Baloldali lap nem mehet el némán a Les Temps Modernes megszűnése mellett. Már tavaly abbahagyták, s én is csak most értesültem róla. Innen.

Hiszen már én se olvastam.

De hosszú évtizedekig igen. Járt a Marianum (a kolozsvári bölcsészkar) könyvtárába, aztán meg a Korunk szerkesztőségébe, ahol kölcsönadták. Később Pesten, ha jól emlékszem, járt az Akadémiai Könyvtárba, meg Párizsba járók hozták ajándékba (nekem 1986-ig nem volt útlevelem, azaz kiutazási engedélyem), meg megvolt ismerősöknek, szóval mindig láttam, amióta folyóiratokat olvasok egyáltalán, és persze átnéztem a híres korai számokat.

Alapítói négyen voltak: Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Albert Camus, Maurice Merleau-Ponty (két könyve, az Humanisme et terreur [1947] és a Les Aventures de la dialectique [1955] nagyon nagy hatással volt rám ifjúkoromban). Később André Gorz (Adieux au prolétariat, 1980) szerkesztette, majd Claude Lanzmann (Shoah, 1985) – de hát mindennek bárki utánanézhet egy perc alatt.

Fő alakja Sartre volt, aki egészen különleges mértékben népszerűtlen Magyarországon, persze, mert élete politikailag ahhoz a két évszámhoz kapcsolódik (1945-höz és 1968-hoz), amelyet itt gyűlölni illik és szokás. Egzisztencializmus, marxizmus, elkötelezettség, antifasizmus, anti-antiszemitizmus, résistance és új baloldal: ebben együtt van minden, amit nálunk – s amit hovatovább kötelező így nevezni: „idehaza”… – ki nem állhatnak. A liberálisok se.

Szegény Kodolányi János (akkor már mint a Kádár-rendszer egyik tekintélyes irodalmi személyisége; nem a korai bolsevik, se az érett náci korszakában) mondta Sartre-ról, hogy az ő filozófiájából származik „itthon” a huliganizmus.

A Les Temps Modernes (címét Chaplin filmjétől csenték, s az ő értelmében használták, tehát gúnyosan) a független, sokáig kommunistabarát baloldal orgánuma volt, de mindenekelőtt az európai fölszabadulásé, majd elfordult a Szovjetuniótól, de nem lett liberális vagy konzervatív, mint a híres „New York intellectuals”, a The God That Failed (1949) szerzői vagy a „les nouveaux philosophes” , q. v. (Vagy mint a kelet-európai demokratikus ellenzékek.)

Forradalmi maradt. Balos. Antikapitalista. És nem riadt vissza a zsenialitástól.

Alig van itthon Sartre, tudja a csuda, hová tűnnek könyvek, de csak azért is újra fogom olvasni, különösen a monumentális Flaubert-töredéket, amelyet addig se olvastam el, ahol Sartre kénytelen volt abbahagyni. Majd most!

Szellemi hazánk egyik végvára volt.

Nem csoda, hogy leomlott.

A Les Temps Modernes – mint annyi minden egyéb – a munkásmozgalom része és kritikusa volt, s a régi munkásmozgalom (az, amelyik a fasizmus ellensége volt és a küzdő gyarmati népek barátja) halott, a huszadik századnak vége. Hogy jobb volt, mint ma bármi? Hát persze.

Merde alors.