Ahogy azt megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szerdán azt találta mondani a Nemzeti Befektetési Ügynökség járműipari konferenciáján a jelenlévő befektetők, szakemberek és egyéb résztvevők előtt, hogy

„Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza”.

Hozzátette még azt is, hogy

„meg lehet találni a hosszú távú egyensúlyt anélkül, hogy mindez értelmetlen beruházásokkal, erőltetett fejlesztésekkel hátráltassa a sok millió embernek munkát adó európai autóipart. Az ilyen intézkedések Magyarország autóiparát, versenyképességét és munkahelyeit is érintenék, a kormány ezért csak arányos és átgondolt intézkedéseket támogat ezen a téren is”.

Van itt minden mint a búcsúban, Brüsszel, versenyképesség, itt van a legújabb nünüke, avagy a Sorosmigráns legújabb inkarnációja, a környezetvédelem is, mint amire hivatkoznak újabban a brüsszeliták mikor arra akarnak kötelezni hogy a Budapest Pride átmasírozzon valamennyiünk hálószobáján (kéthetente, váltakozó irányban).

Azt már a hírben megírtam, milyen okai vannak annak, hogy a kormány úgy retteg az EU-s károsanyag-kibocsátási normák szigorításától, mint ördög a tömjénfüsttől – ahogy arról a miniszter maga is beszélt.

Na de milyen erőltetett fejlesztésekről beszélt a miniszter?

Vannak a károsanyag-kibocsátási normák, melyek meghatározzák, hogy az Európai Unióban egy autógyár összes eladott autójára számolt átlagos szén-dioxid kibocsátása mennyi lehet. Ez jelenleg 120,5 gramm/km, ami 2021-től pedig 95 lesz, az ezt meghaladó kibocsátás után a gyártók kötelesek lesznek bírságot fizetni az EU-nak, nem is keveset, ahogy a Totalcar cikkéből kiderül.

Ezzel az EU nyilván arra próbálja ösztönözni a gyártókat, hogy olyan CO2-kibocsátást csökkentő fejlesztéseket hajtsanak végre, melyek ugyan sokba kerülnek, de mégis kevesebbe, mint a bírság, melyet a magasabb kibocsátás miatt kellene befizetniük.

Sok autógyártó ugyanakkor azzal tiltakozik, hogy ilyen mértékű csökkentés technológiailag megoldhatatlan, a bírságok pedig tönkre fogják tenni az ipart (mellesleg nem, csupán rengeteg pénzbe fog kerülni a gyártóknak).

Magyarországnak viszont valóban rettentő káros lehet gazdasági szempontból.

Az ugyanis egy dolog, hogy a magyar kormány a károsanyag-kibocsátási normák elleni küzdelem során kiszolgálja az idehaza irgalmatlan gazdasági túlsúllyal rendelkező német autógyártók érdekeit, hisz lazább normák esetén kevesebbet kell kutatás-fejlesztésre valamint bírságokra költeniük.

A másik dolog viszont az, hogy amennyiben ezek a gyártók kutatnak-fejlesztenek – napjainkban leginkább az autók villamosításának irányában – a legmodernebb technológiával készülő kocsikat odahaza fogják gyártani, miközben egyszerűsége miatt a villanyautó-gyártást jóval egyszerűbb is automatizálni, mint a hagyományos meghajtásúakét.

Szóval itt vannak azok a munkahelyek, melyeket a miniszter félt.

Emellett lassul is az autóipar, ennek a két dolognak a kombinációja pedig idehaza úgy csapódik le, mint a kecskeméti Mercedes-gyár fejlesztésének elmaradása, vagy a debreceni BMW-gyár bizonytalan sorsa – miközben a kormány rengeteg pénzt pumpált már ezekbe a projektekbe.

Ami persze eddig sem volt valószínű, hogy az ország lakossága számára valaha is megtérül, azonban mivel a kormány kiszolgálja a külföldi – jellemzően német – tőke érdekeit, ezeknek a szereplőknek az érdekében áll a jelenlegi kormányzat fennmaradása, így nagyjából azt csinál amit akar.

Magyarán azon munkások egy része, akiknek jelenleg megvan a lehetősége hogy halálra dolgozzák magukat egy autóipari multi gyártósorán hogy hazavihessenek annyi pénzt amiből megélnek, hosszú távon elesnek ettől a lehetőségtől, és marad a közmunka, a segély, és a sorban állás a megmaradt gyárak kapuiban, hátha kirúgnak valakit akinek betöltheti a helyét.

Ami, valljuk be, nem túl vonzó perspektíva a munkásoknak sem, ahogy a kormány mind hazai, mind nemzetközi népszerűségét erősen megtépázhatja, magyarán Szijjártó aggodalma teljesen jogos – viszont az mégsem járja, hogy ne foglalkozzunk a környezet védelmével a klímaváltozás kellős közepén, mert akkor később még sokkal rosszabb lesz.

Magyarán a károsanyag-kibocsátás elleni harcban valószínűleg valóban el fognak esni a kelet-európai munkások, leginkább az EU centrum-periféria viszonyainak hála.

Épp ez világít rá a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer egyik legsúlyosabb visszásságára.

Ebben a rendszerben az alapvetés ugyanis az, hogy az egymással versengő privát cégek párhuzamos fejlesztésekbe ölt irgalmatlan mennyiségű erőforrás elhasználása után előállítanak egy terméket, melyre alapvetően senkinek nincs szüksége (tegye fel a kezét aki belepusztulna, ha nem lenne több Audi A8-as) viszont használata hozzájárul a klímaváltozást előidéző folyamatokhoz.

Ráadásul a termék előállításán dolgozó, termelőeszközök felett nem rendelkező munkás az általa megtermelt értéktöbbletnek mindössze töredékét látja viszont, miközben a gyár tulajdonosa(i, akiknek legalább egy része valószínűleg olyan részvényes, aki azt se tudja hogy épp milyen részvénytársaságba vásárolta be a brókere vagy egy algoritmus) töretlenül gazdagodnak az áruk eladásán.

(Egyébként a példában az autó helyére eladásra termelt áruk széles spektruma behelyettesíthető, de a külügyminiszter szavai és a hazai ipar autóipari dominanciája miatt egyrészt kézenfekvő volt erre az iparágra hivatkozni, másrészt elég szemléletes luxuscikk.)

Tehát miközben a klímaváltozás hatásai egyébként is a szegényebbeket érintik hátrányosabban – hisz akinek van hozzá megfelelő tőkéje, az meg tudja vásárolni a kényelmes életet rosszabb általános körülmények között is – a klímaváltozás elleni harc negatívumai is rajtuk csapódnak le – ha azt a jelenlegi gazdasági paradigma talaján állva vívjuk.

Épp a rendszer fent röviden vázolt működési módja miatt a klímaváltozás ellen úgy lehet (érdemes) harcolni, hogy a termelőeszközöket közösségi tulajdonba vesszük, és nem gyártunk olyan dolgokat melyek előállítása és használata a – nyilván bizonyos szinten önkényesen megállapított – szükségesnél jobban terheli a környezetet, azokból is csak annyit, amennyire az embereknek szükségük van.

Ezzel párhuzamosan a rendelkezésre álló javak és erőforrások igazságos újraosztását is el kellene végezni, tekintve hogy azokból rengeteg közösség szenved hiányt, miközben különböző formákban elképesztő mértékben összpontosulnak nagyon kevés ember kezében (és vannak olyan formái, melyekre az ég világon semmi szükség).

Ezeket a lépéseket pedig leginkább globálisan érdemes megtenni, hisz egy-egy országban ily radikális intézkedések önmagukban vajmi keveset érnek.

Azonban erre az esély a nullához konvergál, és jelen állás szerint előbb fogunk belepusztulni az ökológiai és társadalmi katasztrófába, minthogy hatékonyan fel tudjon lépni ellene az emberiség.

Addig is itt van nekünk Szijjártó miniszter és az aggodalmai, a 95 grammos kilométerenkénti CO2 kibocsátás, meg az EU, ami a sárga mellényes mozgalom után reméljük tanult abból, milyen amikor a szegényebbekre akarják terhelni a környezetvédelem költségeit.