ebben a mérföldkőnek számító ítéletben kimondta: „nem vitatott, hogy valamely személy szexuális irányultsága olyannyira alapvető az identitása szempontjából, hogy nem lehetne őt annak feladására kényszeríteni.”

Ebből következik, hogy nem lehet elvárni senkitől sem, hogy titokban tartsa szexuális irányultságát az üldözés elkerülése érdekében. Érvelésének alátámasztására a vallásuk miatt menekülni kényszerülők példáját hozták fel a bírók: az üldözött keresztények például alappal hivatkozhatnak arra, hogy akadályozzák őket a nyilvános vallásgyakorlásban, vagy ezért retorzió éri őket, és semmi sem utal arra, hogy a szexuális orientációt csak a magánszférában védené a jog. Ebből következik, hogy nem elvárható az identitás központi elemének számító szexuális orientáció „négy fal közé” szorítása.

Coming out a Hivatalnak

A melegség felvállalása sokszor még a legideálisabb körülmények között sem egyszerű. A heteronormatív társadalmakban a „másság” felismerése, belső elfogadása és külső elfogadtatása amellett, hogy egy nagyon felszabadító és pozitív élmény lehet, feszültségeket és konfliktusokat kelthet, kiközösítést és zaklatást, szélsőséges esetekben pedig erőszakot is vonhat maga után.

Sokszor még a nyitott, európai családokban, támogató környezetben felnövő fiatalok is csak hosszas vívódás után vállalják magukat – és nem feltétlenül mindenki előtt. Hogyan érezhet akkor egy, az évtizedek óta háborútól dúlt afgán vidéken felnövő tinédzser? Honnan tudhatná, hogy az érzéseivel nincsen egyedül? Hogy vannak emberek rajta kívül, akik ugyanazon mennek át, mint ő, akiket támogatnak, akiket védenek a törvények, és szabadon szerethetnek?

A mindennapi túlélésért folytatott küzdelemben kevéssé valószínű, hogy az egyenlő házasságról, civil jogvédő szervezetekről, az LMBTQI betűszó alkotóelemeiről vagy melegbarát szórakozóhelyekről gondolkodik bárki is, aki a legkisebb jelét sem adhatja „másságának”, ha kedves neki az élete. Az elnyomó rendszerek és társadalmi berendezkedések óhatatlanul nyomot hagynak az emberek identitásában.

A menekültügyi ügyintézők viszont – a legnagyobb jóindulat mellett is – könnyen estek sokszor abba a hibába, hogy a nem heteroszexuális emberekről alkotott európai sztereotípiák mentén kérdezték otthonuk elhagyásának okairól a menedékkérőket.

Mikor érezte először, hogy meleg? Ön a férfi, vagy a női szerephez vonzódik inkább? Fel tud sorolni pár, Európában működő, meleg jogait védő szervezetet? Látogatott Ön melegeknek fenntartott klubokat?

A fenti és hozzájuk hasonló kérdések nagyon jól példázzák, hogy a nem rosszindulattól vezérelt sztereotípiák is károsak tudnak lenni. Ezek mentén nem lehet szakszerű (és jogszerű) döntést hozni: a nem elég meleg és a túl meleg (vagy annak tűnő) közötti „épp eléggé meleg” szűk mezsgyéjén óhatatlanul nem marad senki sem.

Hogyan lehet akkor megbizonyosodni arról, hogy valaki valóban meleg? Erre a fontos kérdésre is a luxembourgi bíróság adott választ 2014-ben.

Az A, B és C kontra Minister voor Immigratie en Asiel ügyben három elutasított menedékkérő fellebbezése nyomán került ez a fontos kérdés az EUB elé. A felajánlotta a holland hatóságoknak, hogy hajlandó olyan „tesztnek” alávetni magát, amely bizonyítja homoszexualitását. B kérelmét azért utasította el a hatóság, mert nyilatkozatai melegségéről felületesek és általánosak voltak. C első menedékkérelmét szintén elutasították, második kérelmének alátámasztására így benyújtott egy másik férfival folytatott intim cselekményekről készült videofelvételt.

Az EUB ítéletében általános iránymutatást adott a szexuális orientáció miatt üldözésre alapozott menedékkérelmek eldöntésének módjáról. Eszerint nem lehet sztereotip elképzelések és berögződések alapján bizonyos ismereteket számon kérni a menedékkérőkön, hanem minden ügyben az egyéni élettörténetből kell kiindulni.

Semmiféleképpen nem szabad a kérelmezők szexuális életéről és szokásairól feltenni kérdéseket, mert azok durván sértik a magánélethez való jogot. Nem lehet „teszteknek” alávetni a meleg menedékkérőket, sem (az akár önként benyújtott) intim videófelvételekből bármiféle konklúziót vonni, mert ezek – azon túl, hogy nem bizonyítanak semmit – sértik a kérelmezők emberi méltóságát.

Egyértelmű tehát, hogy fizikai teszteknek nem lehet alávetni a meleg menekülteket. A magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH, mai nevén Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, július 1-től pedig Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság) azonban úgy gondolta: a pszichológiai teszt ettől még belefér.

F-et a Magyar Helsinki Bizottság képviselte 2015 és 2017 között. A nigériai férfi hosszasan, részletesen és ellentmondásoktól mentesen számolt be a Hivatalnak arról, milyen körülmények között kellett elmenekülnie otthonról. Bár szavahihetőségét senki sem kérdőjelezte meg, a magyar hatóság akkor bevett gyakorlata szerint pszichológiai szakvélemény beszerzéséről döntött.

Az így kiállított vélemény több személyiségtesztet tartalmazott („ember az esőben rajz”, Rorschach- és Szondi teszt), melyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgálatok eredményei nem igazolták F állítását saját szexuális orientációjáról. A teszteket az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézet is alkalmasnak minősítette, és leszögezte: azok nem sértik az emberi méltóságot. A BÁH ennek alapján elutasította F kérelmét.

F felülvizsgálati kérelme nyomán a magyar bíróság az EUB-hez fordult. Kérdésében arra várta a választ, hogy ellentétes-e az uniós joggal olyan projekciós személyiségteszteken alapuló igazságügyi pszichológus szakértői vélemény beszerzése és értékelése, amelynek során a szexuális szokásokról nem tesznek fel kérdéseket, és fizikai vizsgálatnak sem vetik alá a menedékkérőket.

Nagy jelentőségű ítéletében a luxembourgi bíróság 2018 januárjában kimondta , hogy a magánélethez való jogba való ilyen súlyos beavatkozás csak akkor lehet igazolt, ha az megfelel az arányosság követelményének, vagyis az okozott hátrányok nem túlzóak az elérendő célokhoz képest.

Ezen túl bármilyen, a magánéletbe mélyen beavatkozó vizsgálatnak alkalmasnak is kell lennie arra, hogy elérjék vele a kívánt célt – vagyis a melegségére hivatkozó menedékkérő szavahihetőségének megállapítását. Bár az EUB-nek nem feladata az elé utalt ügyek ténykérdéseiben dönteni (ez a nemzeti bíróságok hatásköre), ítéletben mégis emlékeztetett arra, hogy a BÁH megkeresése nyomán elvégzett tesztek megbízhatóságát illetően messze nincsen konszenzus a nemzetközi tudományos körökben.

Bemondásra nem jár

Tudjuk tehát, mit nem lehet tenni egy meleg menedékkérővel a menekültügyi eljárás során. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a magukat melegnek vallóknak bemondásra, automatikusan járna a menedékjog.

A Magyar Helsinki Bizottság 2015-ös kiadványa részletesen bemutatja a világ számos pontján alkalmazott DSSH-modellt, amellyel a kérelmezők alapvető jogait és emberi méltóságát nem sértve meg lehet bizonyosodni arról, hogy valóban igazat mondanak-e magukról. A modell nevét azokról a jellemző elemekről kapta, amelyek nagy eséllyel minden, szexuális orientációja miatt menekülni kényszerülő ember történetében azonosak: a másság érzése (difference), az ebből fakadó stigma, a szégyenérzet (shame) és az üldözés, sérelem (harm).

A felkészült és hozzáértő menekültügyi ügyintézők a modell segítségével olyan kérdéseket tudnak feltenni, amelyekre a menedékkérők képesek őszinte, az igazságnak megfelelő válaszokat adni. Ez megkönnyíti mind a menedékkérők helyzetét, mind pedig az eljáró hatóságét, hiszen mint bármilyen hivatalos eljárásban, itt is kiemelt érdek az ügy lehető leggyorsabb, szakszerű és jogszerű lezárása.

Az uniós joggyakorlat változása hatással van a magyar BMH eljárásaira is – ahogy az egyre „illiberálisabb” hatalom is. Nem vetik alá pszichológiai vizsgálatnak a menedékkérőket, de mondvacsinált, felszínes és sztereotip okokból mégis megkérdőjelezhetik szavahihetőségüket. Általában már nem kérdezik a menedékkérőket a szexuális szokásaikról, de még mindig előfordulnak irreleváns, kellemetlen és az emberi méltóságot sértő kérdések.

A legégbekiáltóbb jogsértés a tranzitzónák működése: Tompán és Röszkén jogellenesen tartanak fogva a legfiatalabb, egyedül érkező gyerekeken kívül mindenkit, tekintet nélkül az egyéni körülményeire. A börtönviszonyok között tengődő meleg menekültek különösen sérülékeny helyzetben vannak. A Magyar Helsinki Bizottság az ő védelmükben is dolgozta ki a legsérülékenyebb menedékkérők szabadításáról szóló törvénymódosítási javaslatot, amelynek a sajtó a „lex emberség” nevet adta.

Magyarország kormánya azonban nem védendő értékként, hanem a korlátlan hatalomgyakorlás akadályaként tekint az emberi jogokra.

A Pride hónap alkalmat nyújt arra, hogy egy üldözött kisebbség tapasztalatain keresztül nézzünk az ő helyzetükön túlra is. Egy hatalom természetét semmi sem írja le olyan pontosan, mint ahogy a neki kiszolgáltatott emberekkel bánik. A menedékkérők elleni gyűlöletkeltés nem csak a (meleg) menekülteknek, hanem mindannyiunknak árt.

Különösen nagy veszélyt jelent a kisebbségekre, köztük a magyar LMBTQI emberekre is, mert a gyűlölet természetéből az következik, hogy nem áll meg egy csoportnál. A szolidaritás, az elfogadás és a nyitottság társadalmi kötőerejének rombolása és a hatékony jogérvényesítés lehetőségeinek szűkítése – például a közigazgatási különbíróságok (ideiglenesen jegelt) felállításán keresztül – nem csak a menekülteket és a melegeket veszélyeztetni, hanem a magyar jogállamiság és demokrácia egészét.